„Minden fát a maga gyümölcséről…” – Teremtésvédelmi konferenciát rendeztek Budapesten

„Minden fát a maga gyümölcséről…” – Teremtésvédelmi konferenciát rendeztek Budapesten

A Katolikus Pedagógiai Intézet (KaPI) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) teremtésvédelmi projektje keretében valósult meg a Minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg című, októberi 17-i hibrid teremtésvédelmi konferencia, közel kilencven részvevővel. A sokszínű témákban bővelkedő napot Nyiri Andrea, a KaPI teremtésvédelmi munkacsoportjának vezetője moderálta.

A rendezvény kulcsüzenete a mottóban is megfogalmazott gondolat volt: a teremtésvédelemnek a hétköznapi életben is folyamatosan és mindenhol jelen kell lennie. A meghívott előadók elméleti ismereteket és a gyakorlatban is megvalósuló ötleteket adtak át a „Minden fát a maga gyümölcséről ismernek meg” témával kapcsolatban.

A teremtett világ megóvására hívja fel a figyelmet Lackfi János A papagájhal titka című könyve, amely elsősorban iskoláskorú gyerekeknek készült. A kötetet Szimonidesz Hajnalka illusztrálta. Az író személyes hangvételű és élményalapú könyvbemutatója legalább olyan színesre sikerült, mint maga a kiadvány.

Fenntartói szívvel címmel Oláh Gábor, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye tanügyi igazgatója az ökológiai katasztrófa kapcsán a változtatásba és változásba vetett reményre hívta fel a figyelmet. Az egyházi intézmények teremtésvédelmi lépésein és eredményein kívül a közös otthon, a minket körülvevő természeti kincsek megőrzésének fontosságára is kitért.

Halminé Juhász Ildikó igazgatóhelyettes saját és kollégái nemzetközi tapasztalatairól beszélt környezeti neveléssel kapcsolatos Erasmus+ pályázatokon belüli szakmai utazásaikról és ezek gyakorlati hasznáról. Lelkesítő és kreatív példák hangzottak el arról, ahogy nemzetközi csapatban megélt tapasztalataikat a napi gyakorlati teremtésvédelmi tevékenységekbe ágyazzák: például a tanulók egy fűszerkertet gondoznak, és ezáltal megélik a közös otthonunk gondozásának összetartó és jellemformáló erejét.

A színes előadások között tartották a „Zöld házirenddel… a teremtés védelméért” felhívás eredményhirdetését és a díjak átadását.

Hírdetés

Óvodai kategóriában különdíjat kapott Pulicsné Jani Veronika, a tabi Szent Gellért Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa; III. helyezett lett Nagy Lászlóné, a pápai Szent Anna Római Katolikus Óvoda pedagógusa; II. helyezett lett Tóthné Kőhídi Zsuzsanna, a bodajki Boldog Gizella Óvoda pedagógusa és Bognárné Papp Helén, a csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola pedagógusa; I. helyezést ért el Torma Klára, a balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda pedagógusa és Csókáné Kovács Eszter, a nagykőrösi Názáret Római Katolikus Óvoda pedagógusa.

Iskolai kategóriában a következő eredmények születtek: III. helyezést ért el Deli Julianna, a Jászapáti Gróf Széchenyi István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa, valamint Hársfalviné Sebők Ágnes, a péceli Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola isaszegi telephelyének pedagógusa; II. helyezést ért el Gärtner Erika, a hódmezővásárhelyi Domonkos Nővérek Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolájának pedagógusa, valamint Gáspárné Ali Júlia, a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola pedagógusa; I. helyezett lett Kocsisné Tamás Zsuzsanna, a miskolci Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa.

„Iskolánkban fontosnak tartjuk az ökológiai megtérést, hogy tanulóink és rajtuk keresztül a szülők is védelmezői legyenek Isten művének, mindenki a maga képességeivel. Képesek legyenek az őket körülvevő világot úgy szemlélni, mint Isten szeretetnyelvét – szerepel az iskolai kategória első helyezettje által megfogalmazott zöld házirend bevezetőjében. – Törekszünk arra, hogy diákjaink maguk is érezzék a Teremtőtől kapott küldetést: »Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze« (Ter 2,15), hiszen a teremtésvédelem az egyik dolgunk itt a földön, ami a lelkünkben kezdődik, és beletartozik minden ember, az őt körülvevő környezettel, illetve mindannyian felelősséggel tartozunk embertársaink iránt.”

A Zöld iránymutatás című kiadvány bemutatása során Réffy Júlia egyetemi adjunktusnak köszönhetően a résztvevők betekintést nyerhettek a nevelési és oktatási intézmények teremtésvédelmi programszervezésébe. A fenntartható óvodai és iskolai mobilitás lehetőségeit Gertheis Antal, a Mobilissimus ügyvezetője részletezte; a hulladékcsökkentés és -kezelés fontosságát Bodrog Zoltán egyetemi adjunktus emelte ki. Terjék Anita egyetemi docens a környezettudatos épületenergetikai megfontolásokat ismertette előadásában.

A konferencia záró eseményeként Módli Ildikó, a KaPI óvodai referense mutatta be a kötetként is megjelent Óvodai jógyakorlatok című kiadványt, amely a korábbi pályázati felhívás díjazott munkáit mutatja be; majd levetítették a Laudato si’ óvodai kisfilm magyar változatát is.

Forrás és fotó: Katolikus Pedagógiai Intézet

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »