"Nem látszott, hogy ez a csapat ikszelt a PSG-vel" – Így látták a ferencvárosi főszereplők a Nizza-verést

"Nem látszott, hogy ez a csapat ikszelt a PSG-vel" – Így látták a ferencvárosi főszereplők a Nizza-verést

Varga Barnabás kicsit bánkódott, hogy nem talált be, de számára nem is ez a lényeg, hanem a három pont. Dibusz Dénes szerint mindkét csapat azt kapta a másiktól, amit várt. A vezetőedző szerint megszolgálta szerencséjét a Ferencváros, de túlzás, hogy most játszott a legjobban, mióta ő felel a szakmai felkészülésért.

Szerda este 1-0-ra legyőzte a francia Nice-t a magyar bajnok Ferencváros az Európa-liga csoportkörében, a találkozó zöld-fehér emberelőnyben fejeződött be, a Fradi az első félidőben játszott kifejezetten jól, de végig kézben tartotta a mérkőzést.

A szereplők a meccset közvetítő M4 Sportnak értékeltek.

Hírdetés

Varga Barnabás (csatár): – Jól kezdtük a mérkőzést, 4-5 lehetőségünk is volt az első félidőben, csak egyet rúgtunk be, nagyon jól játszottunk. A második félidőben aztán kicsit ránk jöttek. Nekem végül sajnos nem sikerült gólt szereznem, de megvannak az első pontjaink, ez a lényeg. Örülünk neki, természetesen.

Dibusz Dénes (kapus): – Nagyjából minden a terv szerint működött, ilyen találkozóra számítottunk. Azért okoztak problémákat bizonyos időszakokban a középpályáról fellépő játékosaikkal, de a 15-20. perc után már kevesebb veszélyt tudtak jelenteni. Mi is azokból a szituációkból voltunk veszélyesek, amelyekre készültünk, a felek azt kapták egymástól, amit vártak. Végül pedig mi nyertünk. Úgy éreztem, egyáltalán nem látszott, hogy egy PSG-től is pontot rabolni képes francia csapat ellen játszunk. Az első két körben szűk vereséget szenvedtünk, de most nyertünk, örülünk neki.

Pascal Jansen (vezetőedző): – Túlzás, hogy most játszottunk a legjobban, mióta itt vagyok, de elégedett vagyok, hogy a csapat végrehajtotta a taktikát. A Ferencváros megérdemelte a szerencséjét, megmutattuk, hogy van akaratunk, ezért a szerencsének mellénk kellett állnia. Támadó csapat ellen játszottunk, ezért magasabbra kellett tenni a lécet, jó volt látni, amit a fiúk csináltak, az akarat diadala, nagyon nagy eredmény.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »