November 24-én, hétfőn este a Magyar Nemzeti Levéltárban bemutatták Zsuffa Tünde legújabb, Hasad a hajnal című regényét. Az eseményen Pásztor Zoltán szerkesztő beszélgetett a szerzővel, valamint Kubik Anna Kossuth-díjas színésznővel és Szabó Csabával, a levéltár főigazgatójával. Az eseményen jelen volt Berta Tibor tábori püspök és Makkai László görögkatolikus lelkipásztor.
Az Antológia Kiadó – TZS Com.-nál megjelent regény Zsuffa Tünde kilencedik könyve és egy trilógia harmadik része. Az első két, önállóan is olvasható kötet címei: Angyal a földi pokolban; Híd közepén. Az új kötet cselekménye az 1980-as évek Magyarországán játszódik.
A rendezvény kezdetén bejátszottak egy részletet Zsuffa Tünde Paprika rummal című rádiójátékból, ami az író azonos című családregényéből készült, emléket állítva édesapjának, a hatalmas erejű, öntörvényű, gyermekien tisztalelkű Zsuffa Oszkárnak. A szerző Kubik Anna, az édesapa Csuja Imre hangján szólalt meg.
Pásztor Zoltán kérdésére Zsuffa Tünde felidézte: néhány órával a születését követően édesapja ott állt a kórház folyosóján és hallotta, hogy egy csecsemő iszonyúan üvölt. Ez volt ő. Ám ahogy a kezébe adták, elhallgatott. Az édesapja akkor azt mondta: ebből a kislányból felnőttkorában olimpiai bajnok lesz, vagy forradalmár. Az gyorsan kiderült, hogy nem lesz belőle olimpiai bajnok, de az édesapja forradalmárnak nevelte. Zsuffa Tünde próbálja hordozni magában a forradalmárokra jellemző értékeket: nyíltság, őszinteség, tisztesség, égig érő igazságérzet, a végtelenségig való kiállás másokért.
Zsuffa Tünde nyolc évesen azt mondta az édesapjának, hogy felnőttként író lesz, de harminc évig elfelejtkezett az ígéretéről. Édesapja a halálos ágyán figyelmeztette erre. Lehet, hogy valóban meg kellett halnia neki azért, hogy teljesítse az ígéretét.
A Hasad a hajnal című regényt Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója mutatta be, aki hosszú idő óta ismeri a szerzőt: évekkel ezelőtt gyakran kereste fel őt Bécsben, amikor a Bécsi Magyar Történeti Intézet igazgatója volt, tanácsokat kért tőle, „levakarhatatlan volt, mint a szovjet matrica”. Zsuffa Tünde négy másik könyve mellett ennek is ő volt a lektora. A Hasad a hajnal történelmi regény, csakúgy mint Viktor Hugo, Alexander Dumas, Henryk Sienkiewicz, Umberto Eco, Ken Follett, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Móricz Zsigmond múltban játszódó történetei. A történelmi regényt író szerzők kitartó kutatómunkát folytatnak, szakirodalmat, korabeli újságokat olvasnak, levéltárakban kutatnak. Móricz például az Erdély Trilógiájához eredeti oklevelek szövegeit használta fel, némileg modernizálva. Zsuffa Tünde ugyancsak alapos előtanulmányokat folytat, mielőtt megírná történelmi regényeit.
Szabó Csaba szerint az írónő regényeiben magyar, de nyugodtan mondható, hogy kelet-európai történetek sora bontakozik ki egy családon belül, az édesapja jogosan mondhatta a halálos ágyán: a családunk és te is sok szenvedésen, megpróbáltatáson mentél keresztül, van miről írnod. Kiemelte: a Hasad a hajnal egy trilógia harmadik része. Az első rész Az angyal a földi pokolban című regény volt, 1944-ben kezdődik, a német megszállás idején, bemutatja az ötvenes évek kegyetlen diktatúráját, és 1956-ban, a forradalom és szabadságharc leverésével végződik. Közben megismerkedhetünk Horthy Miklós testőrparancsnokával, Balázsovich ezredessel és lányának, Antóniának a tragikus történetével.
A második könyv a Híd közepén, 1956 után folytatódik, Balázsovich Antónia a szerelmével, Lucca Engellel él Bécsben. Az osztrák főváros tele van emigránsokkal, de itt vannak az ÁVH emberei is. A megfigyelés, a bizalmatlanság légköre uralkodik, az író hitelesen adja vissza a kétpólusú világ hangulatát, ami meghatározza a nyolcvanas évek elejéig a kelet-európai, de a magyar politikai életet mindenképpen.
