A Bengáli-öböl egyik legsötétebb napja 1970. november 13-án virradt fel. A Bola-ciklon a Gangesz-delta keleti peremén hatalmas vihardagályt okozott. Pakisztán ugyanakkor nem csupán a természeti katasztrófával szemben mutatkozott sérülékenynek. Az elégtelen kormányzati lépések felerősítették az ország belső feszültségeit, ami Banglades függetlenné válásához vezetett.
A viharhullám, más néven vihardagály keletkezéséhez a viharos erejű szél és az ezzel egy időben bekövetkező dagály együttes jelenléte szükséges. Ahogy az Dr. Práger Tamás és Pieczka Ildikó Oceanográfia című munkájából kiderül, a jelenség egy „olyan óriás-hullám jellegű vízszint-kiemelkedés, amelyet részben egy alacsony nyomású légköri képződménynek a tengerfelszínre gyakorolt „szívóereje”, részben pedig tartósan a part felé fújó szél hatása idéz elő.”
A trópusi és szubtrópusi térségekben a viharhullámokat a trópusi ciklonok hozzák létre, kialakulásukban szerepet játszanak a tengerfenék domborzati viszonyai, az apály és dagály különbségei, azaz a tengerjárás nagysága is. Gyakoriak a nagy folyótorkolatokban, ahol az esőzések árhullámai is erősítik hatásukat, ami a partvidék elárasztásával jár.
A viharhullámok nagyságrendileg akkora kár okozására képesek, mint a cunamik, főleg olyan területen, ahol a tengerpart és a part mögötti szárazföld adottságai miatt különösen veszélyesekké válnak, így a lapos, sekélyes, síkságban vagy mélyföldben folytatódó partszakaszok esetében. Sokkal sebezhetőbbek azok a vidékek, ahol nagy a népsűrűség, rossz minőségű az épületállomány és az infrastruktúra.
A vihardagályok – a követelt emberéletek nagysága szerinti – listáján az 1970. november 13-i Nagy Bola-ciklon vezet, amely a Bengáli-öbölben csapott le és félmillió – más adatok szerint több mint 300 ezer – áldozatot követelt.
A bengáli partokat 185 km/órával elérő ciklon elöntötte az alacsonyan fekvő szigeteket, a hullámok kétezernél is több apró szigetet nyeltek el. A természeti csapást éhínség és kolerajárvány követte, ami 2 és fél millió ember életére volt hatással.
A kormányzat mentési és segélyezési akciója sok kivetni valót hagyott maga után. Agha Muhammad Yahya Khan pakisztáni elnök maga is beismerte, hogy követtek el hibákat és a segítségnyújtás nagy késedelemmel vette kezdetét. A probléma ott kezdődött, hogy eleve nem jól mérték fel a katasztrófa mértékét és az okozott kár nagyságát.
A nemzetközi segélyszervezetek megfigyelői a segélyezés nem megfelelő koordinálására, a rászorulók ellátatlanságára, a hajléktalanná vált lakosok számára a megfelelő segítségnyújtás elmaradására panaszkodtak.
A kialakult helyzet a Kelet- és Nyugat-Pakisztán közötti konfliktust tovább élezte (Indiától való függetlenedésük után a mai Pakisztán és Banglades egy államhoz tartozott 1947 és 1971 között). A kelet-pakisztáni politikai vezetők élesen bírálták a kormányzatot és azzal is megvádolták az elnököt, hogy a tragédiával kapcsolatos információkat elhallgatta a nyilvánosság előtt. Tiltakozó menetekre és gyűlésekre került sor, ahol az összegyűltek az elnök lemondását követelték.
Az elégedetlenség az 1970. decemberi választásokon is éreztette hatását. A politikai ellenfelek közötti harc kiéleződött és az ellenállás egyre erősebb lett. Az 1971 végi indiai-pakisztáni háború Kelet-Pakisztán függetlenségének kikiáltásával és Banglades megalapításával végződött.
Ekkora vihardagály korábban 1737. október 7-én az indiai Calcutta melletti Hugly-ágban tört ki, ekkor a húsz méter magas vízfal 300 ezer embert sodort a tengerbe. A természeti csapások az itt élő családok számára az élet velejárói voltak, 1737 és 1876 között a Gangesz deltában 112 nagyméretű vihardagály pusztított.
Az európai térségben Hollandia a negatív listavezető, annak ellenére, hogy a hollandok már évszázadok óta azon dolgoznak, hogy biztonságosabbá tegyék országukat. Ha nem így tennének, valószínűleg még nagyobb természeti katasztrófák sújtották volna a területet. Tegyük hozzá, ezek az összevetések nem teljesen megbízhatók, mivel az 1900 előtti időszak adatai nagyon bizonytalanok.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
