A Szent Ágoston-i „Szeress, és így tedd, amit tenni akarsz…” gondolat ihlette sorozatban egy-egy szerzetes beszél szabadidős tevékenységéről és ezen keresztül az életéről, Istennel való kapcsolatáról. Az evolúció misztériuma címmel Sipos Imre, a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség (SJP) tagja, evolúciókutató pap, biológus osztja meg gondolatait a természetről.
A tízrészes sorozat készítői – Mészáros Anett szerkesztő, forgatókönyvíró-riporter és Bartos Bence operatőr-vágó – különböző rendekhez tartozó szerzetesekkel beszélgettek kedvteléseikről, szabadidős tevékenységeikről és ezen keresztül az életükről, istenkapcsolatukról. A filmes portrékban ezek bemutatásán keresztül osztják meg gondolataikat a szerzetesek – akik között van, aki csillagászattal foglalkozik, más sportol, van köztük festő, ikonfestő, zenész és biológus is.
A sorozat utolsó, Az evolúció misztériuma című részében Sipos Imre SJP, a Szent János Apostolról és Remete Szent Pálról Nevezett Közösség tagja, evolúciókutató pap, biológus osztja meg gondolatait.
Az alábbiakban részleteket olvashatnak a portréfilmben elhangzottakból.
Általános iskolától kezdve az egyetemig úgy tanítják az evolúciót mint a materializmus bizonyítékát.
– vallja Sipos Imre SJP.
„Amiért nagyon hálás vagyok a szülői háznak, az a természetjárás. Jártuk a Bakonyt, Balaton-felvidéket, egy-egy heti sátorozással nyáron; gyűjtöttünk. Nagyon sokat tanultam. A gimnáziumban már biológia önképzőkört szerveztem, vezettem; biológiaversenyeken indultam. (…) így természetes volt számomra, hogy biológushallgatónak jelentkezzem.
A természet titkaira való rácsodálkozás megnyitja az ember szemét a Jóisten felé. Az univerzumot görögül úgy mondjuk, hogy kozmosz, és ez annyit jelent magyarul, hogy rendezettség, és
és mégis, (…) sohasem élt annyi ember a rendezőre való rákérdezés nélkül, mint ma. Tehát konstatáljuk a rendet, (…) érdekes, így van, nagyon csodálatos; majd nem jövünk rá, nem merünk továbbkérdezni a miértekre.
Annyi hihetelen csoda vesz körül, és (…) a mai emberben megmaradt bizonyos szinten (…) a rácsodálkozásnak a képessége: hogy rácsodálkozzam egy virágszerkezetre – ha kicsit komolyan tanul biológiát valaki –, a biokémiának a folyamataira: egy sejtben mi minden játszódik le, vagy a fotoszintézisre, vagy a genetika csodáira, vagy az egyed feletti szintek (…) törvényszerűségeire; és belenéz az ember egy mikroszkópba, egy cseppnyi tóvizet, az abban nyüzsgő életet észreveszi, vagy figyeli, tanulmányozza… és ha ezt őszintén tudja tenni, akkor már nagyon közel van ahhoz, hogy föltegye azokat a végső kérdéseket, a nagy miérteket, az értelemkereső kérdéseket – a saját életében is –, és szóba akar állni azzal a végtelen intelligenciát hordozó személlyel, akit a hívő ember Istennek nevez.
Engem egész fiatalkoromtól, gimnazista koromtól nagyon foglalkoztatott, hogy hogyan lehet az embernek istenhitét vagy a teremtéstörténetet összeegyeztetni az evolúcióval. Nagyon kerestem – sokáig – erre a választ. Sokat olvas az ember; és egyik éjjel föléberdtem, és szinte egy ilyen imádság tört elő belőlem, hogy »Uram, engedd, hogy lássalak, és segíts, hogy láttassalak«.
A szerzetesi élet kibontakozásában nagyon fontos volt, hogy találkoztam egy hiteles életet élő fiatal pappal, Galbavy Jenő atyával. Akkor bakonynánai plébános volt.
