Gyurcsány Ferencet jelölik, nem volt érdemi ellenfele a pártelnöknek

Gyurcsány Ferencet jelölik, nem volt érdemi ellenfele a pártelnöknek

A Demokratikus Koalíció Jelölő Bizottsága Gyurcsány Ferencet jelöli a párt elnökének a januári tisztújításra.

A párt közleményében az áll, hogy a DK tisztségviselőinek mandátuma a jövő év elején lejár, ezért a párt januárban és februárban tartja tisztújítását az országos párttisztségekre.

Ahogy minden korábbi tisztújítás alkalmával, úgy most is a pályázóknak ajánlásokat kellett gyűjteniük a párt tagjaitól, a Jelölő Bizottság pedig az ajánlások alapján hozta meg döntését.

Hírdetés

A pártelnöki tisztségre pályázatot benyújtók közül Gyurcsány Ferenc 513, Abd El Rahim Ali 29, Török Miklós 17, Kovács István pedig 2 ajánlást kapott a párt tagjaitól.

Mindezek alapján a DK Jelölő Bizottsága Gyurcsány Ferencet jelöli a párt elnökének – az elnök személyéről januárban a párt teljes tagsága dönt online pártszavazáson.

Az öt alelnöki tisztségre hatan pályáztak, de egy pályázó később visszalépett. Így a Jelölő Bizottság öt politikust jelöl alelnöknek. Az alelnökökről és elnökségi tagokról a párt Kongresszusa dönt.

Így az országos elnökségbe összesen (elnök, alelnökök, elnökség tagok) 11 férfi és 11 nő jelöltet állít a Jelölő Bizottság, ami Magyarországon egyedülállóan magas részvételi arányt jelent a női politikusoknak.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »