A szuverenitás lényege a hűség – Videó

A szuverenitás lényege a hűség – Videó

Az a típusú agresszív hőbörgés, amelyet ma látunk, igaz inkább a parlamenten kívül, az nem volt példátlan, csak nem volt általános” – jellemzi a hahai szélsőséget Orbán Viktor.

origo.hu

Orbán Viktor miniszterelnök a Patrióta Youtube-csatornáján adott exkluzív interjút, amelyben a változó világról, Donald Trump győzelméről, Brüsszelről, a gazdaságról és a magyarországi ellenzékről is beszélt.

video

Orbán Viktor a Patriótának adott interjújábanban a korábban Tusványoson említett világrendszerváltás kapcsán elmondta, hogy két egymástól elválasztott folyamat látható ma a világban: az első a világrendszerváltás, míg a másik a nyugati világon belüli változás.

„Mióta beengedték a kínaiakat a WTO-ba, azóta az ázsiai gazdaságok minden korábbi feltételezést meghazudtoló sebességgel fejlődnek, és a teljes világgazdasághoz való hozzájárulása az ázsiai kontinensnek a nyugati kontinensek rovására radikálisan megnövekedett, tehát a világban keletkező vagyon, pénzérték, áramlási iránya az megfordult” – fogalmazott a miniszterelnök.

Mint mondta: Ebből az következik, hogy a Kelet erősödik, Ázsia erősödik, a Nyugat pedig relatíve, nem abszolút értékben, de relatíve hozzájuk képest pedig gyengül. És ha a GDP, tehát a világ össztermékéhez való hozzájárulás képessége előbb-utóbb megjelenik a katonai képességekben, megjelenik a diplomáciai képességben, és szép lassan átalakítja a világot. Ez az egyik folyamat, amiben értelmezni érdemes mindazt, ami történik”.

A miniszterelnök elmondta, hogy a másik folyamat – ami a hidegháború vége, a kilencvenes évek eleje óta zajlik – az a progresszív liberális irányzat és a patrióták harca.

Ami most történik, az az, hogy a nyugati világban, a belső küzdelemben a liberálisok veszítenek, a patrióták nyernek. A legnagyobb győzelem ebből a szempontból Donald Trump amerikai elnök győzelme. Ez a patrióták legnagyobb győzelme a liberálisok fölött, ami egyúttal esélyt ad arra – és a két folyamat itt találkozik össze – hogy a nyugati világ újra megerősödjön és definiálja a helyét a világrendszerváltásban” – fogalmazott a miniszterelnök.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy „a liberálisok utolsó hídfőállása, vagy mentsvára, citadellája, ahova visszaszorultak, az Brüsszel”.

Ez Mordor vidéke, a sötét nagyúr ide vette be magát. Már csak itt vannak liberálisok, és itt is lehet látni, hogy mióta megalakultak a Patrióták – ezek volnánk mi – azóta bárhol voltak választások Európában, mindenhol a patrióták nyertek, Csehországtól mondjuk Ausztriáig, vagy Hollandiáig” – emelte ki. Mint mondta, az európaiaknak előbb-utóbb egy patrióta politikai váltást kell végrehajtaniuk. A másik összefüggésben pedig, ha a Nyugat sürgősen nem hajt végre egy versenyképességi változást, akkor a világgazdaság összteljesítményén belül az európai, a nyugat-európai országok teljesítménye tovább csökken majd és eljelentéktelenednek ezek az országok.

„Ma nagyon komoly bajokkal küzdenek. A beszélgetésünknek ez nem témája, de hagyjunk valamit, vagy nyissunk ki valamit a következő évre is. El fogunk érkezni ahhoz a nagy kérdéshez is, hogy az ilyen nagyságrendű problémákkal, mint amelyekkel ma Nyugaton küzdenek, vajon sikerül-e azoknak a politikai rendszereknek a demokrácia keretein belül választ találniuk? Volt már olyan század, amikor nem sikerült” – jegyezte meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök szólt arról is, hogy az amerikai republikánusok, Donald Trump győzelmével a migrációpárti politika halott a nyugati világban.

A genderpolitika halott, és remélem, hogy a háborúpárti politikának is meg vannak számlálva a napjai” – tette hozzá.

A brüsszeli háborúpártiság kapcsán azt is megjegyezte: Az Európai Parlamentben a legutóbbi választások eredményeképpen változáspárti többség jött létre.

Mint mondta, „a mi számításaink szerint a 27 tagállamból 17-ben olyan politikai erők győztek, amelyek változást akartak, ideértve a Néppártot is, a Weber-ék féle pártot”.

De aztán az eredmények ismeretében ők úgy döntöttek, ahogy szoktak, elmentek balra és kötöttek egy megállapodást a liberálisokkal, meg a zöldekkel, meg a szocialistákkal. Így jött létre az a helyzet, hogy elárulták az európai szavazók nagy részét” – tette hozzá Orán Viktor.

Ugyanakkor kiemelte, „ez az a felhajtóerő, ami tol bennünket ma előre, patriótákat, mert akik nem ezt akarták az Európai Néppárttól, hanem változást, azok a szavazók onnan eljönnek és beállnak mögénk”.

Hírdetés

Mint mondta: „Most valóban érdekes, intellektuálisan is izgalmas kérdés, hogy miközben Trump elnök jön be, az oroszok meg törnek előre, aközben a liberálisok, a zöldek, a szocialisták meg a néppártiak azt akarják folytatni, amit eddig csináltak. Új realitás van, és ők még mindig a régi realitás logikájában gondolkodnak, ezért kötötték meg ezt a paktumot, aminek majd később szerintem politikatörténeti jelentősége lesz, mert ezzel létrejött először Brüsszelben az a helyzet, hogy van kormányzó párt és van ellenzék. Brüsszelt bizonyos pártok kormányozzák, akik paktumot kötöttek, a magyar ellenzék pártjai mind ebben a paktumban vannak benne, mert ezekhez a nemzetközi pártokhoz tartoznak. A másik oldalról pedig van Brüsszelnek ellenzéke, ezt vezetjük mi a Patriótákkal”.

Orbán Viktor beszélt Donald Trumppal való kapcsolatáról is. Mint mondta: Ez egy régi történet, a miénk. Amikor először szállt ringbe a most győztes amerikai elnök 2015-16-ban, akkor Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik őt támogatta, és én személy szerint voltam az egyetlen európai vezető. És ez azóta sem változott. Tehát egy régi történet, nem arról van szó, hogy az elmúlt két-három napban, évben, hónapban véletlenül kialakult valamilyen kapcsolat. Ebben nagyon sok év munkája van benne és nagyon sok év kitartása”.

Hozzátette, hisz abban, hogy „ugyan az európai és a nyugati civilizáció sok mindent maga mögött hagyott a keresztény örökségéből, de azért ez lényegében egy keresztény kultúrkör”.

„Tehát bizonyos dolgokat, természetellenes dolgokat hosszabb távon nem lehet elfogadtatni az emberekkel. És azt láttam már a ’10-es években Amerikában, hogy az, ami ott történik migráció meg gender ügyében lehet sikeres, mert egy nagy média attakkal sok mindent át lehet préselni, meg le lehet nyomni az emberek torkán, de ez csak időleges siker. Ez előbb-utóbb a teremtés rendje szerint az egyensúly vissza fog állni, visszabillen és jön majd valaki, aki azt fogja mondani, hogy ’na, ennyi volt a marháskodásból. Köszönjük szépen, mi normális életet akarunk élni’. És ez nem ideológia lesz, meg nem program, hanem egy ember, aki azt mondja, hogy ’annyi sületlenséget erőltetnek ránk, hagyjuk már ezt abba’. Mert nem csak arról van szó, hogy ez nem is esik jól nekünk, rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, hanem még gazdaságilag is rámegyünk. Ez történt Amerikában. Tehát én nem voltam meglepve a ’16-os győzelmen sem” – fejtette ki Orbán Viktor.

Mint mondta, Donald Trump győzelméből Magyarország három dologban biztosan tud profitálni, és ezek gazdasági természetűek. Emlékeztetett, hogy hogy a demokraták amerikai kormányzata nem volt hajlandó Magyarországgal megkötni az addig hatályban lévő szerződés meghosszabbításaként a kettős adóztatást elkerülő egyezményt. Ennek az lett a következménye, hogy míg korábban az Egyesült Államok a második legnagyobb tőkebefektető volt Magyarországon, visszacsúszott a negyedik helyre. Az új kormányzattal meg tudják majd kötni az egyezményt.

Másodsorban egy diszkriminatív vízumpolitikát kellett elszenvednünk. Politikai, ideológiai okokból büntették a magyarokat a vízumpolitikában. Ennek is vége lesz. Harmadrészt meg fognak érkezni az amerikai befektetők, és én azon dolgozom, hogy ezek a befektetők, ezek a jövő modern technológiájának a befektetői legyenek Magyarországon, ezzel technológiát, munkahelyeket és tőkét hozva Magyarországra” – tette hozzá a miniszterelnök.

Orbán Viktor az orosz–ukrán háború kapcsán elmondta, hogy a nyugatiak, Amerika és Európa együtt eddig olyan 310 milliárd dollár körüli összeget költött el a háborúra, ami másfélszer akkora összeg, amelyet Magyarország megtermelni képes egy évben, tehát hatalmas összeg.

Mint mondta, teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikaiak a rájuk eső részt a továbbiakban nem fogják állni, nem fogják fizetni. „Hogy fizetnek-e valamennyit, és hogy mennyi az annyi – itt még lesz mindenfajta huzakodás, de az bizonyos, hogy az ukrajnai háborúhoz szükséges pénzösszeg terhének belső eloszlása Amerika és Európa között alapvetően változik meg. És szerintem mi európaiak, illetve azok, akik eddig is adtak pénzt, mert mi nem adtunk, nem fogják ezt bírni” – fejtette ki, és hozzátette:

Ha pedig nincs pénz, akkor nincsen háború. Ha nincs háború, akkor tárgyalás kell. Béketárgyalás, a béketárgyalás első lépése pedig a tűzszünet. Erre várok. Azt gondolom, ez fog megtörténni”.

Orbán Viktor emlékeztetett, a háború óriási terhet rótt a magyar gazdaságra is.

Na most ennek van vége a mi véleményünk szerint, ennek a háborús ezer napnak vége, a ’25-ös évet mi már egy békeévként képzeljük el, és erre a békeévre készítettünk költségvetést” – mondta, és hozzátette, miután vége van a réginek, kezdődik egy új, kell egy új gazdaságpolitika. Kiemelte: „És az új gazdaságpolitika az alapja annak a költségvetésnek, amit most fogad el éppen a magyar parlament, amely valóban egy fantasztikus évet vetít előre. Bérrobbanás, ma éppen azt olvastam nemzetközi elemzésekben, hogy a jövő évben várható magyarországi bérnövekedések a legelején lesznek az Európai Uniónak, már a mostani harmadik és negyedik negyedévi adatok is ezt mutatják.

Lesz egy erős gazdasági növekedésünk, olyan dolgokat fogunk csinálni, amit korábban még nem.

Demján Sándor program, tőkejuttatás a vállalkozásoknak, egy teljesen új lakhatási program. Eddig csak a diákokat támogattuk, most a fiatal munkásokat is tudjuk már támogatni. Szóval egy olyan év lesz előttünk, ami merőben különbözik attól az ezer naptól, amit sikeresen túléltünk”.

A magyarországi ellenzék és Magyar Péter színrelépése kapcsán úgy fogalmazott: A lényeg nem változott, a forma igen, és ez okoz azért meglepetést a magyar politikában. Ha a lényegről beszélünk, akkor az nem változott. 2010 óta persze egyre erősödő intenzitással, elszántsággal – Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon. Egyébként nem csak Magyarországon, hanem mindenhol, ahol olyan kormányok voltak, lásd Lengyelország, amelyek egyébként patrióták, szemben a brüsszeli központosító törekvésekkel. És mindig ezeket a kormányokat próbálták megbuktatni, tehát bennünket is, engem is. Vissza tudom mondani minden választásnál, hogy ezt pontosan hol, mikor, milyen eszközökkel akarták elérni. Ezeket mi mindig kivédtük”.

Mint mondta, amit most látunk, az ennek a folytatása.

Mindig változtak a szereplők. Először Bajnai Gordont akarták visszacsempészni, ha emlékszik még rá. Őt megelőzően itt volt nekünk Gyurcsány Ferenc. Aztán kitalálták, hogy akkor Gyurcsány Ferenc felesége lenne erre jó, és akkor teljes erővel támogatta a brüsszeli bürokrácia. Most éppen a Tisza Pártot és Magyar Pétert próbálják ebbe a helyzetbe hozni. Ez szerintem mindenki számára világos” – fogalmazott.

„Amikor ott voltam az Európai Parlamentben a magyar elnökség programját bemutatandó, akkor ott Ursula von der Leyen és Manfred Weber, mintegy keresztszülőként bemutatták Magyar Pétert, mint a leendő Brüsszel által támogatott kormány fejét” – emlékeztetett Orbán Viktor. Mint mondta, egy valami azonban változott:

„Az maga a ruha, vagy a stílus, vagy a módszer, ahogy a politikát művelik és csinálják. Ez valóban új. Még a legvehemensebb és legrosszabb időkben is a tényszerűségnek volt valami szerepe. A viselkedési kultúrának is volt egy olyan korlátja, amiről mindenki úgy gondolta, hogy jobb azt nem átlépni. Az a típusú agresszív hőbörgés, amelyet ma látunk, igaz inkább a parlamenten kívül, az nem volt példátlan, csak nem volt általános”.

Orbán Viktor megjegyezte, hogy a legtöbb munkahelyen vannak ilyen agresszív hőbörgők, még a családban is.

Valljuk be, időnként be-beesik valaki. Ilyen rémkellemetlen alakok előfordulnak. És azt mindenki tudja, aki már találkozott ilyennel, hogy ezekkel nem lehet egyenesen, érvelve, belátásra, meggyőzősre apellálva beszélni. Csak a saját hangjukon lehet velük beszélni. Ezek ilyenek, ilyenfajta emberek. És ha bekerülnek a politikába, akkor – habár ez senkinek sem esik jól – itt is ez történik” – fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök a 2026-os választás kapcsán kiemelte, nem lehet csak egy kis szuverenitásról lemondani.

A szuverenitás lényege a hűség. A hűség a hazádhoz. Olyan nincs, hogy a hűségről egy kicsit lemondok. Vagy hűtlen vagy, vagy hűséges vagy. Ha lemondasz a hazád iránti hűségről, akkor odaadtad a szuverenitást valaki másnak. Hűtlen lettél, elárultad, feladtad. Ezért nincs olyan, hogy egy kicsit föladunk. Nem adunk föl semmit. Magyarország egy 1100 éves, független, szuverén, önálló életvezetésre képes közösség és állam. Nem adunk fel belőle semmit” – emelte ki a miniszterelnök.

Mind mondta, a ’26-os választást meg kell nyerni. „Remélem, hogy ez majd így is lesz. Biztos vagyok abban, hogy a 2025-ben végzett munkánk döntő súllyal esik majd latba” – fogalmazott. Hozzátette, ha az új gazdaságpolitika sikeres lesz, akkor mindenki látni fogja, hogy megvan a kormánynak a válasza a háború utáni időszakra, „hogyan tesszük újra naggyá Magyarországot”. Orbán Viktor kiemelte:

Ha van kormányképesség és van teljesítmény, akkor van választási siker is. Igaz, a kormányzati siker önmagában nem hoz választási sikert, azért majd nagyon sokat kell dolgoznia sok százezer nemzeti, keresztény, polgári érzelmű embernek, de ahogy eddig ezt hozta a mi politikai közösségünk, szerintem ’26-ban is hozni fogja. Én nagyon bizakodóan, nagy várakozásokkal nézek a ’25-ös és a ’26-os év elé is.” 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »