Gulácsi Péter: ez nagyon kiábrándító

Gulácsi Péter: ez nagyon kiábrándító

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa szerint a Liverpool elleni szerda esti hazai vereség után a folytatásban már nyomás alatt játszanak majd a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszában.

Az ex-lipcsei Szoboszlai Dominikkal felálló angol csapat Darwin Núnez 27. percben szerzett góljával győzött, és ezzel továbbra is százszázalékos, ugyanakkor a Leipzignek három forduló után nincs pontja.

„Ez nagyon kiábrándító! Már most nyomás alatt vagyunk. Még van öt mérkőzésünk hátra, ezek szintén nem lesznek könnyűek” – mondta a meccs utáni sajtótájékoztatón Gulácsi.

Hírdetés

Arne Slot, a liverpooliak vezetőedzője jelezte: nagyon boldogok a győzelem miatt, egy nehéz idegenbeli meccsen gyűjtötték be a három pontot.

„Nagyrészt mi irányítottuk a játékot, kivéve talán az utolsó 15 percet, amikor két fontos pillanatban szükségünk volt a védelemre és a kapusunkra. Ha döntetlennel távoztunk volna innen, úgy érezném, hogy tényleg elvesztettünk valamit” – fogalmazott.

A lipcsei Gulácsi és Willi Orbán, valamint a túloldalon Szoboszlai végig a pályán volt.

Három fordulót követően a Liverpool 9 pontjával és 6–1-es gólkülönbségével a második helyen áll, a valamennyi összecsapását egy góllal elveszítő Leipzig pedig a 31. a 36-os főtáblán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »