Izzó tűzgömb egy orosz fegyverraktár felett. Máris bevetették az ATACMS-rakétákat? Tilajcsík Dóra2024. 11. 19., k – 11:45
Értesülések szerint az ukránok már be is vethették a 300 km hatósugarú ATACMS-rakétákat egy brjanszki fegyverraktár ellen, a célpont 115 kilométerre van az ukrán határtól.
„Az oroszoknak a fegyvereket, lőszereket ezentúl nem 80-100 kilométerről, hanem 300-400 kilométerről kell szállítaniuk, ami időbeli veszteséget is okoz” – kommentálta az eseményeket Bendarzsevszkij Anton biztonságpolitikai szakértő.
Bár az orosz közlemények nem írnak a nyugati típusú rakétákról/robotfegyverekről, ez nem jelenti azt, hogy Ukrajna nem hajthatott végre ilyen támadást, az orosz közvélemény elől máskor is elhallgattak ilyen típusú információkat. Elképzelhető, hogy Ukrajna a krími célpontoknál megszokott módon, drónokkal és nyugati ATACMS rakétákkal és/vagy Storm Shadow robotrepülőgépekkel kombinált légicsapást hajtott végre.
Amennyiben a hír igaznak bizonyul, az azt jelentené, hogy Ukrajna máris átlépte Oroszország „vörös vonalát”, és ennek értelmében Vlagyimir Putyin határozhatna egy nukleáris válaszcsapásról is. A háború eleje óta sorozatosan húzott kemény, átléphetetlennek hitt vonalakat a Kreml, gyakran fenyegetett eszkalációval, valamint nukleáris veszéllyel. Ennek ellenére Kijev és a nyugati szövetségesek ezeket szinte minden alkalommal áthágták.
Kedden pedig meg is jött Moszkva válasza az amerikai ATACMS-rakétákra: átírják a nukleáris elrettentés doktrínáját. Vlagyimir Putyin orosz elnök által jóváhagyott frissített dokumentum egyik legfontosabb újítása, hogy módosították azoknak a fenyegetéseknek a listáját, amelyekre Moszkva akár nukleáris csapással is válaszolhat.
A talán legfontosabb változás, hogy az ilyen típusú elrettentést akkor is használhatja az orosz vezetés, ha egy nukleáris hatalom által támogatott, nem nukleáris állam által hagyományos fegyverekkel elkövetett támadást hajt végre, ez közös agressziónak minősül.
A másik fontos változás, hogy egy katonai tömb vagy koalíció részét képező állam bármilyen agressziója az egész szövetség agressziójának minősül. Ezeket az átalakításokat nehéz nem úgy értelmezni, hogy az egyértelműen az Egyesült Államok és NATO ellen szólnak, és a közelmúlt eseményeire reagál.
(Portf., Hirkl.)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »