Döbbentes módon szemetelünk

Döbbentes módon szemetelünk

Október közepén országos szemétgyűjtési akciónapot szervezett a Magyar Közút, melynek keretében 170 útszakaszt tisztítottak meg.

Az útszakaszok kijelölésénél igyekeztek olyan helyszíneket kiválasztani, amelyek az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutak, mint például a Balaton, a Velencei- és Tisza-tó környezete – derült ki a vezess.hu cikkéből.

Hírdetés

Általános tapasztalat, hogy sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így sok helyen találtak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is.

Sőt, autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból.

Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb megyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíti a Magyar Közút az utakat. Ez a feladat évi egy-másfél milliárd forintjába kerül a társaságnak, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljeskörűen fel lehetne újítani. Egy nap alatt 55 tonna hulladék gyűlt össze.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »