Biden mandátuma lejárta előtt Melonival és a pápával találkozik

Biden mandátuma lejárta előtt Melonival és a pápával találkozik

Joe Biden amerikai elnök januárban Olaszországba utazik, hogy személyesen találkozzon Giorgia Meloni miniszterelnökkel és Ferenc pápával – jelentette be csütörtökön a Fehér Ház. Mindennek megfelelően ez lehet Biden utolsó külföldi útja az elnöki posztból való távozása előtt – írja a TASR az AFP jelentése szerint.

A január 9. és 12. között sorra kerülő látogatás célja az Egyesült Államok és Olaszország közötti kapcsolatok erősítése, és megköszönni Meloninak „a G7-csoport elmúlt évi erős vezetését” – mondta Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője.

Olaszországi látogatása során Biden a pápával is találkozik, és „megvitatják a béketörekvések támogatását világszerte” – mondta a szóvivő. A Fehér Ház szerint az elnök csütörtökön telefonon beszélt a katolikus egyház legfelsőbb tisztségviselőjével, és megköszönte „folyamatos erőfeszítéseit a globális szenvedések enyhítésére”.

Hírdetés

A jelenlegi amerikai elnök csak a második római katolikus államfő az ország történetében. Az első John F. Kennedy volt – írja az AP.

Az olaszországi útra néhány nappal azelőtt kerül sor, hogy Biden átadja az elnöki posztot a megválasztott republikánus Donald Trumpnak. Meloni olasz jobboldali miniszterelnök gratulált Trumpnak a novemberi választásokon aratott győzelme után, és kiemelte a két ország közötti „megrendíthetetlen” kapcsolatokat – emlékeztet az AFP.

Teraz.sk

Nyitókép: AP Photo/Rod Lamkey, Jr.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »