Magyarország az első világháborút lezáró trianoni békediktátum következtében területének 71 százalékát, lakosságának 63 százalékát vesztette el. Az ország külpolitikai szövetségesesek nélkül maradt, belső rendjét felborította a féktelen vörös-, majd fehérterror. Ilyen baljós időkben azonban Magyarország képes volt egységet felmutatni és megfontolt reálpolitikát követve egy jelentős külpolitikai sikert elérni.
A győztesek 1919. július 20-án úgy határoztak, hogy a készülő békeszerződésben Burgenlandot Ausztriához csatolják. A kérdéses terület 4312 négyzetkilométert tett ki 340 ezer fős népességgel, amelynek 75 százalékát német anyanyelvűek alkották, míg a magyarság csupán 8,5 százalékát tette ki az összlakosságnak. Erre hivatkozva mind a trianoni, mind a saint-germaini békediktátumokban Burgenlandot Ausztriának ítélték oda. Erre a területre azonban Beneš is igényt tartott, mivel egy olyan korridort akart létrehozni, ami összeköti a nyugati és déli szlávokat, illetve elválasztja Ausztriát Magyarországtól. Ezt az elgondolást azonban már nem támogatta az antant.
Ennek egyik oka az volt, hogy az antant igyekezett ellensúlyozni azt a döntését, hogy az osztrák többségű Dél-Tirolt Olaszországhoz csatolta. Másrészt Burgenland odaítélésével növelni akarták Ausztria erejét, hogy ezzel is csökkentsék az Anschluss lehetőségét. Az sem elhanyagolható, hogy a döntés meghozatalakor Ausztriát a szociáldemokrata párt irányította, míg a magyarországi Tanácsköztársaságot meg sem hívták a tárgyalásokra. Ausztria viszont nem rendelkezett megfelelő haderővel és elégséges nemzetközi támogatással ahhoz, hogy Burgenlandot azonnal birtokba vegye, ezért céljait a diplomácia eszközeivel kívánta elérni.
Baross út a Kossuth Lajos utca felé nézve. A tömeg Horthy Miklós kormányzó érkezését várja, aki többek között vitézek telekbeiktatására érkezett a városba 1927. május 22-én. (Kép forrása: Fortepan / Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény)
1920 februárjában a Huszár-kormány népszavazást kezdeményezett azzal az ígérettel, hogy ha Burgenland Magyarország területe marad, a térségnek autonómiát biztosit és hozzájárul az Ausztriával folytatott szabad kereskedelmi forgalomhoz. Egy ilyen ajánlat elfogadása azonban belpolitikai okokból bármelyik osztrák kormány bukását eredményezte volna. Ausztria ezzel szemben Burgenland demilitarizációjára szólította fel a magyar vezetést azzal az engedménnyel, hogy ezek után hajlandóak tárgyalásokba bocsátkozni olasz védnökség alatt.
A magyar kormány a demilitarizálást azonban nem siette el, mert továbbra is fel akarta használni a Burgenlandban állomásozó csapatait. A magyar vezetés abban bízott, hogy a következő hónapokban akár Magyarország javára is eldőlhetnek a nemzetközi erőviszonyok. Ezen kívül a magyar kormány számolt azzal a zavaros tervvel is, hogy egy osztrák–magyar–bajor államcsíny eltávolítja a szociáldemokrata kabinetet, és egy új osztrák vezetés hajlandó lemondani Burgenlandról Magyarország javára. Azonban a magyar kormány belátta, hogy ez a terv keresztülvihetetlen. Végül 1920 végén demokratikus úton megbukott a szociáldemokrata kabinet, de az új, jobboldali vezetés sem volt hajlandó lemondani Burgenlandról. Így a magyar kormány kénytelen volt a diplomáciai megoldásokra hagyatkozni.
A burgenlandi területek megtartásának a stratégiáját Bethlen maga dolgozta ki és terjesztette 1921. április 28-án a minisztertanács elé. Stratégiája a következő volt: első számú célként a tárgyalások folytatását és a kompromisszumokra épülő megegyezést jelölte meg. Ha az osztrák fél nem hajlandó engedményeket tenni, le kell lassítani a tárgyalásokat, és addig kell várni, amíg a nemzetközi viszonyok Magyarországnak nem kedveznek. Ha Ausztria az átadást katonai erővel kívánja megakadályozni, akkor fegyveres ellenállást kell tanúsítani. Azonban ebben az esetben felmerülhet a veszély, hogy a kisantant nemzetközi jóváhagyással támadást intéz Magyarország ellen. Ez esetben a magyar hadsereg kénytelen lenne békét kérni, és Burgenland egészét átadni Ausztriának, annyi kitétellel, hogy Burgenland autonómiát élvezne. Ezért, ha a nemzetközi erőviszonyok kedvezőbben alakulnak, a terület könnyebben annektálható lenne.
Bethlen elsődleges célnak a diplomáciai megállapodást tűzte ki. Ám arra az esetre, ha ez nem vezetne eredményre, már ekkor pénzt különített el a szabadcsapatok toborzására és a csendőrség bevetésére. 1921 tavaszán fegyveres szabadcsapatok szivárogtak be Burgenland területére. Ez esetben nem általános nemzeti megmozdulásról volt szó, hanem felülről szabályozott katonai akcióról. Bethlen István természetesen ügyelt arra, hogy hivatalos úton ne lehessen kabinetét összekapcsolni a szabadcsapatok vezetőivel. Azonban nem kizárólag szabadcsapatok alkották ezt a sereget, hozzájuk tartozott az Ostenburg- és Prónay-különítményekből verbuvált csendőr-tartalékzászlóalj is, amely korábban a Nemzeti Hadsereg kötelékébe tartozott, és csak 1921-ben vált a csendőrség részéve. Ezek a szabadcsapatok elsősorban megélhetésüket vesztett világháborús tisztekből, munkanélküliekből és jobboldali egyetemistákból álltak. Az egyetemistákat többségben a Selmecbányából Sopronba költöztetett hallgatók képviselték.
Az antant támogatásának a megszerzését Teleki Pálnak kellett kieszközölnie. 1920 júniusi diplomáciai körútja során mind a francia, mind az angol vezetést arra igyekezett rávenni, hogy gyakoroljanak nyomást az osztrák kormányra. Azt is kilátásba helyezte, hogy kompromisszumos megoldás hiányában Bethlen le fog mondani, és a németbarát Andrássy alakíthat kormányt. Az angol külügy, amely a vitás kérdésben hivatalosan is Ausztriának kedvezett, nem is tárgyalt Telekivel. A francia külügy, amely már ekkor számolt az Anschluss későbbi lehetőségével, ezért nem akarta megerősíteni Ausztriát, hivatalosan is fogadta a volt magyar miniszterelnököt. Kézelfogható ígéretekbe ők sem bocsátkoztak, azonban elvi támogatásukat kifejezték a magyar ügy iránt.
Teleki diplomáciai missziója alatt tovább zajlottak Bécsben a kétoldalú tárgyalások. Johann Schober, az új osztrák kancellár beiktatása után ígéretet tett Bethlenek, hogy ha Magyarország hajlandó Burgenland 75 százalékáról lemondani, Ausztria belegyezik abba, hogy a terület 25 százaléka Magyarország része maradjon. Ez az ígéret azonban csak egy kétarcú politika eszköze volt. Ugyanis az osztrák vezetés, mialatt a Bethlen-kormánnyal tárgyalt, a nagyhatalmaknál azt igyekezett elérni, hogy helyezzenek nyomást a magyar kormányra Burgenland teljes területének az átadása ügyében.
E törekvés sikerrel járt, és 1921 júliusában a Nagykövetek Tanácsa felszólította a magyar kormányt, hogy egy hónapon belül demilitarizálja Burgenlandot. A három győztes nagyhatalom soproni székhellyel létrehozott egy bizottságot a területátadás levezénylésére. A nagyhatalmak megbízottjai Burgenlandot A. és B. zónára osztották – ez megegyezett a magyar vezetés korábbi javaslatával –, amely abban a szellemben született, hogy így esély marad legalább a B. övezet egy részének a megtartására. A B. övezet területe Sopront és környékét, a Fertő-tó egy részét és Vas megye nyugati területeit foglalta magában.
Bethlen zseniális diplomáciai lépéssel kapcsolta össze Burgenland kiürítését a dél-magyarországi kérdéssel. A miniszterelnök nem zárkózott el Burgenland átadatásától, de emlékeztette a győztesek képviselőit, hogy Pécset és környéket még mindig délszláv csapatok tartják megszállva, akik hangot is adnak a terület iránti igényükre. Így a magyar vezetés nem adhatja ki a kezéből Burgenlandot, mert ez az egyetlen garanciája annak, hogy az országnak nem kell további területcsonkításokat elszenvednie. A jugoszláv javaslatot a győztesek végül lesöpörték, így a Bethlen-kormány sikeresen érvényesítette az akaratát.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
