Élet 1 százalékon: Jákob Petit sem Gyurcsány, sem Magyar Péter múltja nem zavarja, csak vegyék már be valamilyen összefogásba

Élet 1 százalékon: Jákob Petit sem Gyurcsány, sem Magyar Péter múltja nem zavarja, csak vegyék már be valamilyen összefogásba

Rendezvényt nem szervezett, mert kínos lett volna egyedül (pontosabban a mamuszossal) ünnepelni, ezért videóban kínálkozott fel a minden téren megbukott pártelnököcske.

A barikádon mindenkire szükség van, így volt ez ’56-ban, s így van ez ma is: ha összefogunk, győzhetünk, ha széthúzunk, vesztettünk – mondta Jakab Péter, a Nép Pártján elnöke október 23-i ünnepi beszédében a közösségi oldalára feltöltött videóban, amelyben jelezte, a rezsimmel soha nem egyezik ki, de kiegyezik az ellenzékkel, írja az MTI.

Kijelentette, az ’56-os barikádon mindenkire szükség volt, a kicsikre is és a nagyokra is. Soha senki nem merte kisajátítani a szabadságért való küzdelmet. "Ne tegyük ezt ma se! Ne küldjünk el senkit se a barikádról, mert lehet, hogy a nap végén pont ő fog hiányozni a győzelemhez!" – mondta.

Hírdetés

Megjegyezte azt is, hogy ő nem lesz esküszegő, a rezsimmel soha nem egyezik ki, de kiegyezik az ellenzékkel. "Még akkor is, ha ehhez most egy kicsit talán zárójelbe kell tenni a múltat. Magyar Péternek megvan a maga múltja és Gyurcsány Ferencnek is és Jakab Péternek is. Múltja mindenkinek van, de jövőnk csak akkor lehet, ha képesek vagyunk most egy kicsit ezen felülemelkedni a nemzetért" – fejtette ki Jakab Péter.

Hozzátette, az elmúlt években ő is nagyon sokat változott.

Márpedig ha én változtam, akkor miért tagadnám meg a változás lehetőségét akár Magyar Pétertől, akár Gyurcsány Ferenctől? Mindannyian változunk, hisz a világ is változik.

Úgy vélte, a kérdés az, hogy mit kezdünk ezzel a változással. " Én azt mondom, ne tagadjuk meg a lehetőséget, hogy bebizonyítsuk, mi így együtt mindannyian, hogy képesek vagyunk összefogni a nemzetért, képesek vagyunk összefogni egy igazságos Magyarországért, egy olyan országért, ahol nem a szegénység és a félelem az úr, hanem a szabadság és a jólét. Az 56-osoknak fegyvert kellett fogni mindezért. Nekünk egyelőre az is elég lenne, ha képesek lennénk összefogni magyar a magyarral" – mondta.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »