A miniszter meg akar egyezni az orvosokkal, szerinte már csak néhány pontban van nézetkülönbség Lajos P. János2024. 12. 18., sze – 11:09 Pozsony |
Kamil Šaško egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a 19 pontból csak négyben van még véleménykülönbség, és azok teljesítése sem elsősorban a kormányon múlik. Néhány pont a kórházak szövetségeinek és az orvosi kamarának sem tetszik. A LOZ-zal folytatott tárgyalások eredményeivel ma a kormány is foglalkozik.
Mindent megpróbál Kamil Šaško egészségügyi miniszter, hogy kompromisszumra jusson az Orvosszakszervezettel (LOZ). Ma (szerda) reggel az egészségügyi ágazat és a sajtó képviselői előtt mutatta be, hogy a tárgyalások során felállított 19 pontból 14-ben sikerült egyezségre jutni.
A maradék 5 pont egyike, hogy a tárgyalássorozat eredményét egy újabb memorandum zárná, amit a kormány hagyna jóvá, ami szintén elfogadható a minisztériumnak. A további négy pont esetében azonban még komolyabb nézeteltérések vannak, a LOZ javaslataival nem elsősorban a minisztériumnak, hanem a kórházaknak, a munkaadóknak vannak problémái.
Megteszek mindent, hogy megtaláljuk az utat a megállapodáshoz, és tárgyaljunk az utolsó pillanatig
– jelentette ki Šaško. Szerinte a nyitott kérdésekben sem elsősorban tartalmi eltérés van, hanem a megvalósítás határidejében. Ilyen kérdés például a folyamatos működés, vagyis valójában a három műszakos üzemmód bevezetése a kórházakban. Ez egyrészt a munkatörvénykönyv módosítását is megkövetelné, amire Šaško szerint nem elég a december végéig hátralévő két hét. A javaslattal azonban nem értenek egyet a kórházak és az orvosi kamara képviselői sem.
A javaslat azt jelentené, hogy az orvosoknak is három műszakban kellene dolgozniuk, nem pedig a jelenlegi ügyeleti rendszerben. Ezt sok orvos sem akarja
– jelentette ki Jaroslav Šimo, a Szlovák Orvosi Kamara elnöke. A kórházak vezetői szerint azonban ez a gyakorlatban nem is valósítható meg, mivel ez sokkal több orvost igényelne, és már most is orvoshiány van a kórházakban.
A LOZ követeli, hogy a szükséges törvénymódosításokat is december végéig fogadják el, ami rendkívüli ülés összehívását igényelné. Ehhez a miniszter szerint a kormány beleegyezése kellene, de Šaško nem híve a nagyon gyors elfogadási folyamatnak sem.
„A törvényeket akár gyorsított eljárásban is elfogadhatjuk, de csak rendes törvényelőkészítési folyamat után. Ígérem, hogy a szükséges javaslatok már a parlament első jövő évi ülésén ott lesznek” – mondta a miniszter.
A parlament első ülése jövőre február 4-én kezdődik. Ma a kormány várhatóan a miniszter több olyan javaslatát is elfogadja majd, amelyek segíthetik a megállapodást.
A hírt frissítjük…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »