Úgy tűnik, ma sem fognak szavazni Šutaj Eštok leváltásáról Nagy Roland2024. 12. 02., h – 09:03 Pozsony |
Az ellenzéki képviselők hétfőn ismét megpróbálkoztak Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter leváltásával, de a plénum ezúttal sem volt határozatképes.
Az ülés megnyitásakor mindössze 62 képviselő jelezte részvételét, így a bizalmatlansági indítványról szóló tárgyalás el sem kezdődött.
Peter Žiga (Hlas) ideiglenes megbízott házelnök elmondta, 9:30-kor újra próbálkoznak, de ha akkor sem lesz legalább 76 képviselő a teremben, az ülést egy másik napra halasztják.
A hírt frissítjük.
Kapcsolódó cikkünk Pozsony |
A kormánykoalíció jövő év február 4-re halasztotta a belügyminiszter leváltására összehívott rendkívüli parlamenti ülést, mert az ellenzék bojkottja miatt több szavazás is sikertelennek bizonyult. Az ellenzék elsősorban a kassai rendőri brutalitás miatt akarta meneszteni a minisztert, de az ülést a bojkott miatt egy órán át nem sikerült megnyitni.
Egy órán át nem sikerült elkezdeni a parlament rendkívüli ülését, amelyen az ellenzék Matúš Šutaj Eštok belügyminiszter leváltását szerette volna elérni. A koalíció az ellenzéki bojkott miatt – amihez Rudolf Huliak és két társa is csatlakozott – csak egy óra elteltével tudta biztosítani az ülés megnyitásához szükséges 76 szavazatot, amit rögtön arra használt ki, hogy jövő év február 4-re halasztotta az ülést. A döntés komoly felháborodást okozott az ellenzéki pártok körében.
A koalíció azt szerette volna elérni, hogy az ülés hosszát 12 órában korlátozzák, de ehhez szükségük lett volna mind a 76 képviselőjük jelenlétére. Ezt csak a harmadik kisérletre sikerült biztosítaniuk, akkor jött meg a hiányzó Jaroslav Baška.
A szavazást és a 76-os többséget azonban ekkor már arra használta ki a koalíció, hogy a rendkívüli ülést 2025 február negyedikére halasszák.
Az ellenzék szerint a miniszter alkalmatlan
Az ellenzék indoklása szerint a miniszter menesztésének közvetlen kiváltó oka a kassai rendőri brutalitás volt, amely egy őrizetes halálát okozta. Pontosabban az erre adott belügyminiszteri válasz, mert Matúš Šutaj Eštok a kassai esetet egyedi problémaként kezelte és próbálta enyhíteni a súlyát.
Az ellenzék szerint azonban a rendőri brutalitás rendszerhiba a rendőrségen belül, amit igazol az is, hogy csak az utóbbi hónapokban több ilyen esetre is fény derült.
Emellett azonban még tucatnyi okot felsorolnak a belügyminiszter alkalmatlanságának bizonyítására. Említik a feleslegesen durva rendőri razziákat az éjszakai klubokban, a tanév elején történt iskolai bombafenyegetések eredménytelen kivizsgálását és az elégelen megelőző intézkedéseket.
Szerintük a miniszter kinevezése óta elindult a rendőri testület széthullása, amit csak erősített, hogy megszüntette a kiemelt bűncselekményekkel foglalkozó Nemzeti Bűnüldöző Ügynökséget, a NAKA-t.
A miniszter mellett nyilvánosan csak a saját pártja, a Hlas állt ki. Denisa Saková gazdasági miniszter szerint Matúš Šutaj Eštok a párt és a párt frakciójának a bizalmát is teljes mértékben bírja. A kormány határozatban utasította el az ellenzék bizalmatlansági indítványát.
A koalíció korlátozza az ellenzéket
Robert Fico kormányfő az ellenzéket bírálta a kialakult helyzet miatt, pedig szerinte a koalíció kész volt részt venni az ülésen, a miniszter felkészült saját maga védelmére. „Itt volt az egész kormány is, készen álltunk a vitára” – magyarázta Fico. Szerinte azonban az ellenzék feleslegesen lassította a parlament munkáját. Bejelentette azt is, hogy a koalíció nem fogja megnyitni az esetleges későbbi üléseket sem, ha az ellenzék új bizalmatlansági indítványt nyújt be.
Előre mondom, hogy nem fogjuk megnyitni a következő üléseket sem, amelyeket esetlegesen összehív az ellenzék, a bizalmatlansági indítványról február negyedikén fogunk szavazni
– jelentette be a kormányfő.
Ezzel a lépéssel a koalíció korlátozza az ellenzék jogait, mivel a házszabály értelmében a bizalmatlansági indítvány megvitatására a benyújtásától számított 7 napon belül rendkívüli ülést kell összehívni.
Az ellenzéki vezetők a sajtóérdeklődésre közölték, nem hajlandóak 2025-ig várni, szerdán (november 27-én) újabb indítványt nyújtanak be a belügyminiszter leváltására.
A Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka szerint a koalícióban teljes a káosz.
A mai napot a vég kezdetének tartom. Úgy látom, hogy a kormánykoalíció valóban az utolsókat rúgja
– közölte Šimečka, aki lemondásra szólította fel a kormányt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »