254 éve, 1770. december 17-én született Bonnban Ludwig van Beethoven, minden idők egyik legnagyobb zeneszerzője. Hallása 1795 után kezdett romlani, ám életének leginkább kínokkal teli időszaka egyben nagy teremtő korszaka is volt. Visszavonult élete miatt mogorvának tartották, otthonában rendetlenség uralkodott, s külsejére sem sok gondot fordított, a zenei újdonságok azonban élete végéig foglalkoztatták.
Flamand származású zenészcsaládban jött a világra, innen nevében a „van” szócska. Részeges apja mindenáron Mozarthoz hasonló csodagyereket akart belőle faragni, így a kisfiúnak már akkor zongoráznia kellett, amikor a billentyűket még csak zsámolyról érte el.
Formális iskolai tanulmányait 11 évesen befejezte ugyan, de műveltséget szerzett, nyelveket tanult, Homéroszt, Plutarkhoszt, Shakespeare-t olvasott, zenei nevelését pedig valóban hozzáértő és jó szándékú muzsikusok vették át.
1786-ban Bécsben Mozart fogadta tanítványául, de csak néhány órát vehetett tőle, mert anyja halála miatt haza kellett utaznia. A lelki megpróbáltatások, két testvére nevelésének terhe megtörte, egyik betegségből a másikba esett.
Végül Waldstein gróf vette pártfogásába, s bevezette az arisztokrata körökbe. Beethoven ismét Bécsbe ment, ahol Haydn, majd Mozart vetélytársa, Salieri lett a zenetanára.
A császárvárosban zongoravirtuózként lett ismert, első nagyszabású zeneszerzői estjét 1800-ban tartotta. E korszakában született I. és II. szimfóniája, három zongoraversenye, a Patetikus és a Holdfény szonáta.
Zongoravirtuózként kezdte zeneszerzői pályafutását – csakúgy, mint Liszt Ferenc
Hallása 1795 után kezdett megromlani, ám életének leginkább kínokkal teli időszaka egyben nagy teremtő korszakának kezdetét is jelöli.
Ekkor írta hatalmas szimfóniáit (köztük az V. Sors és a VI. Pastorale), két zongoraversenyét, a Waldstein és az Apassionata szonátát, egyetlen hegedűversenyét, s operáját.
A Fidelio Beethoven számára minden műve közül a legkedvesebb volt, holott többször kellett átdolgoznia s négy nyitányt is írt hozzá.
A demokrata érzelmű komponista Napóleonnak dedikálta harmadik szimfóniáját, ám amikor az császárrá koronázta magát, széttépte az ajánlást – a mű ma Eroica címen ismert.
Beethoven hallásának elvesztésével egyre zárkózottabb lett, környezetével „beszélgető füzetekben” kommunikált, felhagyott a koncertezéssel.
Joseph Willibrord Mähler 1815-ös portréja a zeneszerzőről
Késői éveiben született utolsó hat zongoraszonátája, több kamaradarabja, a Missa Solemnis, s a A távoli kedveshez című dalciklusa és a IX. szimfónia.
E monumentális műve, benne a Schiller versére íródott, kórus által énekelt Örömódával a szeretet és emberi jóság hangokba öntött vallomása.
A bemutatón a már teljesen süket komponista vezényelt, de a sikerről csak akkor bizonyosodott meg, amikor az egyik énekes az ünneplő nézők felé fordította.
Beethoven soha nem házasodott meg. A „halhatatlan kedveshez” írott leveleinek címzettje Antonie Brentano, Brunszvik Teréz vagy Jozefin lehetett, a Brunszvik családnál többször tartózkodott Martonvásáron, számos művét ott komponálta.
Visszavonultsága miatt mogorvának tartották, otthonában rendetlenség uralkodott, s külsejére sem sok gondot fordított, a zenei újdonságok azonban élete végéig foglalkoztatták.
A dolgozószoba, ahol Beethoven élt és alkotott
Idővel elhatalmasodott májbaja, végül 1827. március 26-án halt meg Bécsben. Az sem kizárt, hogy akaratlanul is ólommérgezést kapott: betegségét ólomtartalmú gyógyszerrel kezelték, s ólmot tartalmazott az általa fogyasztott bor és ásványvíz is. Temetésén több ezren kísérték utolsó útjára.
Beethoven elsősorban a hangszeres zene területén alkotott maradandót, bár kevesebb művet írt, mint a másik két bécsi klasszikus, Haydn és Mozart.
A beethoveni hagyományt folytatta mások mellett Liszt Ferenc is, akit 12 évesen mutattak be a mesternek. Mindketten zenekarnak tekintették a zongorát: Liszt nemcsak Beethoven műveit népszerűsítette, hanem több hangszeres alkotását is átdolgozta zongorára.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