A trilógia harmadik kötete, a most megjelent harmadik regény, a Hasad a hajnal a nyolcvanas évek Magyarországán játszódik, főszereplője Antónia lánya, Johanna. Szabó Csaba számára talán ez a legizgalmasabb, amikor
A regényben is benne van, hogy a változásban bizakodók titokban olvasták a szamizdatot, Szolzsenyicint, reménykedtek, hogy a lengyel Lech Walesa vezette Szolidaritás Mozgalom, de főleg Karol Wojtyła krakkói érsek pápává választása hamarosan elhozza a szabadságot Kelet-Közép-Európának is.
Zsuffa Tünde elmondta: nemcsak Szabó Csabára „tapadt rá”, rengeteg egykori szemtanút szólaltatott meg, hogy minél hitelesebb legyen a regénye. Megemlítette a jelenlevő Agócs Sándort, Balogh Lászlót, Csallóközi Zoltánt. Kubik Anna, a „Ki mit tud” 1974-es győztese, a korszak egyik legkimagaslóbb színésznője ugyanahhoz a lakitelki közösséghez tartozott, akikről a Hasad a hajnal szól. Az egyik szereplőt, Csóka Edgárdot Agócs Sándorról mintázta, akinek ajánlja a könyvét, mert ő gondozta a trilógia első két regényét. Ebben a regényben sokan benne vannak, egyháziak és világiak egyaránt, ez a mi közös történetünk. Zsuffa Tünde köszönetet mondott a regény tördelőjének, Németh Ilonának és olvasószerkesztőjének, Tóth Katalinnak is.
Rendkívül fontos szerepe van a könyvben a 2007-ben ötvenhét évesen elhunyt Nagy Gáspár költőnek, aki személyesen nem jelenik ugyan meg a történetben, de sokat beszélnek róla, a rendszer hívei haraggal, elítélően, a szabadságért küzdők pedig méltatóan, mint akik erőt merítenek bátor kiállásából. 1984 októberében az Új Forrásban jelent meg Nagy Gáspár Öröknyár: elmúltam 9 éves című rendszerváltó verse, amelyben a mindenkori Iszménék meghunyászkodó magatartásával szembeszállva, Antigonét követve emlékeztetett az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett miniszterelnökére, a feldolgozatlan múltra, amely ősbűnként telepedett az egész Kádár-korszakra, és megmérgezte légkörét. Kubik Anna személyesen is ismerte a költőt. Megrázó előadásában hallhattuk a verset:
a sír
NIncs sehol
a sír a gyilkosok
a test se ITT
NIncs sehol
a test se OTT
a csont a gyilkosok
NIncs sehol
a csont
„egyszer majd el kell temetNI /
és nekünk nem szabad feledNI /
a gyilkosokat néven nevezNI!”
Tudjuk, hogy nyíltan emlékeztetni Nagy Imre és társai mártíromságára, kivégzésük kegyetlen módjára és jeltelen sírba történt elföldelésükre, egyike volt a puha diktatúrának nevezett, több mint harminc esztendőn át tartó időszak tabutémáinak. Nagy Gáspár ezzel a versével átlépte azt a határt, ami a hatalom számára még tolerálható lett volna, több retorzió érte a hatalom részéről. Zsuffa Tünde regénye érzékletesen mutatja be ezt.
Pásztor Zoltán kérdésére az írónő felidézte: a Fejér megyei faluban, Pusztaszabolcson nevelkedett, egyszerű falusi lányként, az ottani hentes lányaként. Gyermekként nagyon szégyellte, hogy ő falusi lány, szégyenkezett az állandóan kommunistázó apja miatt, akinek a karaktere a mulatós vendéglős személyében megjelenik. Ez nem az ő világa volt, nem hasonlított a könyvekben olvasott történetekhez. Író akart lenni, és azt hitte: akkor lesz az, ha nem tipródik ezzel a falusi közeggel, és lesz elegáns és előkelő ruhája meg cipője, nem pedig a porban rohangál.
Aki olyan akar lenni, mint más, az mindig csődbe jut. Akkor teljesedhet ki valaki, ha azonosulni tud önmagával. Amikor az Angyal a földi pokolban című regényét írta, bevonzotta őt az arisztokratikus világ, a bécsi emigráció, a Batthyányiak, a Széchenyiek, a Bethlenek világa. Közéjük akart tartozni, de ez egy falusi lánynak elérhetetlen, és lassanként ráébredt: minél nagyobb a szakadék közte és a vágyott világ között. S milyen érdekes, hogy a fogadott anyja, nagymamája, nagynénje, a Bécsben élő Bethlen grófnő mondta neki: „Kicsim, teljesen mindegy, hogy én grófnő vagyok, te meg egy falusi hentes lánya, mind a ketten Isten gyermekei vagyunk, gyertyák a Jóisten kezében, és amíg világítunk, lángot adunk, addig érdemes élnünk.” Ez köszön vissza a Híd közepén könyvborítóján: Antónia ott áll Bethlen Mária grófnő ruhájában, a híd közepén, a nyolcvanas évek elején, és gyötrődik, hazajöjjön-e. Zsuffa Tünde tíz évet küszködött azzal, hogy megírja-e a folytatást, a Hasad a hajnal-t, mert nem tudott mit kezdeni egy ötvenkét éves, magányos nővel, miközben mellette üvölt egy hétéves kisfiú, a gyermeke. Egy évvel ezelőtt azonban Bethlen Mára felhívta, hogy súlyos beteg. Ez szíven csapta, és arra gondolt: ha Mária meghal, Antónia valóban ott marad a híd közepén, esélye nem lesz arra, hogy íróként hazahozza. Akkor valami megmozdult Zsuffa Tündében, és elkezdte írni a trilógia harmadik kötetét. Úgy érzi, egymásban tartották a lelket Bethlen Máriával: ő elmesélte, hogyan hallgatták ki a nyolcvanas évek elején a bécsi nagykövetségen, hogy vízumot kapjon, hogyan jött át huszonöt év után a határon, a magyar vámosok a szemébe világítottak. Antónia családi tragédia miatt jön haza, hiszen Johannának meghal a férje, és Bethlen grófnő is a gyász miatt, mert meghalt az édesapja is. „Én életben tartom őt az emlékeimmel, ő pedig életben tartja bennem Antóniát” – mondta az író. Hozzátette: néhány nappal ezelőtt kiderült, hogy Bethlen Mária felépült a betegségből. Így aztán folytatódik a történet, egészen a rendszerváltozásig.
A Hasad a hajnal hősei az egyszerű emberekből kerülnek ki, akik ott élnek az Alföldön, és teszik a dolgukat, dolgoznak csendben, legjobb tudásuk, lelkiismeretük szerint, legyenek bármilyenek is a körülmények. Bár megfélemlítették őket, talpon maradtak. Az író hite rendíthetetlen abban, hogy Dávid legyőzheti Góliátot. Zsuffa Tünde ott áll az őrtoronyban, őrállóként – jegyezte meg Pásztor Zoltán.
Lényeges epizód a regényben Jerzy Popiełuszko vértanúhalála. A varsói Kosztka Szent Szaniszló plébánia káplánját 1984. október 19-én a lengyel kommunista államhatalom ügynökei brutálisan meggyilkolták. Az Egyház és a hívek virrasztással emlékeztek meg róla. A Miatyánk imádkozásánál azt a részt – „bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” –, az oltárnál a papnak háromszor is meg kellett ismételnie, hogy a hívek is kimondják ezt. A könyv egyik szereplője így kommentálja ezt: „… most ért véget a gyűlölet és a hazugság uralma, vége a hadiállapotnak, s azoknak is, akik meggyilkolták a szentéletű papot.
Erre rímelt a könyvbemutató záró akkordja: Kubik Anna csodálatos előadásában hallhattuk Tóth Bálint Magyar litánia című versét:
Hallottátok, hogy mondatott: Szemet szemért és fogat fogért…
Hallottátok, hogy mondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségeidet.
Én pedig mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket…` (Máté 5, 38, 43, 44)
Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
feledni éjszakai vad hánykolódásokat.
(egy hónapban két éjjelt börtönben töltök,
és kéthavonként felakasztanak.) Sokat kérsz, Jézus, nagyon is sokat:
hogy megszeressem a hóhérokat, s imádkozzam ellenségeimért…
Pedig tudom, ez az egyetlen út. ki megnyithatja a szent kaput
az oltárhoz, hol a szeretet ég,
de befogadni az igaz igét – hogy magam előtt se legyek hazug –,
tudod, Uram, ez száz szentnek elég!…
Megbocsáthatok-e
a cvikkeres Nagyért,
a hórihorgas Pálinkás őrnagyért,
Maléterért és Mansfeld Péterért, a Kossuth téren meggyilkoltakért,
Magyaróváron meggyilkoltakért,
Salgótarjánban meggyilkoltakért,
és a ki tudja, hogy hány ezrekért;
a Pesti Srácokért, s a Pesti Lányokért,
Angyalért és az angyali Géreczért…
Donáthért, Kiss Szalézért
és Apor Vilmosért,
a Recsken holtakért…,
Hány sor kéne ide,
hány sírkő s kopjafa,
mert ezt a magyar litániát
nem fejezhetjük be soha.
És mégis, mégis, fejezzük be,
mi nem kezdhetjük újra,
de véssétek gránitba, bazalttömbbe,
minden időkre minden bűnös nevét,
jegyezzétek fel, ennyi elég –,
mi nem kezdhetjük újra.”
Fotó: Merényi Zita
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
