A lateráni bazilikában találkozott a Szentatya október 25-én a római egyházmegye papi, szerzetesi és világi képviselőivel, akik arra a találkozóra emlékeztek, amelyen 50 éve a karitász és az igazságosság Rómára jellemző kérdéseit, „Róma bajait” vizsgálták.
A Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházat megtöltő mintegy ötszáz világi és papi-szerzetesi egyházmegyei küldött az Egyenlőségek és egyenlőtlenségek címmel folytatott egyházmegyei kurzus befejezéseként találkozott Ferenc pápával.
Délután meghallgatták Baldassare Reina bíboros, a pápa római helynöke átfogó értékelését a római egyházmegye helyzetéről, az egyházmegye karitatív és szociális tevékenységéről.
Baldassare Reina bíboros, akit a Szentatya ez alkalommal nevezett ki a Lateráni Szent János-székesegyház főpapjának, beszédében felidézte az 50 évvel ezelőtti találkozót, amelyet VI. Pál pápa idején Ugo Poletti bíboros, a pápa akkori római helynöke hívott össze.
Az 1974-es római egyházmegyei találkozót a nép a „Róma bajairól” szóló tanácskozásnak nevezte, mely a maga nemében mérföldkő volt, és kilenc évvel a II. Vatikáni Zsinat után annak első megvalósulását jelentette az Egyház mindennapi életében.
A főpásztor felidézte, hogy
Ugo Poletti bíboros egykori kérdése – „Van-e még mondanivalója az Egyháznak a mai társadalomhoz?” – ma is aktuális, amelyet Baldassare Reina bíboros így fogalmazott meg két hónappal a jubileumi szentév megkezdése előtt: „Szeretnénk stabil lehetőségeket teremteni az intézményekkel való megbeszélésre és együttműködésre”, mert „igaz, hogy ma is sok probléma van a városban, de létezik sok olyan jó kezdeményezés, amelyeket megoszthatunk másokkal és elterjeszthetünk”.
A Szentatya beszédében a kérdésfelvetések és a felolvasott szentírási szakasz alapján három szempontra reflektált: elvinni az örömhírt a szegényeknek, a szakadások orvoslása és a remény magjainak vetése.
Az első feladat, hogy elvigyük az örömhírt a szegényeknek, mert szegények mindig lesznek velünk. Ők Krisztus teste – mint egy szentség –, őt teszik láthatóvá számunkra, ezért is kell a velük való találkozáskor a szemükbe nézni. Jézus nem adott mágikus megoldást a problémájukra, de kérte, hogy vigyük el nekik az örömhírt, hogy Isten szereti őket, értékesek számára, és méltóságuk, amelyet a világ sokszor sárba tipor, szent az Isten szemében. Ezért a szegény nem egy szám, nem egy probléma, még kevésbé selejt – hangsúlyozta a pápa.
A Szentatya kifejezte: „elégedett sok személy munkájával a római egyházmegyében, hiszen számos önkéntes, karitászmunkatárs és egyéb szervezet elkötelezettje szenteli magát a szegények szolgálatának”. „Sokan közülük csendben dolgoznak”, mégis látni kell, hogy a „szegénység kérdése sürgető egyházi feladat”. Az Egyház arra hivatott, hogy olyan stílust öltsön magára, amely a középpontba helyezi a szegénység minden formáját: akik élelemben és reményben szegények, akik igazságra éhesek, akik a jövőt szomjazzák, aki igazi kapcsolatokra szorulnak.
„Össze kell varrni a szakadást” – említette második feladatként Ferenc pápa. – Vagyis orvosolni kell a bajokat. A „nagy társadalmi szövet elszakadt mára, az egyenlőtlenségek következtében”. Ennek jele, hogy miközben „ebben a városban is tonnaszámra dobnak ki élelmet a szemétbe, számtalan családnak nincs mit ennie, és sokszor éttermek hulladékai között keresnek ennivalót”. „Míg lakások ezrei állnak üresen, ezrével alszanak emberek a járdákon”. Míg a gazdagoknak mindenféle orvosi ellátás a rendelkezésükre áll, addig a szegények nem jutnak hozzá a méltó ellátáshoz.
A szakadás megszüntetéséhez kötelezzük el magunkat olyan szövetségek kiépítése mellett, amelyek az emberi személyt és méltóságát helyezik a középpontba. Ehhez együtt kell működnünk, össze kell hangolni a különbségeket, és mindenkinek meg kell osztania a kapott ajándékot és küldetést. Ez segíti a párbeszédet az intézményekkel és egyesületekkel, az iskolával és a családdal, a generációk között. Vagyis párbeszédet kell folytatni mindenkivel, még a másként gondolkodókkal is! – sürgette a pápa. – A párbeszéd türelmet igényel, főként az előítéletekkel és a közömbösséggel szemben.
Ferenc pápa nyomatékkal kérte, hogy jobban becsüljék meg az Egyház társadalmi tanítását a lelkipásztori gondozásban és a katekézisben. Az Egyház társadalmi tanításával formálják a tudatot, hogy az evangélium gyökeret verjen a mindennapok különböző helyzeteiben, és hogy az igazságosság, a béke és a testvériség tanúivá tegye az embereket. Szőjék újjá a város társadalmi és szolidaritási hálózatát – buzdította a római egyházmegye képviselőit a Szentatya.
A harmadik lépés a remény magjainak vetése, amelyre a közelgő jubileum is kötelezi az Egyházat. A jubileumot meghirdető bullájában Ferenc pápa mindenkit arra kért, hogy gondoljon a remény jegyében a béke, az emberi élet, a betegek, a rabok, a migránsok, az idősek és a szegények javára. Ehhez a remény konkrét műveire van szükség. A sok nehézség láttán azonban ne bátortalanodjunk el, mert a keresztény remény mindig aktív, hisz az a bizonyosság élteti, hogy az Úr vezeti a történelmet, és hogy vele és benne fel tudjuk építeni azt, ami emberileg lehetetlennek tűnik. A remény soha nem csal meg – szögezte le a pápa.
Beszéde végén a Szentatya e szavakkal emlékeztett: ebben a városban voltak férfiak és nők, akik nemcsak nézték a problémákat, hanem cselekedtek is. Köztük sokan papok, a remény igazi emberei, mint például Don Luigi Di Liegro; sok világi hívő, akik elkezdték vetni a reménység magjait, bízva abban, hogy valaki majd gondoskodik a kis magról, míg nagy fa nem lesz belőle.
Merjünk cselekedni! Merjünk új folyamatokat elindítani! – mondta a római egyházmegye papi és világi képviselőihez intézett beszéde végén Ferenc pápa a lateráni bazilikában.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó: Vatican News
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
