November 15-én helyezik örök nyugalomra Kozma Imre atyát

November 15-én helyezik örök nyugalomra Kozma Imre atyát

Az alábbiakban a Betegápoló Irgalmasrend közleményét olvashatják.

Főtisztelendő Kozma Imre Oh, az Istenes Szent Jánosról nevezett Betegápoló Irgalmasrend örökfogadalmas tagja, áldozópap (1940. június 4. – 2024. október 17.)

„Semmiben sem vallok szégyent, sőt nyíltan megmondom: Krisztus, mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.“ (Fil 1,20-21)

Szomorú szívvel, de a feltámadásba és Isten irgalmába vetett hittel tudatja a Betegápoló Irgalmasrend Budai Háza, hogy rendtársunk, Kozma Imre OH atya, életének 85., papságának 62. évében, szerzetesi fogadalomtétele 25. évfordulójának betöltése előtt 2024. október 17-én szentségekkel megerősítve visszaadta lelkét Teremtőjének.

Imre atya Győrzámolyban született. Az esztergomi szemináriumban töltött évek után, 1963. június 16-án szentelték pappá Esztergomban. Az 1989-ben megalakult Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

1998-ban újabb meghívást kapott Istentől, és képzéséért felelős testvér, Florentin Langthaler támogatásával Kritzendorfban elvégezte a lerövidített noviciátust. Első ideiglenes fogadalmát rendünkben 1999. október 24-én Budapesten tette le, melyet 2003. december 26-án követett Bécsben az ünnepélyes örökfogadalomtétel.

Hírdetés

2001-től az Irgalmasrend magyarországi képviselőjeként, majd 2004-től a budapesti rendház perjeleként, kórházlelkészként és a Császárfürdői Szent István király kápolna igazgatójaként élt szerzetesi és papi hivatásának. 2007-től 2014-ig tanácsosként a rendtartományi vezetés tagja, majd 2010 és 2022 között a rend magyarországi delegátusa volt.

Nehéz időkben gyakorolt szolgálata során a politikai-társadalmi változások gyakran kihívások elé állították, amelyekkel Istenbe vetett rendíthetetlen hittel és bátorsággal vette fel a küzdelmet. Az ő érdeme, hogy rendünk számos intézményét visszakapta az államtól, idősotthonokat vett át és újra üzembe helyezte a budapesti törökfürdőt. Szintén neki köszönhető, hogy Budai Irgalmasrendi Kórház nagyméretű bővítése és felújítása elkezdődhetett.

Hálásan köszönjük a Betegápoló Irgalmasrendben végzett áldásos szolgálatát. Imre atya rendkívüli személyisége volt a magyar nemzetnek, és a legnagyobb tisztelettel helyezik majd örök nyugalomra november 15-én 15 órakor a budapesti Szt. István bazilikában.

Frt. Koncz Z. Asztrik OH, perjel
Betegápoló Irgalmasrend Budai Háza

Forrás: Betegápoló Irgalmasrend

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »