Az októberi püspöki szinódus hét magyar résztvevője riportsorozatban mutatja be a Vatikáni Rádió magyar adásában személyes tapasztalatain keresztül a megbeszéléseket. Október 23-án, szerdán Pál József Csaba püspök osztotta meg gondolatait Vértesaljai László SJ, Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztője kérdéseire válaszolva. Az alábbiakban részleteket közlünk az interjúból.
– Mit hozott magával a római szinódusra a Csíkból származó temesvári püspök?
– A csíksomlyói Szűzanyát hoztam magammal, az ő szerető, anyai gondoskodását, és erre szükség is volt a szinóduson: amikor kiscsoportokban vagyunk, akkor egymásra úgy hallgatunk, ahogyan egy édesanya hallgatna…
Mindenki azt hozta magával, ami már benne van az életében, a szívében. Így voltak jelen a mozgalmak és rendek tagjai és képviselői is, és ez megjelent a beszélgetésekben, a hozzászólásokban. És ez így jó, így szép, hogy az Isten népe ilyen sokszínű. Isten mindegyikünkre mint a gyermekeire tekint, és mi is így tekintünk egymásra. Amikor hozzászólunk, akkor emberi gyengeségünkből fakadóan a saját hozzászólásunkat tartjuk a legjobbnak, de
Néha ez nem is olyan könnyű, mert annyira eltérő világból jött a másik; ezért figyelni kell arra, hogy vajon általa nem akar-e nekem mondani, üzenni a Szentlélek. Ez a mély imádságos egymásra figyelés ezen a szinóduson különösen is tetszett nekem, hogy nem csupán együtt vagyunk és tanácskozunk, hanem
Szinte félóránként megálltunk imádkozni…
– Az itt tanult és itt szerzett tapasztalat otthon bevezethető-e fokozatosan?
– …A Jóisten nem ugrásokkal, hanem lépésről-lépésre vezeti az Egyházát, és én ezt a szellemiséget akarom megélni a papokkal, hívekkel, más püspöktestvérekkel: egymást mélységes tisztelettel meghallgatni, megbecsülni a másikat, keresve azt, amit az egyik házas férfi mondott, amikor megkérdeztük, hogy mit tesz, amikor a feleségével nincs egy véleményen: „Akkor még inkább figyelek rá, mert lehet, hogy a Jóisten az igazság egyik részét neki mondta meg”. Tehát így figyeljünk egymásra, mert
… Megszoktuk a történelem folyamán, hogy mi keresztények vagyunk, és csak fenn kellett tartani a plébániát, közösséget és templomot, de ez ma már nem elég. Szükségünk van a misszióra. És ha kimegyünk bárhová a perifériára, és ott az embereket meghívjuk, akkor hova hívjuk meg őket? Ha egy élő közösségbe hívjuk meg őket, akkor van esélye annak, hogy megmaradnak…
A teljes interjú ITT olvasható.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Lambert Attila (archiv)
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
