A visszatérés öröme

A visszatérés öröme

Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.

Advent második vasárnapjának liturgiája a pusztaságba hív bennünket, hogy azon keresztülhaladva ismét találkozzunk az Úrral.

Az ószövetségiolvasmányok– akár Izajás, akár Báruk próféta könyvéből vesszük őket – minden évben a babiloni fogságból és a szétszóratásból visszatérő nép reménységéről jövendölnek. Isten örök akarata, hogy egy népben összegyűjtse és békés uralmával megajándékozza mindazokat, akik hozzá tartoznak.

Ezt az üzenetet emelik ki azok az ősi gregorián énekek is, amelyeket a római keresztények a jeruzsálemi Szent Kereszt ereklyét őrző bazilikában énekeltek: „Sion népe! Íme jön az Úr, hogy megmentse a nemzeteket”; „Örvendezem, mert azt mondták nekem, az Úr házába indulunk”; „Jeruzsálem, kelj fel, állj a magaslatra, és lásd azt a gyönyörűséget, amely Istentől jön”.

Hírdetés

A mise 7–8. századra visszavezethető (Gelasianum vetus, 1153) kezdő könyörgése is azért fohászkodik az Atyához, hogy „szent vágyakozással siessünk Fiad elé”. Kéri, hogy „e világi elfoglaltságaink ne akadályozzanak találkozásunkban” az Atya szent Fiával.

Ezen a Krisztus felé vezető úton advent második vasárnapján mindig Keresztelő Szent János az útitársunk. A pusztában kiáltó szavaként hirdet bűnbánatot és keresztel a bűnök bocsánatára. Manapság, amikor már az advent kezdete előtti hetekben fényárban úsznak közösségi tereink, és mindenki a karácsonyi vásárlások lázában ég, különösen is kontrasztos ez a meghívás a pusztába.

Az advent szerethetősége lehetőség számunkra, hogy ismét visszataláljunk Istenhez, és megújítsuk vele a kapcsolatunkat. Másrészt az ünnepi harsányság, amivel kitöltjük december sötétségét és a táj hideg némaságát, akadályozhatja is ezt a találkozást.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »