Šaško december 9-én mutatja be megoldását az orvosok felmondására Kulcsár Péter2024. 12. 02., h – 18:39
Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter az e heti kormányülésen ad bővebb tájékoztatást az egészségügy helyzetéről. Az orvosok felmondásait érintő komplex megoldását a háromoldalú ágazati érdekegyeztető tanáccsal folytatott tárgyalást követően mutatja be december 9-én – tájékoztatta a sajtót.
Šaško azt állítja, hogy a költségvetéshez módosításokat fog benyújtani. Előkészíti továbbá a szükséges törvénymódosítások tervezetét, amelyek biztosítják a zökkenőmentes egészségügyi ellátást Szlovákia egész területén, és amelyek kidolgozásával a kormány őt bízta meg. „A költségvetés lehetőségei korlátozottak. Igyekszem a lehetőségekhez mérten teljesíteni az orvosszakszervezet követeléseit” – mondta Šaško. Megismételte: az orvosszakszervezet ragaszkodik a köztük és a kormány között létrejött memorandum teljes végrehajtásához.
Országszerte már több mint 3300 kórházi orvos nyújtotta be a felmondását az egészségügyben uralkodó helyzet miatt. A túlórában végzett munka felmondását is fontolóra vették az orvosok. Hajlandók azonban visszavonni a felmondást, ha a kormány teljesíti a követeléseiket. Főleg a korábbi kormány és a LOZ által aláírt 2022-es memorandumban foglaltak végrehajtásához ragaszkodnak. Követelik továbbá, hogy a kormány nyilvánosan nyilatkozzon arról, hogy nem alakítják részvénytársaságokká az állami kórházakat.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »