Dunaszerdahelyre jöhet a Real és a Bayern ásza, a szlovák válogatott a spanyolokat és az olaszokat is megkapta Orosky Tamás2024. 12. 03., k – 18:29 Pozsony |
Kedd este a Szlovák Filharmónia épületében, ünnepélyes keretek között kisorsolták a jövő évi, szlovákiai U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság csoportjait.
Az már eleve tudott volt, hogy a házigazda válogatott kiemeltként az A csoportba kerül, kétszer Pozsonyban, egy alkalommal pedig Nagyszombatban lép pályára. A sorsoláson – amelyen az egykori válogatott Vratislav Greško és a nemzeti csapat jelenlegi legtapasztaltabb játékosa, Juraj Kucka működött közre – pedig az is kiderült, hogy ellenfelei Spanyolország, Olaszország és Románia lesznek. Azaz akár a Barcelona sztárját, Lamine Yamalt is láthatjuk a fővárosban vagy az Anton Malatinský Stadionban.
Dunaszerdahelyen (és Nyitrán) a B csoport találkozóit rendezik. Ezeken az angolok, a németek, a csehek és az újonc szlovének találkoznak majd. Koruk alapján akár a jelen nagy sztárjai is ellátogathatnak a MOL Arénába: Jude Bellingham (Real Madrid), Jamal Musiala (Bayern München) vagy Florian Wirtz (Leverkusen) is szerepelhet még az U21-es válogatottban.
Kassán (és Eperjesen) a D csoport mérkőzéseire kerül sor, Kelet-Szlovákiában Hollandia, Ukrajna, Dánia és Finnország válogatottjai fognak csatázni egymással.
Dunaszerdahelyen és Kassán ezen kívül egy-egy negyeddöntőt is rendeznek majd, a fináléra Pozsonyban kerül sor.
Az U21-es Európa-bajnokságot június 11. és 28. között rendezik, nyolc városban. A belépőjegyek 12 és 25 euró kőzőtt mozognak, és szerdától már nem csak a szlovákiai szurkolók számára elérhetőek.
Érdekes
A csoport (Pozsony és Nagyszombat): SZLOVÁKIA, Spamyolország, Olaszország, Románia
B csoport (Dunaszerdahely és Nyitra): Anglia, Németország, Csehország, Szlovénia
C csoport (Trencsén és Zsolna): Portugália, Franciaország, Lengyelország, Georgia
D csoport (Kassa és Eperjes): Hollandia, Ukrajna, Dánia, Finnország
Az U21-es Eb csoportbeosztása
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »