Párhuzamosan folytak a nyomozások dílerekkel szemben Hajdú-Bihar és Békés vármegyében. A bűnügyesek lépésről lépésre haladtak, egyre több bizonyítékot gyűjtöttek össze, és kiderült, hogy a szálak egy irányba vezetnek, a szervezet fejéhez, egy jászsági férfihoz. Ezzel egyértelművé vált az is, hogy egy vármegyéken átívelő kábítószer-kereskedő hálózattal állnak szemben. A szervezet teljes felszámolása lett a cél, ezért a főkapitányságok felvették a kapcsolatot, és minden releváns adatot, információt megosztottak egymással – írja a police.hu.
A három vármegye rendőrei a TEK műveleti egységeivel, valamint Kelet-Magyarország összes, illetve Fejér vármegye közterületi támogató alosztályával közösen csaptak le hétfőn a bűnszervezet tagjaira.
Összesen 35 helyszínen, 26 dílert fogtak el, a kutatások során pedig több mint 3 kilogramm droggyanús anyagot, tablettákat, valamint a kereskedéshez szükséges eszközöket, 45 mobiltelefont és gáz-riasztó fegyvereket foglaltak le.
Hajdú-Bihar vármegyében 9, Békésben 9 embert, míg Jász-Nagykun-Szolnokban 2 férfit hallgattak ki és vettek őrizetbe a nyomozók bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kerekeskedelem bűntett miatt. A rendőrök mind a 20 gyanúsított esetében előterjesztést tettek a letartóztatásukra. Hat társuk gyanúsítotti kihallgatása ugyancsak megtörtént, ők az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek. Az akció során tucatnyi fogyasztót is elszámoltattak a bűnügyesek, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük.
A hatóságok nyolc helyszínen kutattak bűnös vagyon elvonása érdekében. A Derecskén, Gáborján településen és Törökszentmiklóson található ingatlanokban 25 készenléti nyomozó végzett lefoglalásokat és zárolásokat. Többek között 16,5 millió forint értékben ingatlanokat, illetve üzletrészeket zároltak, míg 3,5 millió forint értékű arany ékszert, egy 4 millió forintos gépkocsit,
valamint több mint 5000 eurót és 45 millió forintot foglaltak le.
Így összesen több mint 75 millió forint vagyont vontak el az elkövetőktől.
(Fotó: police.hu)
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »