A házasság krízishelyzeteinek bemutatásával tér vissza a Lélekutakon Bagdy Emőkével

A házasság krízishelyzeteinek bemutatásával tér vissza a Lélekutakon Bagdy Emőkével

Megfontolandó tanácsok és hasznos praktikák hangzanak el a házasság problematikáját boncolgató Lélekutakon hatodik adásában, amelyben Bagdy Emőke professzor asszony beszélgetőtársa Mihalec Gábor pár- és családterapeuta volt.

Vajon mikor érik meg egy pár a házasságra? Lehetséges-e, és ha igen, akkor hogyan kell felkészülni erre az élethosszig tartó szövetségre? Milyen alapvetéseket érdemes tisztázni a társunkkal, mielőtt összekötnénk az életünket, és egyáltalán, mely szempontok fontosak egy jól működő házasságnál? – ilyen és ehhez hasonló problémákat fejteget a Lélekutakon következő része.

Gondolta volna, hogy vannak olyan szakemberek, akik öt perc kommunikáció alapján képesek megmondani egy házaspárról, hogy együtt maradnak-e, vagy elválnak az útjaik? Tudta, hogy bizonyos időközönként érdemes a házasságunkat is „szervizelni”? Mert akár akarjuk, akár nem, bizonyos fázisok minden pár életében bekövetkeznek. A kérdés inkább az, hogy fel vagyunk-e készülve rájuk és hogyan orvosoljuk a problémákat.

A műsorból kiderül többek között, hogy vajon miért kap olyan sok férfi lumbágót az első gyermek születésekor, és miért vágyhat egy férfi az odakozmált paprikás krumplira. Fény derül arra a tényre, hogy miért játszik kulcsszerepet a férfi autója a munkahelyi afférokban, ahogy egyértelművé válik az is, hogy érdemes a problémáinkat mindig madártávlatból is megvizsgálni, mert onnan egyértelműen láthatjuk, hogy mikor enyhül a végtelennek hitt dugó az autópályán ülve.

A Holtomiglan-holtodiglan című epizód legfőképp arra keresi választ: hogyan lehet jól megélni és a krízisek ellenére is „túlélni” egy házasságot. A szakemberek személyes példákkal, vicces, mégis tanulságos történetekkel teszik izgalmassá a témát alaposan körbejáró műsort. Bebizonyosodik az is, hogy egy házasságban nem lehet hátradőlni, folyamatosan tenni kell érte, de megéri, mert a hagyományos házasság egészségmegőrző és életvédő hatású, mind a nőre, mind a férfira nézve.

A Lélekutakon Bagdy Emőkével című, többrészes műsor általános recept ígérete helyett támpontokkal segít eligazodni a hétköznapok útvesztőiben. A szakértők mélyreható beszélgetésekkel igyekeznek végigvezetni az érdeklődőket az életkihívásokon, fogódzókat adva a nehézségekhez.

Hírdetés

A Lélekutakon pszichológiai és nevelési sorozata többek között olyan érdekes témákkal foglalkozott eddig, mint a lelki egészségünk, különböző stresszkezelési technikák, a gyermekek személyiségfejlődésének irányvonalai, párkapcsolati és párválasztási nehézségek, a digitális függőségünk, vagy éppen a családi és iskolai bántalmazás kérdése.

A folytatásban olyan lényeges témákon vezet minket végig Bagdy Emőke professzor asszony, mint a házasság krízisei, az apaseb és anyaseb fájdalmas traumája, a munka és a magánélet dinamikájának kettős szorítása, az időskor elfogadása és drámája, vagy éppen a hit szerepe az életünkben.

A műsor állandó szakértője, Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, aki mellett olyan szakemberek szólaltak meg eddig a műsorfolyamban, mint Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató, Hal Melinda klinikai szakpszichológus, valamint Tóth Dániel digitális nevelés szakértő. A következő részekben pedig itt lesz velünk: Mihalec Gábor pár- és családterapeuta, Császár- Nagy Noémi klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta, Kádár Annamária pszichológus, valamint Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológus is.

A lelki egészség és stressz témakörével foglalkozó Csak semmi pánik című első adás, a gyereknevelés kérdéseit taglaló második rész, az Elég magabiztos a gyereked?, az agressziót és a zaklatásokat feldolgozó harmadik műsor, a Bántalmazták már a gyermeked?,  a párkapcsolati kérdéseket boncolgató negyedik epizód, a Szexualitás dimenziói, valamint a gyerekeink digitális függőségét bemutató ötödik rész, A képernyő fogságában is visszanézhető már a hirado.hu YouTube-csatornáján.

Lélekutakon Bagdy Emőkével a hirado.hu-n – Életbeszélgetések pszichológus szemmel

MTVA, hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »