Emmanuel Macron csütörtök esti televíziós beszédében kijelentette, hogy kitölti francia elnöki megbizatását „annak 2027-ben esedékes végéig”, miközben Michel Barnier kormányának előző napi parlamenti megbuktatását követően több vezető politikus is a köztársasági elnök lemondását szorgalmazta.
„Az Önök által demokratikusan rámbízott mandátum öt évre szól, és én azt a végéig fogom gyakorolni” – mondta a francia elnök.
Hírdetés
Azt is bejelentette, hogy a „következő napokban” kinevez egy új miniszterelnököt, akit egy, a „közérdeket szolgáló kislétszámú” kormány megalakításával fog megbízni.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


