A Felvidéki Regnum Marianum Akadémia az év utolsó előtti előadására Bénybe várta az érdeklődőket. Az akadémia szervezője, dr. Farkas Zsolt esperesplébános Nagy Péter János gútai lelkiatyát hívta meg az est előadójának.
A téma a közeledő szentév volt, melyet december 24-én nyit meg Rómában Ferenc pápa az egy évig tartó időszakra. A jubileumi év „A remény zarándokai” címet viseli.
Farkas Zsolt atya, a rendezvény házigazdája ismertette az akadémia küldetését, mely tizenkilenc éve szolgálja a felvidéki magyar katolikus közösséget. Mivel az utóbbi időben Zsolt atya a szőgyéni szolgálata mellett a bényi egyházközség lelki vezetője is lett, ezért a szőgyéni akadémiasorozathoz csatlakoztatta a bényi találkozókat is.
A közelgő szentév ismertetésére érkezett Nagy Péter János atya,
aki a szentatya által meghirdetett 2025-ös szentév elnevezésére utalva a bevezetőben a „remény” és a „reménység” fogalmait elemezte, melyeket az életéből és a hivatásából merített tapasztalatokkal és tanúságtételekkel támasztott alá.
„Míg életünk folyamán sok mindenben reménykedünk, addig maga a reménység az Istenben való bizonyosságot jelenti, mely olyan, mint az olaj a motorban” – magyarázta Péter atya. Majd felsorolta az üdvösség útját kísérő segítségeket, melyek: az Evangélium, a szentgyónás, az Eucharisztia, és szinodalitás, vagyis a tanúságtétel, a párbeszéd, a kapcsolatok megerősítése a közösségekben.
Az előadás második részében Péter atya a középkori szentévek történetéről beszélt az 1300-as évektől, s kezdődően az 1500-as évekig bezáróan.
Az első szentévet Bonifác pápa hirdette meg. Kezdetben 50, aztán 40, végül 25 évente ünnepli az Anyaszentegyház a meghirdetett szentévet.
A 2025-ös jubileumi év hivatalos megnyitására december 24-én, 19 órakor kerül sor. Az esemény jellemzője a szent kapuk megnyitása. Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában megnyitja a szent kaput, majd fokozatosan három másik bazilikában és egy római börtönben nyílik meg a jubileumi kapu.
Az esemény a társadalom különböző rétegei számára kínál rendezvénysorozatot, nemcsak az örök városban, hanem világszerte, mely különleges alkalom a zarándoklatokra, a megtérésre és a bűnbocsánat kegyelmének megtapasztalására.
A zárszóban Zsolt atya ismertette, hogy a jubileumi év alkalmából nálunk is rendkívüli eseményekre kerül majd sor. Minden egyházmegye kijelöl olyan történelmileg jelentős templomokat ebből a célból, mely zarándoklatra, különleges alkalmakra vár mindenkit.
A nyitrai egyházmegyében a kijelölt négy templom között van az ősi bényi Magyarok Nagyasszonya-templom is. Így, a 2025-ös évben különleges eseményekre várják majd a szűkebb és tágabb térség reményt és reménységet keresőit, hiszen a jubileumi szentév mindenekelőtt Krisztus éve, aki az élet és a kegyelem hordozója az emberiség számára.
Az esten jelen volt Fóthy Zoltán párkányi esperes és Borka Iván muzslai plébános. Herbácskó Anikó, Bény polgármestere köszöntötte és agapéra invitálta a hallgatóságot.
A Regnum Marianum Akadémia soron következő előadására december 20-án kerül sor Szőgyénben.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »