Orbán Viktor: Nincs okunk semmilyen kisebbrendűségi érzésre

Orbán Viktor: Nincs okunk semmilyen kisebbrendűségi érzésre

Magyarországnak a saját útját kell járnia – jelentette ki a miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, a gazdasági semlegesség mellett érvelve.

Orbán Viktor felidézte: a rendszerváltás időszakában kiderült, hogy a világ szovjetek által uralt részén fölépített gazdaság nem versenyképes, Magyarország így a 1990-es 2000-es éveben átvette a kapitalizmus, a piacgazdaság azon az intézményeit és módszereit, amitől a nyugati országok sikeresek voltak.

A kormányfő értékelése szerint azonban ma a nyugati világ van bajban és veszít a versenyképességéből. Ugyanakkor – tette hozzá –

nem tudjuk a nálunk most sikeresebbnek tűnő keleti gazdasági módszereket átvenni Magyarországon, mert azok civilizációsan, kulturálisan lemásolhatatlanok.

Az egyetlen megoldás az – folytatta -, hogy össze kell állítani a világban ismert példákból azt a gazdasági modellt, ami a magyarok „testére szabható”, kultúrájával összeegyeztethető.

„Tehát át kell venni mindent, ami jó nyugatról, át kell venni mindent, ami jó keletről, semmit nem szabad átvenni sem nyugatról, sem keletről, ami nem jó nekünk.

Az egyszerűség kedvéért ezt a gondolkodásmódot és politikát írjuk le úgy, hogy gazdasági semlegesség, vagyis Magyarországnak a saját útját kell járnia” – fogalmazott.

Magyarországnak joga van saját gazdaságpolitikát folytatni

Orbán Viktor úgy értékelt: ha sikerült kimaradnunk az orosz-ukrán háborúból, akkor egy elhibázott, háborús logikára épülő rossz gazdaságpolitikából is ki tud maradni az ország.

Hozzátette: ehhez jónak kell lenni a „politika lezárt, hátsó szobáiban zajló nehéz tárgyalásokban”, de a magyarok sosem álltak rosszul ebből a szempontból, tehát

Hírdetés

„nincs okunk semmilyen kisebbrendűségi érzésre”.

Megjegyezte: az ember azt gondolta volna, hogy az orosz-ukrán háborúban sincs mozgástér, mert „ha egy hangon énekel az egész Európai Unió, akkor egy ország ebből aligha maradhat ki. Mégis kimaradtunk.

Ők nyakig benne vannak egy vesztes háborúban, Magyarország azonban nem, mert mi nem is szálltunk bele”.

Persze, ha a Jóisten megsegít bennünket, akkor Amerikában a háborúpártiakat felváltják a békepártiak, Trump elnök visszatér, és akkor mi megkönnyebbülhetünk, mert nem leszünk többé egyedül – fogalmazott, hozzátéve, ha „egy elefánt mellett sétálunk a hídon, azért mégiscsak más benyomást keltünk”.

Nemcsak a magyarok látják az európai gazdaság nehézségeit

Nem egy sajátos magyar nézőpontról beszélünk, amikor az európai gazdaság nehézségeiről beszélünk, hanem a vezetők által is bevallott, osztott véleményről.

Orbán Viktor felidézte, a közelmúltban Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke is sokkal erőteljesebb, durvább megállapításokat tett az európai közállapotokról. Hozzátette,

a francia elnök azt mondta, az Európai Unió el fog halni abban az esetben, ha sürgősen nem javít a versenyképességén.

Most már nem a magyarok az egyetlenek a tömegben, akik látják, hogy a király meztelen, most már egyre többen vannak – mondta.

A kormányfő szerint a francia elnök kulcsszerepet játszik abban, hogy új európai, versenyképesebb gazdaságot alakítsanak ki.

Elmondta, november 7-én Magyarországon lesz a nyugati világ csúcstalálkozója, az európai politikai közösség találkozója negyven állammal, ennek témája az európai uniós gazdaság versenyképessége lesz.

(MTI/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »