A színeket megélő roma gyerekek és pedagógusaik – A romák inklúziója Szlovákiában és Magyarországon Vataščin Péter2024. 11. 07., cs – 09:06 Komárom |
„Roma felzárkózás és a szociális gondoskodás“ címmel tartottak konferenciát a Selye János Egyetem Református Teológiai Kara (SJE RTK) egy Interreg program keretében. Magyarországi és szlovákiai szakemberek világították meg a romakérdés egy-egy aspektusát – főleg ami az oktatásügyre vonatkozik.
Vannak olyan társadalmi problémák, amelyek látszólag megoldhatatlannak tűnnek – még akkor is, ha egyébként viszonylag sokszor esik szó róluk. Ez részben igaz is lehet – másfelől viszont nem. Az olyan krónikus problémákat, mint a mélyszegénységben élő romák inklúziója, biztosan nem lehet megoldani néhány év vagy akár évtized alatt. Ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy közben sokan – szinte éjt nappallá téve – ne dolgoznának a megoldásokon.
Valahol ilyen gondolatok kísértettek, ahogyan végighallgattam a konferencia kilenc előadóját, ráadásul voltak, akik nem a roma felzárkóztatásról beszéltek. A társadalmi kirekesztettségnek, elesettségnek ugyanis (nem meglepő módon…) számos formája van.
A szemléletmód fontossága
Habár a leszakadó társadalmi csoportok kezelése nagyon is gyakorlati problémának tűnik, valójában egyáltalán nem mindegy, hogy honnan közelítjük meg azt elméletben. Nemcsak ehhez fűzött néhány gondolatot egyfajta plenáris előadóként Strédl Terézia. Így például fontos volna, hogy a felzárkóztatás vagy más fogalmak helyett az inklúzió szót használjuk a romák társadalmi helyzetének értelmezésénél. Ez a fogalom ugyanis azt jelenti, hogy
„elfogadlak olyannak, amilyen vagy”.
Hangsúlyozta a pedagógia szerepét, az iskolát pedig a „legnagyobb mentálhigiénés térnek” nevezte.
Az óvodapedagógusoknak például azt szokta mondani, hogy ők az „első csapatépítők”, nekik kell átadni azt a viselkedési mintát, ami arról szól, hogy társadalmi lényekként „egymás javára teszünk”.
Nem kell túlmagyarázni, hogy ezek miért fontos feladatok a szegény családokból érkező roma gyerekek esetében – s nemcsak náluk, hiszen Strédl figyelmeztetett: ezzel párhuzamosan a szegénységről, mélyszegénységről is folyamatosan beszélnünk kell.
A sok oktatásügyi probléma mellett különösen beszédes volt az, amit a romák egyre szűkülő lehetőségeiről mondott. Az ő gyermekeik ugyanis jellemzően 8 éves korukra érik el az iskolaérettséget, így nagyon hiányoznak a nulladik évfolyamok – ahogyan a folyamat tulajdonképpeni végén további két év a 16 éves korig tartó iskolakötelezettség miatt.
A vallás szerepe
A SJE RTK főszervezésében megvalósuló konferencián érthető módon sok szó esett a református egyházról. A gyakorlati problémák mellett voltaképp itt is fontosak a szemléletmódbeli kérdések.
Somogyi Alfréd, a SJE RTK dékánja házigazdaként köszöntőjében arról beszélt, hogy a felzárkóztatás kifejezés „furcsán cseng a számára”, az ugyanis olyan alaphelyzetet sejtet, mintha a romák másodrendűek lennének. A karuk tanulmányi programjában ezzel szemben másra helyezik a hangsúlyt. Konkrétan arra, hogy
„ne ők mondják meg, hogy mi a jó”, hanem ehelyett ismerjék meg az „elesett ember igényét”.
Kocsis István gyakorlatilag közvetlenül kapcsolódott mindehhez, miközben a Református Szeretetszolgálat – Testvéri Szolgálat és Cigánymisszió munkáját ismertette. A felzárkózás ugyanis szerintük lealacsonyító fogalom, ehelyett a „testvéri szolgálat” kifejezést használják. „Nem vagyunk egyformák, de egyenlőek vagyunk, ugyanúgy az Úristen kegyelmére szorulunk” – fejtegette a teológiai alapokat. Ő sem hagyta említés nélkül a gyakorlati problémákat, s úgy tűnik, az inklúzió során nagyon nem mindegy, milyen intézményi lánc és mennyire hosszan tudja segíteni a roma gyerekeket. A Biztos Kezdet Gyerekház például születéstől 3 éves korig nyújt szolgáltatásokat a gyerekeknek és a szüleiknek. A következő lépcsőfokot a Tanoda, majd a Roma Felsőoktatási Szakkolégium jelenti. A látszat ellenére azonban ez nem jelent folytonosságot. Még nem tudták elérni, hogy „kézből kézbe adogassák” a gyerekeket, pedig arra volna szükség. Bizonyos szempontból a Felzárkózó Települések Program és a Cigánymisszió további érintkezési felületet jelent, de még ezekkel sem érnek el minden közösséget és családot.
A református „gondolatmenetet” fenntartva Pena-Sztojka Szabina első hallásra szinte zavarbaejtő kérdést feszegetett: pontosabban azt, hogy az evangéliumok üzeneteit a cigány kultúra jellegzetességeivel lehet és kell ötvözni.
„Teret kell adni annak, hogy Jézust különbözőképp ábrázolhassák a különböző közösségek”
– állította, majd később a „fekete felszabadítás teológiájára” hivatkozott, amellyel az afroamerikaiak számára vált befogadhatóbbá a keresztény tanrendszer. A kutató-lelkész úgy látja, a teológiai eszközeivel fel lehet számolni a másodrendű érzést, az internalizált rasszizmust vagy a sérült önbecsülést. Az afroamerikaiaknál ebben segített Jézus fekete bőrű emberként való ábrázolása, s ez lehetséges a romák esetében is.
Alapinformációk nélkül nem megy
Noha a romákról szóló szakirodalom mennyiségével ma már sok szempontból nincs baj, mégis úgy tűnik, hogy a közvélemény még mindig alig tud valamit a cigányságról, mint társadalmi csoportról – ami korántsem egységes! Erre voltak jó példák Orsós Anna és Ravasz József előadásaik. Ők a magyarországi, illetve a szlovákiai cigányságról igyekeztek átfogó képet nyújtani. Orsós egyenesen azt mondta: általánosságban a pedagógusoknak nincsenek elégséges ismereteik a romákról. A közvéleménynek pedig fogalma sincs például arról, hogy a beás és az oláh romák nem értik egymás nyelvét, hiszen azok között akkora távolság van, mint az orosz és angol nyelv között.
Ravasz figyelmeztetett arra, hogy Szlovákiában is fontos megkülönböztetni az egyes csoportokat aszerint, hogy elsődlegesen a szlovák, a magyar vagy valamelyik roma nyelvhez kötődnek. A roma tannyelvű iskolák ötlete kapcsán pedig rámutatott: nincsen olyan elégséges számú szakember, akik roma nyelven tudna oktatni.
Az alapismeretek közvetítése mellett ugyanúgy fontosak a jelenkutatások. Egy ilyenről számolt be Kocsis Zsófia, aki attitűdmérő kérdőívekkel mérte fel egy gömöri és egy délnyugati roma közösség igényeit – azok ugyanis nem mindenben fedik egymást, így nem is lehetne egyforma módon kezelni a gondjaikat. Ez a kutatás az Inclusion4Schools nemzetközi projekt keretében valósult meg, amelyről Csehi Ágota is beszélt. A SJE részéről ők egy pedagógus továbbképzést valósítottak meg, amely az elfogadásra összpontosított kommunikációs, kritikai, kreatív, közösségfejlesztő jó gyakorlatok megtanításával. A pedagógusok elsősorban a dráma- és a pozitív pedagógia elemeit fogadták kiugróan pozitívan, mivel ezek az eljárások nagyon jól használhatóak a roma gyerekek inklúziója során. A szűk értelemben vett képzésen túl az ilyen alkalmak a szakmai párbeszédre is alkalmasak, hiszen a tanítók ilyenkor jobban találkoznak azzal, hogy nemcsak ők, hanem sok más kolléga is hasonló problémákkal küzd a mindennapokban, amikor a mélyszegénység sújtotta roma gyerekeket oktatják.
A mindennapi munka
Szlovákiai magyar iskolák tucatjaiba járnak hátrányos helyzetű roma diákok – sőt nem kevés az olyan intézmény, amelyet többségében vagy teljes egészében ezek a tanulók töltenek meg. Könnyű belátni az objektív valóságot: az őket nevelő, oktató pedagógusok minden egyes nap foglalkoznak velük, akár kapnak ebben külső segítséget, akár nem. Köztudott, hogy egyes iskolák egész egyszerűen nem vártak arra, hogy a segítség „magától jöjjön”, ehelyett maguk alakítottak és alakítanak ki jó gyakorlatokat.
Horváth Anita, a tallósi óvoda és alapiskola igazgatója azt mutatta be, hogy intézményen belül mit tettek ők az elmúlt bő egy évtizedben a roma diákok inklúziója érdekében. Ez az intézmény számít a legnyugatabbi magyar tannyelvű szegregált iskolának az országban. 2017 után kezdődött el az iskolájukból való „elvándorlás”, az egyik tanévben 25 diákot vittek el tőlük a szülők, zömében a környező falvak lakosai. Mint kiderült, többüket „aktivisták” győzték meg őket erről a roma diákokra hivatkozva…
Szegregált iskolaként számos olyan gyakorlatot kellett kidolgozniuk, amelyek a gyerekek igényeihez igazodnak – ilyen volt például maga a napirend. Ám az igazgató beszélt arról is, hogy sok esetben még így sem sikerül elérni a továbbtanulást, mivel egyes diákoknál a kilencedik osztálynál „befejeződik a kötelező dolog”.
Igyekeztek proaktívak lenni az iskolai adminisztrációban: például az ebédigényekhez szükséges aláírásokat ő maga és a titkárnője gyűjtötték be a szülőktől a romatelepen, akikkel egyébként is igyekeztek szorosabb kapcsolatot kiépíteni. Ők pedig végül nagyra értékelték mindezt, amikor látták és megértették, hogy az iskola valóban foglalkozik a gyerekeikkel. A diákjaikat pedig elsősorban a rajz, zene és sport segítségével „fogták meg”, vagyis olyan foglalkozásokkal, amit ők élményként éltek meg.
A konferencia részeként a tallósi diákok által készített 33 rajzot állítottak ki a SJE-n.
„Azok a színek, amiket a gyerekeink használnak, mindent elmondanak arról a világról, amiben ők élnek, s amit mi is ott az iskolában velük együtt élünk”
– mondta az alkotásokról Horváth Anita.
Úgynevezett multikulturális foglalkozásokat is szerveznek, s például egyes szülők különféle sajátos ételeket készítenek el az iskolákban, míg polgári és roma táncokat együttesen oktatnak a diákoknak – nem beszélve arról, hogy a zsidó holokauszton keresztül a romák üldöztetéséről is tanítják őket.
Ami a gyakorlatot illeti, Csík György a komáromi járásbeli, 2015-től működő tanyi szociális napközi otthon korábbi vezetőjeként hosszan sorolta, milyen praktikus tapasztalatokra tettek szert az évek során. Inklúziónak és szociális intézménynek nagyon sok közük van egymáshoz – szögezte le. A református alapítású otthont pszichés betegek, fogyatékkal élők látogathatják 16 éves kortól kezdődően, legfeljebb 12-en.
Csík magyarázataiból elsősorban az látszott meg, hogy ebben a munkában nem nagyon vannak „üresjáratok”, szüntelenül oda kell figyelni a „kliensek” igényeire, magatartására. Akit ugyanis befogadnak, annál meg kell találni, hogy mi az, ami őt leköti, illetve mivel lehet őt lenyugtatni, hogy bonyolultabb esetekben esetleg ne legyen agresszív. Mint mondta, ha már egy kis sikert elérnek, akkor már hatalmas boldogságot jelent mindenki számára:
„Megtaláltunk egy ajtót, amin keresztül még több ajtót nyithatunk ki”.
Hozzátette, a kudarc pedig arra jó, hogy belássuk: a megoldások keresése nem jár mindig sikerrel.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
