Huliak mindenképpen menesztené Tarabát, „pártjának” követeli a környezetvédelmi minisztériumot

Huliak mindenképpen menesztené Tarabát, „pártjának” követeli a környezetvédelmi minisztériumot Lajos P. János2024. 11. 25., h – 09:45 Pozsony |

Rudolf Huliak vasárnap reagált Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter szavaira, aki szerint Huliaknak és társainak csak a kormányzati posztok a fontosak. Huliak „mindenáron” ragaszkodik ahhoz, hogy pártja, a Nemzeti Koalíció jelölhesse a környezetvédelmi minisztert. 

Továbbra sincs nyugalom a kormánykoalícióban, az SNS listáján bejutott Rudolf Huliak ragaszkodik ahhoz, hogy ő jelölhesse a környezetvédelmi minisztert. Huliak vasárnap este rövid videóban reagált Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszter szavaira, aki az STVR 5 perc múlva 12 című vitaműsorában kijelentette, hogy Huliaknak csak a kormányzati pozíciók a fontosak. 

Huliak szerint azonban az egész helyzet azért alakult ki, mert Taraba nem tudta kezelni a „medvehelyzetet”. Szerinte ugyanis a környezetvédelmi miniszter nem tud mit kezdeni a „túlszaporodott medvékkel”, ami már két halálos medvebalesetet eredményezett. 

Ebben a kérdésben totálisan csődöt mondtak

Hírdetés

 – üzente Tarabának Huliak. 

Azzal is megvádolta a minisztert, hogy az új vadászati törvényt a Kuffa-testvérekre szabták, hogy ők kaphassák meg a vadászterületeket. „Ők dönthetnek majd, hogy ki vadászhat Szlovákiában” – állítja Huliak.  

Állítja, hogy nem neki kell minisztérium. 

Huliak majd ad egy minisztert a Nemzeti Koalícióból, aki végre rendet tesz a környezetvédelmi minisztériumban

 – mondta Huliak a videóban. A parlamenti képviselő szerint ehhez mindenáron ragaszkodnak. 

Huliak két társával szeptemberben távozott az SNS parlamenti frakciójából, és ugyan akkor azt ígérték, hogy továbbra is támogatják a kormánykoalíciót, azóta egyre több követeléssel állnak elő. Ma (hétfőn) a koalíciós tanács is ülésezik, várhatüan ezen is napirenden lesznek Huliak követelései.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »