Adorján Béla: Jön az Ügyfélkapu mínusz?

Adorján Béla: Jön az Ügyfélkapu mínusz?

Ünnepi fanfárok harsogása mellett jelentette be a kormány a Digitális Állampolgárság Program indulását. A hivatalos propaganda szöveg szerint ettől az ügyintézés "egyszerűbb, gyorsabb és biztonságosabb" lesz. Mármint azoknak, akiknek van okostelefonja, és hajlandóak telepíteni rá a titkosszolgálatokat is felügyelő Rogán Antal applikációját. Akik nem, azoknak viszont sokkal nehezebb.

Hosszú évekbe tellett, mire az ország többsége megismerte és megszokta az online állami ügyintézést, amely valóban komoly előrelépés volt. A villámcsapásként érkező változások viszont most ezt is elsodorhatják. Jövő év elejétől ugyanis megszűnik az Ügyfélkapu, helyét a DÁP alkalmazás, vagy az Ügyfélkapu+ veszi át. A belépéshez ez után már kétfaktoros azonosítás kell, amelynek második "faktorát", egy kódot csak az kaphatja meg, aki rendelkezik okostelefonnal. Aki nem, annak innentől kezdve az "Ügyfélkapu mínusz" jut.

A kormányzati digitalizációs dühroham azonban az élet egyre több területét fenyegeti. Ma már számos vizsgálat – köztük például rákszűrések – eredményeit kizárólag az Egészségablak applikációban nézhetjük meg.

A páciensnek nemhogy személyes orvosi konzultáció, de még kézbe vehető dokumentum sem jut. Akinek nincs okostelefonja, vagy nem tölti le az alkalmazást, az a saját egészségügyi adataihoz sem juthat hozzá a járulékából fenntartott magyar egészégügyben.

A legelvetemültebb ötletet Lázár János dobta be, aki pár hónappal ezelőtt arról beszélt a vasút kapcsán, hogy jövőre "okostelefonokra költöztetjük a pénztárat, a menetrendet, az utastájékoztatást és az ügyfélszolgálatot is".

Hírdetés

Készülék és egy újabb applikáció nélkül tehát hamarosan már jegyet se vehetünk. Igaz, minek is vennénk, ha úgysem tudhatjuk meg, mikor indul, és jó MÁV-os szokás szerint mennyit késik a vonat.

A Jobbik azt vallja, hogy a digitalizáció vívmányait minél több magyar ember számára elérhetővé kell tenni. Elérhetővé, de nem kötelezővé! Mert mi nem a digitális állampolgárok, hanem a szabad és egyenrangú emberek Magyarországában hiszünk.

(Címlapkép: Adorján Béla/Facebook)


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »