Nem helyes előre találgatni, hogy meddig fog tartani az orosz „különleges katonai művelet” Ukrajnában – jelentette ki csütörtökön Vlagyimir Putyin orosz elnök.
Putyin szerint az ukrajnai harctéren „jelentős változások” történtek, és az orosz csapatok szerinte az egész frontvonal mentén előrenyomultak. Hangsúlyozta továbbá az orosz fegyveres erők „növekvő kapacitását”.
Az orosz elnök kifejezte meggyőződését, hogy az orosz csapatok ki fogják szorítani az ukrán erőket az orosz Kurszki területről, de arról nem beszélt, hogy mikorra sikerül ezt meglépni. Hozzátette, hogy a Kurszki területen keletkezett károkat „teljes helyreállítják”. A Kurszki területet egyben a világ „legnagyobb NATO-járműtemetőjének” nevezte.
Putyin év végi sajtótájékoztatóját gazdasági témával indította. Szerinte az orosz gazdaság a fenyegetések ellenére is stabil, és gazdasági volumene alapján Oroszország Európa első helyén áll – írja a TASS.
„A gazdaság egészét tekintve a helyzet stabil Oroszországban, annak ellenére, hogy külső fenyegetésekkel és befolyásolási kísérletekkel kell szembenéznünk.”
– mondta Putyin. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki az árak gyors emelkedése miatt. „Az infláció aggasztó jel” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy az orosz szuverenitás alapja a gazdasági növekedés.
Az orosz elnök szokásos év végi sajtótájékoztatóját, amelyen általában az év eseményeit értékeli. A sajtótájékoztató előtt több mint kétmillió kérdést küldtek be az állampolgárok Putyinnak telefonhívások, SMS-ek és közösségi média üzenetek formájában – jelentette az orosz állami TASS hírügynökség.
Teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »