Petry Zsolt 38-szoros magyar válogatott kapus szerint Sallai Roland jó úton halad a török élvonalban címvédő és listavezető Galatasaray labdarúgócsapatában, a márciusi magyar-török Nemzetek Ligája-osztályozón pedig 50-50 százalékra becsüli az esélyeket.
Petry – turkinfo
A török bajnokságban harmadik helyen álló Samsunspornál dolgozó, 58 éves szakember az M1 aktuális csatornának adott interjúban úgy fogalmazott, „kicsit féltette” a 27 esztendős Sallait, amikor a Freiburgtól az isztambuliakhoz igazolt.
„Minden játékosnak nagy kihívás ez, a Galatát nem lehet összehasonlítani a Freiburggal, már csak azért sem, mert a török kultúra teljesen más, mint az európai. Korai lenne még az ő megítéléséről beszélni, de úgy látom, hogy lassan kezdi megvetni a lábát, és szerintem jó úton halad” – mondta Petry.
A kapusedzőként dolgozó exfutballista az NL-osztályozóról beszélve úgy vélte, bár a török válogatottban több a világszinten elismert „nagy név”, a magyarok a németországi 5-0-s vereség kivételével az idén is stabil teljesítményt nyújtottak.
„Törökország domináns futballt akar játszani, ami nekünk kedvez, mert inkább akkor szoktak problémáink lenni, amikor nekünk kell irányítani egy mérkőzésen” – vélekedett a volt kapus.
Petry Zsolt a magyar válogatott múlt pénteken kisorsolt világbajnoki selejtezőcsoportjáról azt mondta, valószínűleg a portugálok kerülnek majd ebbe négyesbe, amit vélhetően meg is fognak nyerni.
„Nekünk az írekkel kell megküzdeni a második helyért, aztán pótselejtezőn kiharcolni a vb-szereplést, amit mindenki nagyon vár és remél. Az íreket is komolyan kell venni, komoly minőséget képviselnek, ugyanakkor Marco Rossi kapitány irányításával a csapatunk jó úton jár” – jelentette ki Petry.
Munkaadójáról, a Samsunsporról azt mondta, az együttes keretét összeszokott játékosok alkotják, német vezetőedzőjük irányításával pedig a szezon első fele nagyon jól sikerült a számukra, és abban bíznak, hogy a harmadik helyet sikerül megtartaniuk az idény végéig.
„Törökországban a bajnoki találkozókon mindig kiváló a hangulat, a nagycsapatok összecsapásai kivétel nélkül teltházasak, a klubok pedig anyagilag stabilak. Az élvonalbeli bajnokság folyamatosan fejlődik, egyre színvonalasabb, és szerintem a legjobb együttesek a Bundesligában is megállnák a helyüket” – mondta Petry Zsolt.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »