Slovensko: a kormányfő becsapta a saját választóit

Robert Fico kormányfő becsapta a saját választóit – állítja a Slovensko, Za ľudí, KÚ parlamenti frakciója. Az elmúlt egy évben nem teljesítette választási ígéreteit, sőt azokkal ellentétes lépéseket tett.

A frakció bírálta az áfaemelést, a gyerekek utáni adóbónusz és a szülői bónusz módosítását, és a betegek várólistáinak lerövidítésére vonatkozó reform leállítását.

„A 13.  havi nyugdíj megemelését ígérték, azt már nem mondták, hogy az idősek másik zsebéből kilopják a szülői bónuszt”

– mondta Igor Matovič, a Slovensko elnöke.

Hírdetés

Emellett drágul az élelmiszer és az üzemanyag. „Több mint 30%-kal magasabb energiaszámlákat kell majd kifizetniük az embereknek” – tette hozzá Július Jakab (Slovensko, Za ľudí, KÚ).

A frakció bírálta a Btk. módosítását és a Különleges Ügyészség megszüntetését. „Robert Fico a választás előtt szó szerint azt mondta, ez csak ellenzéki kitaláció, semmiféle módosítás nem lesz. Természetesen ennek épp ellenkezőjét vitte véghez” – jelentette ki Grendel Gábor (Slovensko, Za ľudí, KÚ).

A frakció bírálta a rendőrségen belül kialakult helyzetet, melynek következtében sokan távoznak az állományból, és bírálta a kormány külpolitikai irányvonalát is.

„Robert Fico teljesen elszigetelődött az Európai Unióban, nincsenek szövetségesei, egyáltalán nem tud semmit sem elérni Brüsszelben” – tette hozzá Veronika Remišová (Slovensko, Za ľudí, KÚ).

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »