Három éve tombolt már a világháború. A keleti fronton a német csapatok a Fall Blau hadművelet keretében törtek előre a túlerőben lévő szovjet Vörös Hadsereggel szemben: céljuk a kaukázusi olajmezők elfoglalása volt. Az offenzíva támogatására a Wehrmachtnak szüksége volt a magyar haderő részvételére is. A 2. hadsereg frontra szállítását és a harcállások elfoglalását 1943 januárjában az elsöprő erejű szovjet ellentámadás követte. Az eseménysor a doni katasztrófaként vonult be a magyar emlékezetbe. A hadjárat és az összeomlás átélőiben a történtek kitörölhetetlen nyomot hagytak – közéjük tartozott Wágner Levente is. Bajtársainak többségével ellentétben ő naplót készített a sztyeppére vezető útról. Sőt, hogy tapasztalatait még kézzelfoghatóbban örökíthesse meg, a jeges pokolba elkísérte örök társa, a fényképezőgépe is.
„Sürgős Azonnal Siess” – állt a honvédségi behívón, amelyet a tartalékos mérnök hadnagy kapott 1942. szeptember 8-án. Bár az első világégés negyvenöt esztendős veteránja nem számított idős embernek, katonai szempontból már benne járt a korban.
Wágner Levente életéveire és korábbi katonai érdemeire tekintettel azt remélte, talán elkerülheti a frontszolgálatot. Világlátott ember volt, aki több idegen nyelven beszélt.
1918-ban a Piavénál harcolt, mérnökként pedig az 1920-as években az atatürki Törökország felépítésében is segédkezett, a szovjet hadjárat azonban minden addiginál nagyobb kihívás elé állította.
Ennek ellenére a rá jellemző nyugalommal és a helyzethez képest sokszor indokolatlannak tűnő, optimista derűvel tett eleget kötelességének.
Magyarok fegyverben
Bárdossy László miniszterelnök tizenhárom hónappal korábban jelentette be az Országgyűlés előtt, hogy Magyarország és a Szovjetunió között beállt a hadiállapot. A belépés a háborúba nagyrészt felkészületlenül érte az országot: 1941-ben Hitler még nem tartott igényt a magyar csapatok segítségére a Szovjetunió elleni hadjáratban, mivel úgy vélte, hogy serege néhány hét alatt legyőzi majd a kommunista országot.
Magyarország a júniusban meginduló Barbarossa hadműveletben így csak csekélyebb erőkkel vett részt, amelyeket a harcokban való rövid részvételt követően megszállási feladatokra vezényeltek át.
A német offenzíva lelassulása és a Moszkva alatt bekövetkezett vereség után azonban a berlini hadvezetés a vele szövetséges országok katonaságának jelentősebb részvételét várta el.
A Magyarországra nehezedő nyomást fokozta a Romániával folytatott verseny a visszacsatolt területek jövőbeni megtartásáért, illetve azok esetleges növeléséért.
A cikk teljes terjedelmében a Múlt-kor történelmi magazin 2024. téli számában olvasható.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