Lelkipásztori szolgálattal foglalkozó szerzetesi közösség az, amit igyekeztünk létrehozni (…) még a szocializmusban, titokban.
Feladatunk itt, a kis somogyi falvakban a közösségi lelkipásztorkodás: a gyerekek a hitoktatása, nevelése; családok látogatása; idősekkel, betegekkel törődés.
(…) a monostor körül egy kis arborétumot létesítünk, létesítettünk; már lassan negyven éve kezdtük az első fák ültetését. Hosszú éveken keresztül két-háromszáz fát ültettünk évente. Most már kevesebbet, 20-30-at (…)
Nyilván ha nagy a növények fajgazdagsága, az az állatokat is nagyon vonzza ide. Húsz madárodút kiraktunk. (…) Öröm ez, hogy egy természetközeli állapotot sikerül – mint egy kis oázist – alakítani, ami az embernek is nyitja a szemét mindig az Úristen felé, amikor itt egy kicsit elcsendesedik, sétál. (…) Segít abban, hogy ezt valahogy meg tudja fogalmazni – könyvek írásává. Az utolsó egy nagy témának az összefoglalása, Az evolúció misztériuma volt.
Sok visszajelzést kapok, hogy – hála Istennek – több embernek erősítette, növelte a hitét.
Nem volt olyan tanár, aki mondjuk megemlítette volna biológiai tanulmányaim során az Istent. (…) Adatokat összerendezni, és akkor
Amikor A szabadság diadala könyvemet megírtam – az is evolúciós távlatból indítja a szabadság kérdésének taglalását –, egy kedves egyetemi tanár biológusnak adtam oda, hogy nézze meg biológiai szempontból, lektorálja. A feleség elmondta, hogy (…) alig lehetett bírni a férjével. Olvasott néhány oldalt, fölállt, járkált a szobában, csöndben volt, és hallgatott nagyokat. Nem tudta összerakni, hiszen azok a dolgok voltak a könyvben, amiket ő jól ismer, sokszor tanított, és mégis (…) más kontextusba rakva a dolgot egészen más következtetéseket lehetett levonni a tényekből. A végén, amikor beszélgettünk, azt mondta, hogy »Tudod, az volt a kísértésem sokszor, hogy bemegyek egy templomba«.
Egyszer fiatalkoromban a Bakonyban egy barlangász levitt bennünket egy barlagba, (…) egy keskeny ágába ment ő tovább, és néhányan ott maradtunk, a lámpánk kialudt. Teljesen sötétben voltunk, abban a halálos csendben. Egészen félelmetes volt. Innen hogy tudunk kimenni, ha nem jön vissza, vagy nem tudunk újra fényt gyújtani. Hát az volt az a félelmetes csend. De ez a csend, ez nemcsak hogy megnyugtató csend, hanem (…) engem tényleg fölemel a Jóistenhez.
Merjünk tehát a dolgok mélyére rákeresni, a tények mögött rejlő titokra. (…) Mitől van ez a léttöbblet? A világ kialakulásának a bonyolódása, a magasabbrendűségnek a kialakulása, trendek az evolúcióban. (…) Kezdhetjük talán az ősrobbanástól, amit talán szebb, vagy jobb lenne, ha azt mondanánk, hogy a »nagy Legyen!«, mindennek a kezdete, mert a természettudomány nem tudja megmagyarázni, hogy miért, miből történt. A hogyant már egyre jobban körül tudjuk járni, de ezekre a miértekre is föl kell tenni a kérdést, ezt a leibnizi alapkérdést, hogy miért van egyáltalán valami, miért nincs inkább semmi. Keresni azt a csodát, ami az Isten évmilliárdokon keresztül lüktető szeretetéig ment, ami a teremtés kibontakozásában látható (…)
A kifejlődő ember, aki ezt észreveszi. Észreveszi, hogy szeretnek bennünket; és lehetősége van, hogy erre válaszoljon.
Aki mindennek az ősforrása és végső célja, azzal én szóba állhatok, észrevehetem a szeretetét, és erre válaszolhatok.”
Forrás és fotó: Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
