Kötetben jelent meg Mester István pápai prelátus és Kada Lajos érsek levelezése

Kötetben jelent meg Mester István pápai prelátus és Kada Lajos érsek levelezése

Különleges történelmi korszak egy szeletébe kaphatnak betekintést, akik kézbe veszik a Németh László Imre szerkesztette Magyar egyházi hírek 1975–1984. Ahogy Mester István látta Rómából című kötetet, amelyet az Egri Érseki Palota Turisztikai és Látogatóközpontban mutattak be a közönségnek október 17-én.

A könyv mintegy másfél száz levelet, iratot tartalmaz Mester István és Kada Lajos érsek levelezéséből, magyarázatokkal. 

A program kezdetén Zombori István történész, szerkesztő köszöntötte a jelenlévőket. 

Az egri érsek köszöntőjében rámutatott, Mester Istvánt Rómában temették el, majd 1994-ben az egri bazilikában kapott örök nyughelyet. Római élményeit felidézve a főpásztor elmondta, sokan emlékeztek vissza Mester prelátusra, mély tisztelet övezte személyét. Nagy feladatott végzett az Egyház szolgálatában. Tercsák Csaba úgy fogalmazott, egri érsekként is büszke Mester István életművére.

Lakatos Erzsébet személyes élményeit, Mester Istvánnal történt találkozásait osztotta meg a hallgatósággal, amikor római tanulmányai idején betekintést kaphatott az ott élő papi közösség életébe. Mint elhangzott, abban az időben nagy jelentősége volt a Szent István Ház létrehozásának, a zarándokház építésének kezdeményezője ugyanis Mindszenty József bíboros, hercegprímás volt.

Tempfli Imre nyugalmazott stuttgarti lelkész a nyugat-európai magyar katolikus lelkipásztorok helyzetéről és a közösségekről szólt. Mint mondta, Irányi László személyében Szent II. János Pál pápa végre püspököt adott az emigrációban élő magyarságnak. Rámutatott, a legnagyobb gondot az jelentette, hogy nem volt iskolája, temploma a magyar közösségeknek, s a szórványban élő magyar ajkú papság az egyházmegyei szolgálat miatt kevés időt tudott honfitársaival tölteni.

Balogh Margit a kötet ismertetőjében a történeti helyzetet elemezte, kiemelve, hogy Kada Lajos és Mester István levelezéséből két ember barátsága, ügyszeretete világlik ki.

Hírdetés

Évek szívós kutatómunkájával szerkesztette egybe a leveleket Németh László Imre, aki elmondása szerint sokáig töprengett, hogyan fogjon hozzá a munkához. Mester István tenni akart a magyar egyházért, s olyan szimbolikusan ható ügyet is támogatott, mint a magyar kápolna ügye a Szent István Házban. A szerző elmondta, jelenleg az Esztergomi Főegyházmegye történetét kutatja, így más egyéb érdekes aspektusok is látóterébe kerültek.

A bemutató végén Ternyák Csaba érsek Pyrker János László esküszövegének másolatát kapta ajándékba, majd Erdődy Gábor püspök leszármazottja, Erdődy Gábor történész, korábbi szentszéki nagykövet emelkedett szóra, s felidézte Ternyák érsekkel közös római emlékeit, amikor számos fontos területen dolgoztak együtt. Elárulta, bonni nagyköveti küldetése idején Kada Lajos érsek volt a németországi pápai nuncius, aki e minőségében is segítette a magyar ügyeket.

Forrás: Egri Főegyházmegye

Szerző: Bérczessy András

Fotó: Vozáry Róbert/Szent István Televízió

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »