Moszkva nem távolítja el Szlovákiát és Magyarországot az ellenséges országok listájáról

Moszkva nem távolítja el Szlovákiát és Magyarországot az ellenséges országok listájáról

Moszkva nem távolítja el Szlovákiát és Magyarországot az ellenséges országok listájáról Török Máté2024. 12. 18., sze – 11:39

Moszkva nem lát okot Magyarország és Szlovákia eltávolítására az ellenséges országok listájáról – közölte az orosz külügyminisztérium. Erről a TASR az orosz TASZSZ hírügynökség szerdai jelentése alapján számolt be.

„Annak ellenére, hogy ezek az országok elkötelezettek az Oroszországgal folytatott kereskedelmi és gazdasági kapcsolataik fenntartása mellett, valamint a kétoldalú politikai párbeszéd mellett, Budapest és Pozsony az Európai Unió és a NATO tagjaként kénytelenek betartani ezen blokkok fegyelmét, beleértve az Oroszország-ellenes szankciókat” – közölte az orosz minisztérium.

Hírdetés

Hozzátették, nincs elegendő ok a két ország státuszának felülvizsgálatára.

Az orosz kormány 2022 márciusában vezette be az úgynevezett ellenséges országok listáját, néhány héttel az ukrajnai orosz invázió kezdete után.

Jelenleg összesen 46 ország szerepel a listán, köztük az EU mind a 27 tagállama.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »