Megújul Pelsőc központja

Megújul Pelsőc központja

Újjáépül Pelsőc központja, főtere, a piac és új buszmegállók, várakozó helyek is létesülnek. Az önkormányzat a kevésbé fejlett járások felzárkóztatásának támogatására létrehozott alapból kapott erre a célra 145 000 eurót.

A település központjába többek között új autóbusz váróhelyeket, piaci standokat és kerékpártárolókat terveznek. A megítélt 145 000 euró mellé további anyagi hozzájárulást is akarnak igényelni. Erről a TASR hírügynökséget Miriam Baka, a községi hivatal munkatársa tájékoztatta.

A főtér, a község központi helye felújításával vonzóbbá kívánják tenni településüket, a lakosság számára emelni a szolgáltatások színvonalát és egyben nagyobb biztonságot teremteni a község központjában.

„A felújítás megvalósításával egyrészt jobb körülményeket teremtünk községünk lakói számára, másrészt pedig Pelsőc vonzóbb lesz a turizmus, az idegenforgalom szempontjából is” – jegyezte meg a hivatal munkatársa.

Hírdetés

A község központjának rekonstrukciója hat építési létesítményt érint. Két új fedett autóbusz váróhelyet is építenek a hozzájuk tartozó közművekkel, továbbá fedett kerékpártárolót és az osztályozott szemét tárolására szolgáló kukák részére egy fedett tárolóhelyet. Megerősítik az útfelületet, zöldterületeket hoznak létre és új piaci standokat, árusítóhelyeket állítanak fel.

„A főtér piaci része már nagyon elavult, nem megfelelő a talaja sem, és még a régi vaskonstrukciós standok állnak ott. Az átépítéssel megújul az útfelület, a piaci rész és akadálymentesen lehet majd eljutni a járdától a piachoz” – tette hozzá Miriam Baka.

A megszerzett anyagi támogatás után most zajlik a közbeszerzési eljárás bonyolítása az építkezési munkálatokhoz és ennek megvalósulása után az építkezés a következő év tavaszán kezdődhetne.

A községi hivatal szerint a felújítás magasabb anyagi költségeket igényel majd, ezért újabb dotációért folyamodnak, végső esetben pedig saját költségvetésükből járulnak hozzá a munkálatok megvalósításához.

BM/Teraz.sk/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »