Ismét két rossz közül kell választanunk – mondhatják sokan az elnökválasztás vasárnapi, második fordulója előtt, és szinte adná magát a kézenfekvő válasz: hagyjanak bennünket békén, nem veszünk rész a voksoláson vagy érvénytelenül szavazunk. Csakhogy bár első látásra helyesnek tűnhet e következtetés, valójában rossz a kiindulópont, így szükségszerűen téves a konklúzió is. Ugyanis most nem arról van szó, hogy két rossz közül keressük a kisebbiket, hanem arról, hogy a kisebbik rossz és a katasztrofális között kell választanunk. Így pedig egyértelmű a következtetés: azért kell szavaznunk a kisebbik rosszra, hogy ne segítsük győzelemre a katasztrofálisat. De lássuk, miért lehet mégis jó választás Elena Lasconi.
Királycsinálók lehetünk
Azért kell részt vennünk a választáson, mert távolmaradással, érvénytelen szavazással voltaképpen engedjük azokat előretörni, akik a magyarellenes erőket támogatják. Ne legyen illúziónk: Diana Șoșoacă, George Simion, Dan Tanasă, Mihail Tîrnoveanu szavazói nem fognak távol maradni, az úzvölgyi katonasírok fölött táncolók nem szavaznak érvénytelenül, a lelátókon üvöltöző ultrák is minden bizonnyal ott lesznek.
A távolmaradás és az érvénytelen szavazás azért sem túl jó ötlet, mert minden felmérés szerint a verseny szorosnak ígérkezik. Sőt: e közvélemény-kutatások szerint jelenleg nyerésre áll a legionárius eszméket hirdető, szélsőséges Călin Georgescu. Döntő lehet minden akár egyes voks – láthattuk az elnökválasztás első fordulójában, milyen csekély szavazatkülönbség döntött a második és a harmadik helyezett között.
Azért kell tehát szavaznunk, mert konkrétan rajtunk, székelyföldi, erdélyi magyarokon múlhat a szavazás kimenetele. Képzeljük csak el, mennyi pozitív hozadéka lehet annak, ha megvalósul a pozitív forgatókönyv, és hétfő reggel az látszik: mi, erdélyi, székelyföldi magyarok döntöttük el, hogy Románia a nyugatot választja, nem a keletet, a mi segítségünkkel maradt az ország az európai úton, mi mentettük meg Romániát Oroszország karmaiból!
Csak együtt
Nem volt olyan régen, emlékszünk rá: jó volt múlt vasárnap magyarnak lenni, jó volt hétfőn arra ébredni, hogy a székelyföldi, erdélyi magyar közösség példát mutatott összefogásból, demokrácia iránti elkötelezettségből. Régóta nem tapasztalt egységes fellépéssel sikerült célt érni: lett magyar képviselet a parlamentben, és az RMDSZ része lesz annak a koalíciónak, amely elszigeteli a szélsőséges, idegengyűlölő pártokat, és amely előreláthatólag kormányozni is fog.
Egy hete hatalmas erőt sikerült felmutatunk, és ennek máris megvan az eredménye: a székelyföldi közösség létét fenyegető közigazgatási átszervezésről szóló törvényt a kezdeményező USR kénytelen volt visszavonni. Ha nem lenne erős magyar képviselet, ha nem kellene most az a közel 600 ezer voks, aligha tették volna meg ezt. Ebből pedig az a tanulság, hogy eredményt csak akkor tudunk elérni, ha egységesek maradunk.
Mi bajunk az RMDSZ-szel?
Itt kell megjegyeznünk azt is: ahhoz, hogy egységesek maradjunk, közös erővel tudjunk fellépni, elengedhetetlen a bizalom egymás iránt és vezetőink iránt is. Az egyik legképtelenebb vád, amivel az elmúlt napokban némely magyar választók az RMDSZ-t illették, hogy most miért támogatják Lasconit, holott a kampányban bírálták őt? Nos, e vád két okból kifolyólag is abszurd.
Egyrészt, ha nem Lasconit támogatná az RMDSZ, azzal óhatatlanul Georgescu malmára hajtaná a vizet: azt azért ugye senki nem várja el a szövetségtől, hogy magyarellenes, szélsőséges erőkkel szövetkezzen? De abszurd e vád azért is, mert időközben megszűnt az oka a Lasconit érintő bírálatoknak. Miért kellene tovább bírálni Lasconit, ha ő és pártja tett egy gesztust felénk, és visszavonta a veszélyes tervezetet? Igen: tette ezt egy politikai egyezség részeként, a magyar erőt látva, a magyar érdekérvényesítő képesség előtt térdet hajtva, a 600 ezer magyar voksra pályázva – de hát pontosan ezért kell a magyar parlamenti képviselet, és ezért kell nekünk országos ügyekben egységesen fellépnünk.
Lasconi gesztusai
Elena Lasconi személye kapcsán felmerült még kifogásként a szexuális kisebbségek iránti toleráns magatartása, illetve néhányan – nagyon reméljük, hogy tényleg csak néhányan! – nem szeretnék „egy nőre bízni” az ország sorsát. Utóbbi olyan szégyenteljes érv, hogy szinte cáfolni is kínos, de ha már belebonyolódtunk, hát legyen.
A nők nem alkalmasak a vezetői szerepre – hirdetik sokan a történelemre hivatkozva, ám az elmúlt évszázadokban nem is nagyon kaptak esélyt erre, akik pedig mégis, azok bizonyítottak. Voltak híres uralkodók: Viktória királynő, Mária Terézia, jeles modern kori vezetők: Margaret Thatcher, Angela Merkel, de a magyar történelemnek is vannak híres nőalakjai: Zrinyi Ilona, Báthory Erzsébet és még sokan mások, akikről kevesebbet tudunk. Abban az európai kultúrában tehát, amelyben élünk, korántsem példa nélküli a női vezető – és most ne a sokat bírált Ursula von der Leyenre gondoljunk, hanem például a nemrég elhunyt II. Erzsébet királynőre, aki 70 évig, majdnem egy teljes évszázadon át ült egy nem is akármilyen ország, egy nagyhatalom trónján. Vagy ott a saját Erzsébetünk: Sissi királyné, akinek emlékét a mai napig olyan vezetőként őrzi közösségünk, aki férjével, Ferenc József császárral szemben szívből szerette és mindig kiállt a magyarokért.
És nem csupán politikai kultúránkban kapnak kiemelt szerepet a nők, hanem keresztény szellemi-lelki örökségünkben is: Szent István királyunk Magyarországot Mária oltalmába ajánlja. Miféle torz érvelés lehet az, amely ezek ismeretében kifogásolja, hogy a nők vezető tisztséget töltsenek be? Milyen konzervatív az, aki legszentebb történelmi örökségünk üzenetének mond ellent?
A gendertéma a másik, Lasconi ellen gyakran felhozott érv. Ennek kapcsán a legfontosabb azt mérlegelni, hogy mennyire központi téma ez életünkben, valóban megéri-e, hogy ez legyen a mérce, amely alapján megítélünk egy-egy politikust. Sarkítva kicsit: jobb-e olyan országban élni, amely nem enged teret a genderlobbinak, de közben Oroszország befolyási övezetébe jutott, visszatért a kommunizmusba, ahol korlátozzák a szabad mozgást, a különféle szabadságjogokat, ahol az ortodox egyház egyeduralkodó, kötelező a sorkatonaság, ahol legionárius eszméket hirdetők döntenek a magyar nyelvű oktatásról? Vagy pedig mégiscsak fontosabb az, hogy olyan országban éljünk, amely a nyugathoz tartozik, Európa része, minden vallási felekezetet elismernek és tisztelnek, foglalkoznak valamilyen módon a kisebbségekkel, még akkor is, ha genderügyben liberálisabb nézeteket vallanak, mint szeretnénk?
Nyilvánvaló, hogy most nem a gender a legfontosabb: most tüzet kell oltani. Aztán ha nem ég le a ház, majd lehet szépen hosszas vitákat folytatni genderről és minden egyébről – de előbb védjük meg azt az országot, amelyben legalább szabad vitatkozni.
A véleménykülönbségek helyett egyébként koncentrálhatnánk arra is, hogy Elena Lasconi tett felénk gesztusokat. Egyrészt éppen a régióátszervezési törvény visszavonásával bizonyította, hogy lehet vele értelmes párbeszédet folytatni. Másrészt Kelemen Hunor bejelentése után magyar nyelven feliratozott videóban köszönte meg az RMDSZ támogatását és üzent nekünk, magyaroknak is. Ezzel szemben Georgescu annyit üzent felénk, hogy mindannyian románok vagyunk…
Közösséget választunk!
Végül, de nem utolsósorban vasárnap ismét közösséget is választunk. Ha nem is szeretjük Elena Lasconit, vegyük észre, hogy értelmes emberekkel van körülvéve. Mint arra Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere is rámutatott: ott van mellette Dominic Fritz temesvári polgármester vagy Allen Coliban volt brassói városgazda, aki augusztus 20-án piros-fehér-zöld fényekbe öltöztette a Cenk alatti feliratot, és nem rettent meg a román szélsőségesek részéről érkező támadássorozattól. Ezzel szemben Georgescu barátai azok, akik az úzvölgyi sírokat gyalázzák vagy üvöltözve vonulnak Sepsiszentgyörgy utcáin.
Vasárnap eldől az is, hogy hová sorol bennünket közösségként a román társadalomnak az a része, amellyel lehet és érdemes párbeszédet folytatni. Megítélésünk, jó hírünk forog kockán. Vasárnap választanunk kell: Brassóval, Nagyszebennel, Kolozsvárral akarunk-e egy táborba kerülni – vagy Gorj, Teleorman, Olt megyével?
És közösséget választunk tágabb értelemben is. Ahhoz a nyugati világhoz akarunk-e tartozni, ahová mindig is vágytunk, ahová fel akarunk zárkózni, ahol szabadon, jobb fizetésért dolgozunk, ahol szabadon, jobb egyetemeken tanulhatunk – vagy pedig néhány világnézeti, ideológiai kifogás oltárán feláldozzuk mindezt, és azt az irányt választjuk, amely háborút, a szabadságjogok korlátozását, a kisebbségek elnyomását, szegénységet kínál.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
