Szoboszlai Dominik elárulta, mit ne várjunk tőle a Leipzig ellen

Szoboszlai Dominik elárulta, mit ne várjunk tőle a Leipzig ellen

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool a szintén magyar válogatott Gulácsi Pétert és Willi Orbánt is a soraiban tudó RB Leipzig vendége lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának szerdai harmadik fordulós meccsén.

A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint nagyon jó mérkőzés ígérkezik, amit már nagyon vár. Már csak azért is, mert olyanok ellen játszhat, akiket ismer, és elég jóban van nagy részükkel, beleértve a stábot is – fogalmazott a helyszínen az RTL-nek.

Hírdetés

A Nemzetek Ligája mérkőzéseket illetően elmondta, összességében elégedett a csapat teljesítményével, bár a Hollandia elleni találkozó „alakulhatott volna még jobban is”. Ezt követően volt néhány napja feltöltődni, majd következett a Chelsea elleni hétvégi összecsapás a Premier League-ben, de szerencsére ott is sikerült otthon tartaniuk a három pontot. „Most pedig már itt vagyunk Lipcsében, tehát elég húzós ez az időszak, de ezt választottuk” – tette hozzá.

Az esti mérkőzéssel kapcsolatban megjegyezte: persze először be kell találnia, de ha ez sikerül, a szurkolók és a klub iránti tisztelete miatt nem fog túlzottan „örvendezni”. (Ismeretes, a magyar válogatott csapatkapitánya 2021 és 2023 között két és fél évig volt a lipcsei klub futballistája, és a német együttesben nyújtott teljesítménye keltette fel a Liverpool figyelmét is.) „Belül azért örülni fogok, hogy gólt szereztem, de először el kell odáig jutni” – ismételte meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »