A Bundestag megvonta a bizalmat a német kancellártól és a kormányától. A bukás már hetekkel ezelőtt elkerülhetetlennek tűnt, az önmaga ellen kért bizalmi szavazással Olaf Scholz célja az volt, hogy pozícióját megerősítse az előre hozott választáson, ami vélhetően nem sikerül majd.
A 717 képviselő közül 394-en szavaztak nemmel. 207 képviselő igennel szavazott, 116 képviselő tartózkodott, ami ezen a szavazáson elutasításnak számít, Scholznak 367 igen szavazatra lett volna szüksége a többséghez.
A Bundestag előre borítékolható döntése megnyitja az utat az új választások előtt, amelyekre 2025. február 23-án kerül sor. Ezt megelőzően Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnöknek hivatalosan fel kell oszlatnia a Bundestagot.
Azt nem egyelőre nem tudni, hogy a február végére tervezett választások előtt további törvényeket, törvénykezési csomagokat még el lehet-e fogadni a Bundestagban, erről a német parlamentnek kell döntenie.
Az országban azután alakult ki koalíciós válság, hogy Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár és a Német Szabaddemokrata Pártot (FDP) vezető Christian Lindner pénzügyminiszter szembekerült egymással a gazdaság- és költségvetési politika jövőbeni irányvonala tekintetében, és Scholz november elején menesztette Lindnert a kabinetből. Ezután Christian Dürr, az FDP frakcióvezetője bejelentette, hogy pártjának valamennyi minisztere benyújtja lemondását. Ezzel a kormány kisebbségbe került.
Scholz kormányának valójában a háborúpártiság okozta a vesztét, a németek megelégelték a háborúpárti politikát. Az orosz–ukrán háború következményei, az emelkedő energiaárak, az infláció és a gazdasági kihívások, az egyre mélyebb német recesszió tovább fokozták a Scholz-kormány népszerűtlenségét. A német állampolgárok jelentős része nehezményezte, hogy a kormány túl sok figyelmet szentel az ukrajnai konfliktusnak, viszont nem fordít elég energiát a belső gazdasági problémák kezelésére.
Szakértők szerint az új választásokon a kereszténydemokrata-szociáldemokrata nagykoalíció előretörése a legvalószínűbb forgatókönyv.
(NZS/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »