A háborús uszítás magasiskolája: A brit, balti háborús héják európai katonákat küldenének Ukrajnába

A háborús uszítás magasiskolája: A brit, balti háborús héják európai katonákat küldenének Ukrajnába

Új narratíva jelent meg Nyugaton, egyre másra kerülnek elő az olyan nyilatkozatok, amelyek az észak-koreai katonák állítólagos ukrajnai megjelenésére hivatkozva próbálják hasonló beavatkozásra ösztönözni a nyugati országokat. A prímet természetesen Kijev, London és a balti országok viszik.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden felszólította a szövetségeseit, hogy „ne bujkáljanak” és „reagáljanak azokra a bizonyítékokra”, amelyek arra utalnak, hogy észak-koreai katonák vesznek részt Oroszország oldalán az Ukrajna elleni háborúban.

Ezt követően az ukrán elnök bejelentette, hogy az ő értesülései szerint legalább két dandár, de akár 12 ezer észak-koreai katona készül fel, hogy harcba vonuljon az oroszok oldalán.

„Ez egy kihívás, de tudjuk, hogyan kell válaszolni erre a kihívásra. Fontos, hogy a partnerek se bújjanak el a kihívás elől”

mondta. A sorok között ismét ott olvasható Ukrajna azon szándéka, hogy belerángassa a nyugatot egy Oroszország elleni háborúba.

Tegyük hozzá, hogy az ukrán politika az előbb említett cél érdekében verik a tamtamot. Az ukrán hírszerzési szolgálat ugyanis hivatalosan azt közölte, hogy észak-koreai erők érkeznek, de egyelőre nem Ukrajna, hanem Oroszország területére, méghozzá Kurszk régióba, amelynek egy részét Ukrajna megszállva tartja augusztus elejétől.

Kirilo Budanov, a hírszerzés főnöke szerin szerdán érkeznek az észak-koreai katonák Kurszkhoz, viszont ő azt állítja, hogy nem tudni, mennyien és hogyan lesznek felszerelve.

Hírdetés

A britek kedden szintén csatlakoztak a narratívához. John Healey brit védelmi miniszter Zelenszkijtől eltérően „csak” több száz észak-koreai katonáról beszél, ugyanakkor azt is kijelentette, hogy az észak-koreai beavatkozás veszélyt jelent Európára, egy agresszív, széles és növekvő szövetségről beszélt, amellyel szerinte a NATO-nak és a G7-es formációnak kell szembeszállnia.

Szintén kedden jelent meg a Politico hasábjain egy cikk, amely már igyekszik megágyazni a nyugati intervenciónak. A brüsszeli lap szerint hamarosan „több ezer” észak-koreai katona csatlakozhat Oroszországoz Ukrajna ellenében, és ez a körülmény „felélesztette az elképzelést, hogy európai csapatokat küldjenek Ukrajnába Kijev megsegítésére”.

Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter vasárnap azt mondta a Politiconak, itt az ideje, hogy az európai országok fontolóra vegyék Emmanuel Macron francia elnök ötletét, aki csapatokat küldene Ukrajnába. 

Landsbergis azt is kijelentette:

„Litvánia megtesz minden proaktív lépést annak érdekében, hogy Macron elnök úr elképzeléseit tettekre váltsuk”

mondta.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »