Felföldi László püspök: „Óriási ünnepet rendezünk, csak épp elfelejtjük meghívni az ünnepeltet”

Felföldi László püspök: „Óriási ünnepet rendezünk, csak épp elfelejtjük meghívni az ünnepeltet”

A Pécsi Egyházmegye főpásztora, Felföldi László püspök december 1-jén, advent első vasárnapján a pécsi Szent Donátus-kápolnában mutatott be ünnepi szentmisét, ahol megáldotta a megújult szentélyt és az egyházközség új orgonáját. A régi kápolna helyén 1938-ban, az Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére épült fel a ma álló különleges templomépület.

Szent Donát püspök kultuszát a 17. század végén hozták magukkal a török uralom alól felszabaduló Baranyába betelepülő németek, akik kápolnát építettek a 362-ben vértanúhalált halt szentnek. Pécs Donátus városrésze is erről a kápolnáról kapta a nevét. A kápolna befogadóképessége azonban a 20. századra szűkösnek bizonyult, 1937-ben lebontották, hogy helyére újat és tágasabbat építsenek.

1938. május 16-án felszentelték a ma is látható kápolnát, melynek falában megőrizték elődje 1773-ból származó német nyelvű emlékkövét. 

A régi kápolnáról többek között ITT olvashatnak.

A kápolna plébánosa, Kvanduk Frigyes általános helynök közismerten szívén viseli a rábízott épített egyházi örökségek sorsát, így a Pécsi Egyházmegye anyagi támogatásával és a hívek adományainak köszönhetően megszervezte, hogy a Szent Donát-, hagyományosan: Szent Donátus-kápolna megújult szentéllyel és egy új orgonával kiegészülve méltó módon köszöntse az idei adventi készületet.

Advent első vasárnapján Felföldi László pécsi megyéspüspök szentbeszédében a készületi időt jellemző várakozásról és változásról beszélt, mely – mint fogalmazott – minden ember életét elkíséri születéstől a halálig, minden életszakaszunkban jelen van. Kisgyermekként türelmetlenül, felnőttként már tudatosan éljük meg a várakozást. Ma az ifjúság legnagyobb problémája, hogy nem tanítottuk meg őket türelemmel várakozni, mindent azonnal akarnak – emelte ki a főpásztor. – Óriási veszteség ez számukra, mert így elveszítik a gyümölcsöt. Pedig

ha jó és szép szeretettel tudjuk megélni; ám ha türelmetlenek vagyunk, nem fog táplálni a várakozás, nem lesz az életünk forrása.

Hírdetés

A várakozás része az ünnep is: emberi életünk méltóságának legfontosabb része, hogy személyes életünkben és közösségünkben is tudjunk ünnepelni – figyelmeztetett a főpásztor. 

Manapság karácsonykor sokszor

– mutatott rá Felföldi László püspök. – A fenyő és az ajándék mellől sokszor a lelki valóság hiányzik. Mai világunkban a karácsonyból kimarad Isten, kimaradnak a szellemi táplálékok, melyek az életünket szolgálják.

Az advent abban segít, hogy a várakozásban valóban megérkezzünk az ünnepre, és ne csak túléljük, hanem valóságosan megéljük. Üljünk le az adventi koszorú mellé családtagjainkkal minden adventi héten legalább egy alkalommal; csendesedjünk el, némítsuk el a telefonok zaját, és hallgassuk meg a Szentírásból Isten szavát, amelyet csak akkor fogunk meghallani, ha valóban odafigyelünk a másikra. Ha valóban meghallgatjuk a fiatalokat, akik magányosak, mert személyes kapcsolatok nélkül élnek. Mert

Ne hitessük el magunkkal, hogy azért, mert interneten írtunk egymásnak, valódi kapcsolatban vagyunk. Egy emberi kapcsolat a gyertya fényénél, a terített asztalnál, egymásra figyelve, egymást meghallgatva teljesedik ki. Ezt akarja adni az advent, hogy Krisztus fényén keresztül nézzünk egymás szemébe és szívébe – emelte ki szentbeszédében a megyéspüspök.

Az advent a megújulás lehetőségeként adja, hogy valóban találkozzunk önmagunkkal, családunkkal, közösségeinkkel. Abban segít, hogy az adventi koszorún egyre teljesebb és gazdagabb legyen Krisztus fénye, világossága és örömöt adó szeretete. Így készüljünk az ünnepre, hogy az valóban forrássá és gazdaggá váljon – buzdított a főpásztor advent első vasárnapján.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »