A túszok kiszabadításáról tárgyalt Donald Trumppal az izraeli kormányfő

A túszok kiszabadításáról tárgyalt Donald Trumppal az izraeli kormányfő Kulcsár Péter2024. 12. 16., h – 10:33

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az izraeli túszok kiszabadításáról, a Hamász iszlamista terrorszervezettel folytatott tárgyalásokról beszélt telefonon Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel vasárnap este telefonon – közölte az izraeli kormány.

A közvetítők segítségével zajló tárgyalásokon a Hamász 2023. október 7-i terrortámadásakor a Gázai övezetbe hurcolt, és még fogságban lévő mintegy száz izraeli túsz kiszabadításáról, illetve az elhunytak maradványainak átadásáról és az ennek fejében kihirdetendő tűzszünetről egyeztetnek.

Hírdetés

Az izraeli kormányfő szerint a Trumppal folytatott telefonbeszélgetésén azt hangsúlyozta, hogy „ki kell teljesíteni Izrael győzelmét”. „Éjt nappallá téve azon dolgozunk, hogy hazahozzuk a túszokat, az élőket és az elesetteket” – mondta a miniszterelnök, de hozzátette: „minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb – így Isten segedelmével sikerülni fog.”

Netanjahu vasárnap összehívta a kabinet ülését, amelyen a jelentések szerint szintén elhangzott, hogy a tárgyalások legnehezebb pontja a kiszabadítandó foglyok száma. A Moszad, Izrael külföldi hírszerző szolgálata és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat vezetője a megbeszélésen ugyanakkor azt mondta a minisztereknek, hogy a Hamász hajlandóságot mutat a megegyezésre – jelentette a ynet hétfőn.

A ynet értesülése szerint Donald Trump túszügyekkel foglalkozó különmegbízottja, Adam Boehler Izraelbe látogat a héten, ahol a túszok ügyében várhatóan izraeli tisztviselőkkel egyeztet.

Izrael úgy véli, hogy a 2023. október 7-én elrabolt 251 túsz közül 96 továbbra is az övezetben található, közülük legkevesebb harmincnégyen meghaltak. Mellettük két, önszántából a háború előtt Gázába ment izraeli, valamint az Erős Szikla hadműveletben, 2014-ben elrabolt két katona holttestének visszaadásáról is tárgyalnak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »