128 éve, 1896. október 25-én avatta fel ünnepélyesen Ferenc József a budapesti Iparművészeti Múzeumot, ez az esemény volt a millenniumi rendezvények záróakkordja.
Az Iparművészeti Múzeumot 1872-ben alapították a régész Rómer Flóris és Pulszky Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójának javaslatára.
Ez volt Európa harmadik ilyen jellegű intézménye London és Bécs után, gyűjteményében a magyar és egyetemes, a régi és kortárs iparművészeti alkotások egyaránt helyet kaptak.
A kollekciót átmenetileg a Nemzeti Múzeum előcsarnokában helyezték el, majd 1877-ben – évi hatezer forint bérleti díj fejében – a Sugár úti (ma Andrássy út) Műcsarnok épületében kapott helyet.
A történeti gyűjtemény magját a Magyar Nemzeti Múzeumból áthelyezett egyetemes régiségek alkották, a kortárs gyűjtést bécsi és párizsi világkiállítási vásárlások és olyan neves cégek, mint a Herendi Porcelánmanufaktúra és a Zsolnay-gyár ajándékai alapozták meg.
Az egyre gyarapodó gyűjtemény önálló elhelyezésére a Ferencvárosban, az Üllői úton 1890-ben írtak ki pályázatot.
A bíráló bizottság a 12 pályamű közül közvetlen kivitelezésre egyik munkát sem tartotta alkalmasnak, de módosítás után a Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott, „Keletre magyar!” jeligéjű tervsorozatnak adta az első díjat.
Ezt három évig tartó huzavona követte, az építkezés csak a tervek módosítása után, 1893-ban indulhatott meg.
A kivitelezést magyar és külföldi cégek végezték, és – mivel az átadást beiktatták a millenniumi ünnepségek sorába – három év megfeszített munka után készen is állt az épület, de ennek ára az lett, hogy az előirányzott költségeket jelentősen túllépték. Az építkezést és az avatóünnepséget fotósorozaton örökítette meg Weinwurm Antal fotográfus.
Az Üllői úti palotát 1896. október 25-én avatták fel ünnepélyes keretek között. A befejező munkálatok még hónapokig folytak, közben a kiállítótermekben elhelyezték a kollekciót, és a nagyközönség előtt végül 1897. november 20-án nyílt meg az Iparművészeti Múzeum.
Üllői úti utca kép, háttérben az Iparművészeti Múzeum 1904-ben. (Kép forrása: Fortepan / Deutsche Fotothek / Brück und Sohn)
Az épület kezdetben heves vitákat váltott ki (Tóth Béla, a tekintélyes publicista ázsiai jellegű túlzásai miatt „a cigánykirály palotájaként” emlegette), de mára a magyar szecessziós építészet egyik legékesebb darabjaként tartják számon. Lechner egyetemes igényű, mégis magyar formanyelve a keleti, a nyugati, valamint a magyar népi művészetből egyaránt merített.
Az épületre hatalmas, színes kupola borul, belül keleti pompát idéző architektúrával, kétszintű árkádsorral övezett nagy üvegcsarnok fogadja a látogatót. A fölfelé nyitott előcsarnok felülről kapja a fényt, és rálátást biztosít a kupolára.
Az épülettel sokan nem tudtak megbarátkozni, így fordulhatott elő, hogy az 1920-as évek végére a belső festést, Reissmann Károly Miksa művét lemeszelték.
A második világháború idején komoly károsodás érte az épületet, a helyreállítás 1949-ben fejeződött be. 1982 és 1984 között teljesen felújították az épületet, 2016-2019 között pedig újabb nagyarányú rekonstrukcióra és az intézmény szakmai fejlesztésére kerül sor.
A mintegy 100 ezer műtárgyból álló gyűjtemény valamennyi műfajban áttekintést nyújt az egyetemes és magyar iparművészet történetéről a középkortól napjainkig.
A múzeumnak öt fő osztálya van: a bútor-, a textil-, az ötvösművészeti osztály, a kerámia- és üvegtár, valamint az úgynevezett kisgyűjtemények osztálya. Világszínvonalúak a szecessziós üveg- és kerámiatárgyak és az Iparművészeti Múzeum büszkélkedhet a világ második leggazdagabb oszmán-török szőnyeggyűjteményével.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
