Nyitókép: Körkép.sk
Nagyszombat megye Anton Srholec Szabadság díjjal tüntette ki Hodossy Gyula felvidéki magyar rendszerváltót. A bársonyos forradalom évfordulóján Hodossyt a 89-es események részleteiről, azok tanulságairól kérdeztük. Hodossy Gyula elmondta a véleményét a mai kor felvidéki magyar politikusairól, a szabadsággal járó problémák felszínre kerüléséről, az egykori novemberi ideálok eltűnéséről, valamint arról is, hogy hova tűntek a jellemes emberek a politikából.
Hodossy Gyulát Anton Srholec Szabadság-díjjal tüntették ki
Interjú.
2024. november 17-én a bársonyos forradalomra emlékezünk. Ön közvetlenül az akkori események 35. évfordulója előtt komoly kitüntetésben részesült. Nagyszombat megye Anton Srholec Szabadság díjával illette olyan személyek mellett, mint Timothy Garton Ash cambridge-i történészprofesszor, vagy post humus Václav Havel . Hogyan fogadta ezt a kitüntetést és mit jelent az Ön számára?
Meglepetés volt, egyúttal nagyon megtisztelő díj. Hiszen immár 35 éve annak hogy rendszert váltottunk, és eddig erről ilyen értelemben nem volt szó, hogy ezért bármilyen díj is járna. A kitüntetés apropót ad arra, hogy visszagondoljunk a régi rendszerre, arra, hogy is volt a rendszerváltás előkészítése. Mi is történt a hetvenes – nyolcvanas években Prágában, Pozsonyban. A Klubmozgalom terén, az Iródia íródik kapcsán, vagy a vagy a csehszlovákiai magyar kisebbség jogvédő bizottság munkájában, aztán az FMK alakulásával. Hogy történtek és hogy rakódtak egymásra ezek a történések a rengeteg megfigyeléssel, házkutatással, kitiltással, letiltással, eltiltással együtt. Mindenképpen a fontos díjaim közt fog szerepelni.
A bársonyos forradalom évfordulóján beszélgettünk. A rendszerváltás önt Prágában. Mit lehet tudni röviden arról az időszakról? Mivel foglalkozott akkor Hodossy Gyula? Mivel foglalkozott akkoriban? Mi zajlott akkor ön körül, hogy látta az akkori folyamatokat?
Szinte az egész év folyamán érezhető volt, hogy valami fog történni.. Mozgolódások voltak Lengyelországban, Magyarországon és0 a Szovjetunión belül is. Érződött, hogy valami fog történni itt is. Ezért is döntöttük el, hogy azok az emberek, akik részt vettek a kisebbségi jogvédő bizottság munkájában, felfedjük magunkat és valamilyen szervezetet létrehozunk, természetesen illegalitásban. Hogy ne Duray neve mögé bújva végezzük ezt a feladatot, missziót. Legfeljebb összeszednek bennünket és lecsuknak mindannyiunkat. Így is indultunk neki a Független Magyar Kezdeményezésnek, hogy ez egy illegalitásban lévő szervezet.
Akkor, még november 17-ének éjszakáján sem lehetett tudni, hogy mi várható. Ugyan már Prágában voltak mozgások, de hát akkor még nem volt mobiltelefon, így gyakorlatilag arról semminemű információnk nem volt. Én tizennyolcadikán reggel felültem a vonatra és ahogy átmentem Csehországba, ott már érezhető volt, hogy valami fog történni. Hol a rendőrök futkároztak végig a vonaton, hol valami fiatalok jöttek röplapokkal és azt szórták a vonaton ülők közé. Az mindenképpen váratlan volt, sokk volt, hogy hirtelen jött ez az esemény. Amikor megérkeztem Prágába, akkor Lékó Pista, az Ady Endre diákklub akkori elnöke fogadott, hogy na, előadás a szlovákiai magyar fiatal irodalomról itt nem lesz, de forradalom az lesz. Így nekifogtunk forradalmat csinálni.
Hogy kell ezt elképzelni? A mai kor fiataljai számára ezt hogyan tudná leírni? Hogyan csinálták akkor a forradalmat?
Hatalmas volt az eufória, a lendület. Lépésről lépésre foglalták el az egyetemisták a középületeket, egyetemeket, iskolákat, hivatalokat. Természetesen volt ellenállás, de úgy látszott, hogy a fiatalok erősebbek voltak. A hivatalokban található sokszorosító gépeket kellett elsősorban elfoglalni. Részese voltam én is egy ilyen elfoglalásnak az egyik állami hivatalban. A helyiek tudták, hogy hol van a gép, úgyhogy ott a portást elkergettük haza, hogy jobb, ha hazamegy.
Úgy kellett letörni a lakatot, bementünk, kérdezték, hogy ki ért a géphez. Nyakig feketék voltunk. Nekem volt valami gyakorlatom benne, mert a Iródia füzeteket ilyen géppel készítettük a 80-as évek elején. És hát ott találkoztam, találkozhatunk élőben Havellal. Az U Fleku sörözőben minden nap volt megbeszélés, eligazítás, gyűlés, hogy most mit kell csinálni. Csak a jóisten járhatott közbe, hogy most egyszerre kapunk ugyanolyan díjat Havellal. Fantasztikus élmény volt nekem az az a 5-6 nap Prágában.
Milyen volt Havel akkoriban? Hogy kell ezt az egész időszakot, történéseket elképzelnünk? Egy felvidéki magyar Prágában a későbbi köztársasági elnök mellett egy kocsmában a forradalom napjaiban miről beszél? Írja le kicsit ezt az időszakot és a Vencel téri hangulatot.
Hát, délelőttönként voltak ezek az eligazítások. Feszült volt mindenki egyébként. Nem lehetett tudni, hogy nem vetik-e be a hadsereget ellenünk. A rendőrségről sem lehetett tudni, hogy ők most mit fognak tenni. De igazából a hadseregtől féltünk. Voltak olyan hírek, hogy körbevették már Prágát a tankok, hogy valószínű, hogy megtámadják a Vencel teret és megpróbálják elfoglalni, bennünket pedig onnan kiűznek. Voltak is erre kísérletek. De aztán lépésről lépésre és napról napra szinte óráról órára változott a helyzet.
Délelőtt futkároztunk, a taxikra ki volt írva, hogy pre študentov zadarmo, azaz a diákok számára ingyenes. A papírboltokban ingyen adták a papírt a sokszorosítókba. Gyakorlatilag mindent ingyen adtak. A Vencel téren volt egy Hilton szálló, ahonnan ilyen csokornyakkendős pincérek ezüst tálcán hordták ki a finomabbnál finomabb ételeket és italokat oda nekünk és azoknak, akik a Vencel szobrot őrizték. Voltak ilyen kultikus helyek, amiket muszáj volt megtartanunk, vagy úgy gondolták a helyiek, hogy fontos.
A Vencel téren minden este összegyűlt több százezer ember és Havel ott mindig bejelentette, hogy éppen mi is történik. Azokat az információkat, amiket napközben összegyűjtöttünk, akkor lett tolmácsolva a tömegnek. Például, hogy a 4. dandár parancsnokság átállt a forradalom mellé, és akkor jött a dandárparancsnok és bejelentette, hogy nem enged a tömegbe lövetni és akkor ennek nagyon örülünk. Tapsoltunk, fantasztikus érzések voltak.
Mik voltak az akkori fő üzenetek, amiket a szórólapokon sokszorosítva terjesztettek? Az akkori rendszer hatalmasai mitől tartottak leginkább?
Ami követelve volt, hogy a kormány mondjon le. Ezt akartuk elérni. Sajtószabadságot, emberi jogok terén előre lépéseket, hogy mennyire fontos a szabad véleménynyilvánítás, a vallásszabadság. Mindegyiknek a végén az volt, hogy azonnal mondjon le a kormány. Ha jól emlékszem, akkor november 26-án Miloš Jakeš bejelentette, hogy lemond a csehszlovák kormány és ügyvezető kormány kerül a helyükben.
A Vencel téren uralkodó hangulatot hogy tudná leírni?
Nagyon fontos érzés volt, hogy mindenki mindenkit szeretett. Ez egy megismételhetetlen történés, voltak ott nemcsak csehek, vagy magyarok, szlovákok, de más országokból is rengetegen jöttek fiatalok vagy kevésbé fiatalok, újságírók vagy csupán érdeklődők, olyanok, akik úgy gondolták, hogy ők is szeretnének fellépni a kommunista diktatúrával szemben. És akkor Havel egyszer csak elővette a kulcscsomóját, csörgette és akkor gyakorlatilag mindenki követte ezt a példát. Jelképéül annak, hogy a régi vezetőkre ezt követően nincs szükség. Itt vannak a kulcsok és ezekkel az új kulcsokkal ki fogjuk nyitni a szabadság kapuját. Úgyhogy mindenki, aki ezt nem akarja, az hagyja el az országot, vagy a hivatalt, amiben épp van.
És hogy kell elképzelni az iskolák, középületek elfoglalását?
Úgy, hogy odament sok száz, ezer ember, és a kulcsát csörgetve követelte a bent lévő hivatalnokoktól, hogy azonnal hagyják el az épületet és adják át a forradalomnak. Egy csodálatos világ volt egy hatalmas eufória.
Mindebben benne volt az eszköztelenség is, mert akkoriban nem volt hangosítás, nem volt az embereknél semmi, csak a kulcscsomója és ez teremtette úgymond a hangulatot. De nem is a hangulat volt a lényeg, hanem, hogy abban az időben az volt az igazi kihívás, hogy annyi ember ki mert menni. Hiszen napjainkhoz képest lényeges különbség volt, hogy az akkor egy rendszerellenes tevékenység volt, az lázadás volt, amiért büntetés járt. Most pedig a rendszer úgy működik, hogy bemész egy hivatalba, bejelented a tüntetést, azt engedélyezik, és a rendőrség még biztosítja is annak békés menetét. Tehát a bátorság az ellenállás, ahhoz kellett, hogy a Vencel tér ott megtelt, ami már eleve egy hangulatot hozott. Az eszköztelenséget pedig jól jellemezte a kulcscsörgetés.
Ugorva az időben, 2024-ben járunk, amikor a bársonyos forradalomra is emlékezve megkapta a szabadság díjat. Ugyanazokra az értékekre hivatkozva, amelyek akkor is, ma is fontosak. Hogy látja 35 év távlatából mindazt, amiért akkor tüntettek, amit szerettek volna elérni. Elértük?
Ez egy nagyon összetett kérdés és összetett választ is kell erre adni. Elértük, azt, hogy véleménynyilvánítási szabadság van, szólásszabadság van. Bárki alapíthat pártot, bárki bármit leírhat, publikálhat büntetlenül. A technikai lehetőségek szinte korlátlanok. Ez a része biztos, hogy teljesült, és ez volt az egyik legfontosabb. Ugye utazhatnak az emberek, gyakorolhatjuk a vallásunkat. Ami akkor nagyon súlyos problémának tűnt, vagy amit meg akartunk oldani, azok biztos, hogy megoldódtak.
Csak időközben az történt, hogy rengeteg szemét is felszínre került ez alatt a 35 esztendő alatt, amit az emberek nem biztos, hogy így akartak. Nem biztos, hogy ezzel a sok negatívummal, sok durvasággal tudnak az emberek mit kezdeni. A szólásszabadság ezt is felszínre hozta és azok számára is szabadság, akik rombolni akarnak. A rombolók számára is megnyílt a lehetőség, akik nem társadalmat akarnak építeni, hanem éppen egy társadalmat akarnak rombolni. Ők általában sokkal hangosabbak, mint azok, akik a másik oldalon vannak. És ez a velejáró negatív trend is felszínre kerül.
Ön szerint mivel magyarázható, hogy az akkori rendszer megdöntését követően a mostani rendszer sem nyújt kellő megnyugvást, elégedettséget a nép számára? Épp a napokban közöltek egy felmérést, miszerint az emberek többsége veszélyben érzi a demokráciát. Minek köszönhető, hogy az elmúlt 35 évben eltűnt a nyolcvankilences pozitív hangulat és a demokráciában is a demokrácia veszélyeztetése a probléma?
Azt gondolom, hogy nagyon nagy probléma, hogy nincsenek karizmatikus politikusaink. A politika teljes egészében megváltozott. A rendszerváltás időszakában úgy gondoltuk, hogy olyan emberek kellenek politikai vezetőnek, akik hisznek a nemzetben, hisznek az országban, hisznek a közösségben és ezért akarnak tenni.
Tehát egyfajta missziójuk van, vállalásuk és ezt akarják megtenni. Azt gondolom, hogy ilyen politikusok is kerültek hatalomra. Jellemes emberek mentek ki az utcára, jellemes emberekből lettek politikusok. Akik ott voltak akár Prágában, vagy aztán később Pozsonyban, akik a forradalmat csinálták, akik csörgették a kulcsaikat és kérték a régi kommunistákat, esetleg utasították, hogy távozzanak, azokban volt hit, volt jellem. Azok az emberekért a társadalomért akartak dolgozni, és ezek kerültek nemcsak a nagypolitikában, de kis helyi, regionális szinten is hatalomra. Ez egy teljesen más világ volt, mint ami most kialakult.
Most azt vesszük észre, hogy rengeteg a megélhetési politikus, aki valamiért odakerül, mert valamit el akar intézni, valamit létre akar hozni. Közben már senki nem is emlegeti az embereket, már senki nem emlegeti azt, hogy mit szeretne az országért tenni, mit szeretne tenni a városért, hanem különböző helyi gazdasági érdekek kiszolgálása zajlik. Kitalálják, kitanulják, hogy hogy kell az embereket megszólítani, hogy lehet szavazatokat szerezni, és inkább erre megy a hangsúly. És ez már nem az a politizálás ami 89 után, vagy ezt követően a kilencvenes évek elején tapasztaltunk Csehszlovákiában.
Azt mondja, hogy eltűntek a jellemes emberek a társadalomból? Vagy csak a politikából? És ha a társadalomból nem tűntek el, akkor hol vannak?
Biztos, hogy nem tűntek el.
Akkor miért nem mennek most is a politikába?
Azért nem mennek a politikába, mert ők akkor sem akartak a politikába bemenni. Ők egy rendszer, egy diktatúra ellen szólaltak fel, azt akarták eltüntetni. Szabadságot akartak, ezt ők megcsinálták és utána kellett volna, hogy jöjjenek azok a tanult politikusok, akik jó szakemberek és föl tudják ezt vállalni. De nem ez történt, nem ez történt.
Rájöttek a politikai pártok vagy a párt alapítók, hogy ez nem fontos. Csak a szavazat a fontos. Hogy tudok szavazatokhoz hozzájutni és hozzá juttatni az én képviselőimet. Ennek a technikáját tanulják meg, semmi mást. Amint odakerülnek abban a pillanatban látjuk, és ezt a visszamenőleg is látjuk a magyar pártjainknál is kiolvasható, leolvasható, hogy akik oda kerültek a különböző posztokra, azért, hogy a politizálás valamelyik szegmensében nagyot alkossanak, azok bizony a tisztelet a kivételnek, de többsége az elsősorban a saját maga karrierjét próbálta megoldani vagy saját maga pénztárcáját próbálta tuningolni.
Ez nem helyes. Ez a vonal végképp nem helyes és nem tudom, hogy mit kellene tenni most ebben a pillanatban, hogy azokat a jellemes embereket, azokat az embereket, akikben van gerinc, akik hisznek még a közösségben, azok hogy kerülhetnének oda vissza. Erre nem tudom a receptet. Azért vonulnak ki teljes egészében, mert nem akarnak közösséget vállalni ezzel a fajta politizálással. De minél inkább ők kimennek ebből, kitáncolnak annál inkább ugye valakinek ott kell lenni és olyan emberek kerülnek a helyükbe… Ez még a falusi közösségekben is igaz.
Ha megnézzük, hogy a helyi önkormányzatoknál kik a képviselők vagy kik a polgármesterek, akkor bizony sokszor elszomorodhatunk ezen a dolgon.
Tehát mondhatjuk, hogy 35 év után eljutottunk oda, hogy a mostani rendszer nem kedvez azoknak a jellemes karakteres emberek közösségi szerepvállalásának, akik akkor, 89-ben a mostani időszakot megalapozták?
Igen, egyértelműen nem kedvez és a nagypolitikából is ez jön le. Nemcsak az országon belül, de az unión belül és máshol is az jön le, azt láthatjuk a sajtón keresztül a médián keresztül és a saját tapasztalatainkon keresztül, hogy teljesen másról szól ez a ez a politizálás. Azoknak, akik megfelelő intelligenciával, műveltséggel, alázattal rendelkeznek azok kivonulnak.
Említette a szlovákiai magyar közéletet. A felvidéki magyarok 89-ben Prágában és Pozsonyban is vezető szerepet vállaltak a rendszerváltás időszakában. Ha megnézzük, a jelenkori magyar képviselet ma nem tudna vezető szerepet vállalni az országos döntésekben, mert nincs is ott, kikopott. Ön ezt hogy éli meg?
Azt gondolom, hogy ez nem jó hír nekünk, hogy már hosszú évek óta nincs országos képviselete a szlovákiai magyaroknak. Azt gondolom, hogy a lakosság közel 8 százaléka könnyedén ki tudna állítani egy képviseletet. Ami miatt nem tud, annak oka az, amiről az előbb is beszéltem, hogy a politikusok elsősorban a saját egzisztenciájukért politizálnak és nem a társadalomért és főleg nem a magyarságért.
Köszönöm a beszélgetést.
Király Zsolt
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
