Öt mikós diák a nyertes

Öt mikós diák a nyertes

A Székely Mikó Kollégium öt végzős diákja érte el a legmagasabb pontszámot a Szent György-ösztöndíjért benyújtott pályázatával, és nem csupán az iskola köti össze őket: mindannyian a XII. A osztályba járnak.

A Sepsiszentgyörgy önkormányzata által 2009 óta évenként odaítélt elismerésre az idén 15-en pályáztak: nyolcan a Székely Mikó Kollégiumból, négyen a Mikes Kelemen Főgimnáziumból, ketten a Református Kollégiumból, egy tanuló pedig a Berde Áron Líceumból. Az nem meglepő, hogy a mikósok taroltak: az előző években is ők vitték el a Szent György-ösztöndíjak zömét, ha nem mind az ötöt, akkor legalább négyet. Az oklevél és a virágcsokor mellett ötezer lejes pénzjutalommal járó díjat az országos és nemzetközi tantárgyversenyeken jól szereplő diákok kaphatják meg, de beszámítanak az önkéntes tevékenységek és a nyelvvizsgák is.

Hírdetés

A legmagasabb pontszámot Dezső Szilárd érte el, aki az elmúlt három évben több országos és nemzetközi matematika-, fizika- és természettudományi versenyről, illetve diákkonferenciákról hozott díjakat és dicséreteket, emellett a Romániai Magyar Pedagógusszövetség (RMPSZ) kétszer, az oktatási minisztérium egyszer tüntette ki, és a német nyelvvizsgát is letette már. Pildner Ádám fizika, matematika és angol tantárgyolimpiákról, műhold­építő és automatizálási versenyekről, illetve szintén az RMPSZ-től hozott díjakat, két nyelvvizsgája van, emellett túrázik, gitározik, fotózik, animációkat készít, és több civil szervezetben, köztük a Turulmadár ifjúsági irodában önkéntes. Kovács Koppány matematika- és természettudományi versenyek díjazottja, a Kavarkád iskolai újság korrektora, a baróti Syncron tánccsoport és a Mikórus tagja, aki minisztériumi ösztöndíjat is kapott. Az egyetlen lány, Török Anna angol tantárgyolimpiáról és nemzetközi versenyről hozott díjakat, az angol mellett a német nyelvvizsgát is letette, kórustag, a Tamási Áron Színháznál önkéntes, és zongorázik is. Az ötödik a legjobbak közül Bereczki Balázs, aki több matematikaversenyről hozott díjakat, emellett sportol, gitározik, és szintén a Turul iroda önkéntese.

A Szent György-ösztöndíjakat a városi tanács tegnapi, évzáró ülésén adták át ünnepélyes körülmények között a Plugor Sándor Művészeti Líceum három diákja és egy tanára által adott minihangverseny után. A gratuláló elöljárók – Sztakics Éva és Tóth-Birtan Csaba alpolgármesterek – a Bukarestben tartózkodó Antal Árpád jókívánságait is közvetítették, és azt is elmondták: egyetemi tanulmányaik elvégzése után minden fiatalt visszavárnak.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »