Ökumenikus imaszobát adtak át és áldottak meg a Pécsi Tudományegyetemen

Ökumenikus imaszobát adtak át és áldottak meg a Pécsi Tudományegyetemen

Az egykori Pius Gimnázium ma egyetemi épületként működő falai között alakították ki a Pécsi Ökumenikus Egyetemi Lelkészség imaszobáját, melyet a helyi keresztény felekezetek papjai és lelkészei áldottak meg december 13-án az ökumenikus imaszoba ünnepélyes átadásán.

Az imaszobára Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke kért áldást közös imádság keretében, az ott folyó lelki munkára pedig Forrai Tamás SJ, a Pécsi Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezőlelkésze, Zajácz Gábor görögkatolikus parókus, illetve Manhardtné Szlovák Katalin evangélikus- és Kovács Péter református lelkész.

A házigazda Pécsi Tudományegyetem (PTE) részéről Lengvárszky Attila oktatási igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Betlehem József általános, stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes hangsúlyozta az intézmény elköteleződését a hitélet támogatása mellett.
Hangot adott annak a reményének, hogy az imaszoba olyan valódi értékkel felruházott térré válik, ahol helyet kap a tisztelet, egymás jobb és mélyebb megismerése, és ezen keresztül a tolerancia. Ez a hely mindezeket az értékeket fogja szolgálni a jövőben – tette hozzá.

A PTE meghívására az eseményen jelen volt Hegyi László miniszteri főtanácsadó is, aki szerint az imaszoba lehetőséget ad arra, hogy a hallgatók ne csak az online tér kínálta virtuális megoldásokra és a mesterséges intelligenciára hagyatkozzanak, hanem személyes kérdéseikre személyes figyelem és meghallgatás legyen a válasz.

Hegyi László emlékeztette a megjelenteket arra, hogy a PTE éppen 20 évvel ezelőtt kötött megállapodást a keresztény egyházakkal, melyet 11 éve újított meg. Ezt a megállapodást teljesíti most ki a laborok között kialakított lelki labor is, ahol a hallgatók erkölcsi viszonyítási pontokat és kapaszkodókat találhatnak.

Hírdetés

Fedeles Tamás oktatási rektorhelyettes szerint nem véletlen, hogy az egykor itt működött jezsuita Pius Gimnázium területén kapott helyet a jelenlegi ökumenikus lelkészség, ahova bármilyen személyes kérdéssel és problémával fordulhatnak mind a hallgatók, mind pedig az oktatók.

Az imaszoba léte azért is bír kiemelt jelentőséggel, mert sok hallgató lelki és szociális probléma miatt kénytelen idő előtt, diploma nélkül elhagyni az intézményt – mutatott rá az intézmény oktatási rektorhelyettese az ökumenikus imaszoba ünnepélyes átadóján.

A téli vizsgaidőszakról visszatérő hallgatóknak az imaszoba már szigetként nyújt majd lehetőséget a méltó elcsendesedésre.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »