Kész a főváros javaslata a lakhatási válság leküzdésére

Kész a főváros javaslata a lakhatási válság leküzdésére

A Fővárosi Közgyűlés következő ülésén dönthetnek a lakhatási válság felszámolására tett javaslatokról. A képviselők az SZMSZ-t is módosíthatják, de egyelőre nem lesznek helyettesei a főpolgármesternek.

Jövő szerdán tartja első rendes ülését a Fővárosi Közgyűlés, amelynek napirendjén szerepel a főváros lakáspolitikai koncepciója. Eddig uniós pénzből tervezték ennek a megvalósítását, most azonban kormányzati támogatásra is számítanak.

„A koncepció része a lakásügynökségi rendszer, az üresen álló, felújításra szoruló lakások felújítása és mobilizálása a lakáspiacon, valamint a volt iskolaépületek átalakítása önkormányzati bérlakásokká. A program nem tudott elindulni, bár több éve megtárgyalták az Európai Bizottsággal és a kormánnyal is, de amíg a kormány rá nem eszmélt, hogy lakhatási válság van, még társadalmi vitára sem bocsátotta ezeket az anyagokat” – mondta Kiss Ambrus az InfoRádióban.

A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója hozzátette, hogy jó iránynak tartja azt, hogy a rövidtávú lakáskiadásnál korlátozást vezet be a kormány, ugyanakkor úgy látja, hogy

Hírdetés

az Európai Gazdasági Térségen kívüli országokban lakók budapesti lakásvásárlására is moratóriumot kellene bevezetni legalább 2026 végéig.

„A javaslatcsomag részeként elindítanának egy panelfelújítási programot is, amelyhez a főváros és a kerületek összesen ötmilliárd forinttal járulnának hozzá. Az önrésszel és hitellel kiegészülve így létrejöhetne egy több mint tízmilliárd forintos felújítási alap” – tette hozzá.

A következő fővárosi közgyűlésen sem fognak főpolgármester-helyettest, illetve -helyetteseket választani, de az SZMSZ módosítása ismét napirendre kerül. Kiss Ambrus szerint számos javaslat érkezett a testület működésével kapcsolatban, ezek közül a Budapestinfóra vonatkozót emelte ki.

” A Fidesz azt gondolja, hogy a főpolgármester sajtótájékoztatói és interjúi mellett kell egy állandó budapesti tájékoztatás. Mi azt mondtuk, hogy mi készek vagyunk erre abban az esetben, ha az nem diszkriminatív, és minden magyar sajtóorgánumot meghívnak oda, és kérdezési lehetőséget biztosítanak nekik” – fejtette ki.

A főpolgármester javaslatot tesz a közgyűlésnek a fővárosi cégek lejáró mandátumú igazgatótanácsi és felügyelőbizottsági tagjainak pótlására, de a cégvezetők kinevezése egyelőre nincs napirenden, hiszen utóbbiakkal határozatlan idejű szerződést kötöttek, így törvényesen látják el feladatukat.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »