Chilei sportvezetők tárgyaltak ezen a héten Svájcban Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) márciusban távozó elnökével és a NOB más képviselőivel a chilei főváros, Santiago törekvéséről, hogy a 2036-os nyári játékok rendezője legyen.
A dél-amerikai országban a 2023-as Pánamerikai Játékok sikerét követően erősödött meg a szándék, hogy otthont adjon olimpiának – írta a chileiek vizitjéről beszámoló insidethegames.biz internetes honlap. A delegáció, amelyet Jaime Pizarro sportminiszter és Miguel Ángel Mujica, a Chilei Olimpiai Bizottság elnöke vezetett, négy hónappal az után kereste fel a NOB lausanne-i központját, hogy Chile államfője, Gabriel Boric felkarolta az olimpiarendezés ügyét.
„Tudom, hogy egy olyan kis országnak, mint a miénk, nem könnyű szembeszállni a globális hatalmakkal. De arra szólítalak benneteket, hogy álmodjatok nagyot ” – idézte a portál az elnök országához intézett júliusi felhívását.
A chileiek előtt nem sokkal a Dél-afrikai Köztársaság képviselői – élükön Gayton McKenzie sportminiszterrel – jártak Lausanne-ban, hogy megkezdjék az előzetes megbeszéléseket a NOB-bal a 2036-os nyári játékok megrendezéséről. Szemben az amerikai kontinenssel, az afrikai földrész még sosem volt olimpia házigazdája.
Az idei párizsi ötkarikás játékok után 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig az ausztráliai Brisbane lesz a vendéglátó. A 2036-os nyári olimpia helyszínéről várhatóan 2027 és 2029 között dönt a NOB. A tizenkét év múlva esedékes rendezés iránt többen is érdeklődnek. Chile és a Dél-afrikai Köztársaság mellett már kinyilvánította szándékát többek között az indiai Ahmedabad, továbbá Varsó, Isztambul, Doha, két spanyol város, Barcelona és Madrid is, valamint Nusantara, Indonézia új fővárosa. A lehetséges pályázók sorában ott van Budapest is.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »