Szakpszichológus: a gyerekeknek eleve megterhelő a korai kelés, az óraállítás felboríthatja az életritmusukat

Szakpszichológus: a gyerekeknek eleve megterhelő a korai kelés, az óraállítás felboríthatja az életritmusukat

A hétvégén elkezdődik a téli időszámítás: vasárnap hajnalban 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az órát. A változásra érzékenyen reagálhatnak a gyermekek is, akik a szakpszichológus szerint az iskola miatt egyébként is korábban kelnek, mint ami megfelelő lenne.

„A gyermekeknél az életritmusból való kizökkenés nagyon számít, ezért igazán megterhelő, hogy egy órával át kell állítani a megszokott ritmusukat” – mondta az InfoRádióban Gyarmathy Éva klinikai és neveléslélektani szakpszichológus. Hozzátette, egyébként is megterhelő számukra a korai kelés, az iskola, óvoda túl korán kezdődik a napi ritmushoz képest. Amikor hozzáadunk az időhöz egy órát, az valamivel jobb, de amikor elveszünk, az nagyobb megterhelést jelent.

Hírdetés

A szakpszichológus leszögezte: teljes mértékben emberfüggő, hogy kit mennyire visel meg az óraállítás, hiszen vannak, akiknek könnyű az átállás, de azok a gyengébb idegrendszerű gyerekek, akik egyébként is jóval érzékenyebbek sok mindenre, nagyon megszenvedik, ha változás áll be az életritmusukban. Mint mondta, mivel az ő ritmusuk eleve labilis, minden ilyen váltás külön problémát jelent.

„Hangulatingadozások a problémás gyerekeknél inkább olyankor jellemzőek, amikor korábban kell felkelni” – magyarázta Gyarmathy Éva, hozzátéve, hogy azoknak, akik később kelnének, az iskola, óvoda miatti korán kelés már eleve feszültségforrás.

A neveléslélektani szakpszichológus szerint jó módszer lehet már az óraállítást megelőző időszakban elkezdeni felkészíteni a gyermeket, bár ez a tanítási idő alatt kevéssé lehetséges, inkább szünidőben. Az őszi szünet például alkalmas lehet a lassú szoktatásra, de a téli időszámításra átállás eleve nem annyira megterhelő. A tavaszi óraállítás viszont annál inkább, hiszen a nyári időszámítással pont, hogy veszítünk egy órát, így akkor ennek sokkal inkább „meglesz az ára”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »